1

246 20 4
                                    

Hosszú hómezők nyúlnak el mindenfelé, a hóvihar pedig mindent elseper, ami nem kapaszkodik erősen a földbe. A kisebb állatok gyors mozdulattal sietnek odvaikba, a nagyobb testűek viszont csak lustán kifekszenek a hóba, nem zavartatva magukat a hóvihar által. Vastag bundájuk védte őket a hidegtől, súlyuk pedig attól, hogy a felkapja őket a vihar.

Egy magas fiú, talán tizenhat éves lehet, kínlódik, hogy átjusson a hómezőn, és tisztán látszott, hogy a szemébe csapó hóvihar nagyon akadályozza. Vastag, szőrmés bunda takarja egész felsőtestét, haja sem látszik ki. Cipőjébe szénát rakott, egy puhább fajtát, nem nagyon szálkás, és rendkívüli hőtárolási lehetőséget biztosított, lakhelyében ritka.

Senkinek nem jutott volna eszébe a már jól ismert hóvihar időszakban átutazni a havas tájon, de ennek a fiúnak jó oka volt rá.

Pár órával korábban

- Fűtsétek be a kunyhókat! A lakásokból ne gyertek ki, fél óra múlva kezdődik a hóvihar!

Sürgés-forgás volt mindenfelé. Egy nagyobb, éppen jégen álló település közepén egy magas férfi mutogatott bizonyos kunyhókra és emberekre, parancsokat közölve a társaságnak. Nem laktak sokan, körülbelül tíz kunyhó volt szerteszét, mégis egymáshoz közel. Mindenki sietett teljesíteni a rá szánt feladatot. Közeledett a vihar, és nem kockáztathatták meg a kérdezősködést.

Kisebb-nagyobb termetű, bundás emberek szaladgáltak összevissza, a ruhájuk takarta arcukat és hajukat annyira, hogy aki nem ismerte őket, nem tudta meghatározni a nemüket.

- Hol van Fili? - ordított át a zajon egy női hang a főnök szerepű emberhez. Tudta, hogy ki beszél hozzá. Kaina volt, a felesége, aki egyetlen fiát is mindentől féltette, így tizenhat évesen is. Mikor pedig hóvihar közeledett, semmiképp sem kockáztatta volna meg, hogy ne lássa maga mellett.

- Ne most, asszony! - ordított vissza. Nem szeretett így beszélni vele, de úgy gondolta, hogy ez az egyetlen mód arra, hogy megértesse vele: nincs idő megállítani a munka folyamatát. A nő szemeiben aggodalom csillant meg, majd félelembe váltott, végül pedig könnycseppek kezdték meg útjukat az arcán. A férfi pedig vele szemben érdektelennek mutatva magát folytatta a parancsokat. Látva, hogy a nő még mindig ugyanott áll, egy mérges pillantást vetett feléje. - Indulj a munkádat végezni! Fél óra, és itt a vihar!

A nő arca elvörösödött mérgében, és félrelökve mindenkit, aki az útjába állt, a férjéhez sietett.

- Igen, jön a vihar, Fili sehol! Ő is ugyanúgy fontos, mint a falu többi része! - egyenesen a férfi szemébe nézett, tüzes szemekkel.

- Értsd már meg! Én is biztonságban akarom látni őt - a kezét a nő vállára tette, és a szemébe nézett. Egy kicsit megállt, majd megrázta a fejét, és leeresztette maga mellé a kezeit -, de nem kockáztathatom az egész falu életét miatta. Tudod jól, hogy talán mi vagyunk az utolsók a népünkből - az utolsó részt fájdalmasan, suttogva mondta. A gondolatra a nő is megremegett, de újra fiára gondolva mérgesség ült ki az arcára.

- Helyes! Akkor egyedül megyek megkeresni őt - túllökte magát újra a tömegen, és futásnak eredt, a fia nevét ordítva végig.

- Várj már! - sóhajtott. - Kion, kérlek tartsd fenn a rendet, mindjárt visszajövök.

Az éppen akkor megállított férfi egy gyorsat bólintott, mielőtt a főnöki középpontba állt.

- Kaina! Kaina! - ordibált a férfi eszeveszetten, a felesége után szaladva.

A közeli erdőbe szaladt, amerre Kaina is ment. Vonyítás hallatszott. A férfi a hang irányába fordult. Már arra is akart indulni, annak tudatában, hogy anyja védőállata a farkas, és így meg tudná találni. Ugyanakkor azt is tudta, hogy a korábbi hangot legalább egy újabb vonyításnak kéne követnie, de mikor semmit sem hallott, a férfi elsápadt. Tudta mi fog következni, méghozzá nem az, amire először gondolt.

Káosz (Sárkányerő I.)Where stories live. Discover now