Prága [Befejezett]

1. Gondolatok

  Tizenkettő és fél hónap telt el azóta, hogy megismertem Milkát; nyolc és fél azóta, hogy összejöttünk, nyolc azóta, hogy elment, és hat, hogy szakítottunk. Egy ideig beszéltünk Skype-on, elmesélte, hogy mi történt Miroslavval, az ikertestvérével, hogy szép lassan gyógyul és pszichológushoz jár. Egy idő után hajlandó volt beszélni Izaiah-val is, aki a bocsánatáért esedezett nagyon sok ideig, aztán hat hónapja szakított velem. Azt mondta, nem bírja a távkapcsolatot, de szerintem egészen más az volt az oka, egyszerűen láttam rajta. Nem sokkal azelőtt, hogy elmesélte, engedett Izaiah-nak, kezdtek a beszélgetéseink kínosakká válni. Legalábbis az ő részéről, láttam rajta, hogy feszeng, minél hamarabb szeretné letenni. Egyszer rá is kérdeztem, de csak hevesen tiltakozott, hogy nincs semmi baj. Hazudott. Tudtam, hogy hazudik, de nem szóltam semmit.

  Nyolc hosszú hónapja nem láttam.

  Azóta befejeztem az iskolát, leérettségiztem, még otthon megvártam az eredményeket, vigyáztam Katyusára addig, míg nem kezdődtek el a táborai, aztán egyik este leültem, összeszedtem minden gondolatomat és bátorságomat, hogy mindent elmeséljek anyának és apának. Borzasztóan féltem, mit fognak mondani, de már valahogy nem nagyon érdekelt, hiszen vége volt, és én ennek ellenére szerettem, így nem érdekelt a véleményük, csak nem akartam többet titkolózni. Persze ismét részem lehetett egy hegyi beszédnek, de figyelmet tettetve bambultam magam elé, miközben azon agyaltam, mi lehet most Vele. Miután befejezte anyám a replikázást, én következtem. Megmondtam neki, hogy már felnőtt vagyok, azt csinálok, amit akarok, és amúgy sem lehet az érzelmeknek parancsolni, valamint azt is a fejükhöz vágtam, hogy Milka is benne volt, nem erőszakoltam meg, szóval nem értem, mit vannak úgy kiakadva.

  És most itt vagyok. Közöltem a kis családdal, hogy elmegyek nyáron, és ígéretemet beváltva most itt ülök ezen a gépen, ami egyenesen Európa szívébe fog leszállni. Prága.

  Év közben rágyúrtam a csehre, megtudtam, hogy a drámatanár perfectül beszéli a nyelvet, így tőle kértem különórákat. Mára már egészen jó vagyok, megértem, ha beszélnek hozzám, de persze van még bőven hova fejlődnöm.

  Sanja nagyon sajnálta, hogy Milkának így el kellett rohannia, de tökéletesen megértette. Miután visszatért, még hetekig maga alatt volt, de néha meglestem, ahogy Milkával Skype-ol: Senkivel nem volt hajlandó beszélni, csak vele. Nem értem.

  De persze Sanján kívül mindenki csalódott volt, és azonnal rohantak a számítógépükhöz, hogy bejelentkezzenek Skype-ra.

  Mikor február közepén szakítottunk Milkával - illetve õ szakított velem -, másnap Jenka le is kevert nekem egy óriásit minden szó nélkül. Csak jött és ment. Ezek után nem beszélt velem, és tüntetően elvonult, mikor megjelentem, így belőle sem tudtam kihúzni, mi a baja barátnőjének.

* * * * *

  Ott álltam egy idegen városban egyedül, egy rakat bőrönddel, és azt sem tudtam, hányadikán van elseje. Most mégis mit kéne tennem? Mit keresek itt? Válaszok kellenek! Ha Skype-on ki is tud kerülni azzal, hogy nem fogadja a hívást, itt nem tud elfutni. Legalábbis én vagyok a gyorsabb kettőnk közül.

  Így hát leintettem egy taxit, bediktáltam neki a hotel nevét, amit előre kinéztem, és már suhantunk is. Prága csodálatos volt: Mindenhol széles utak és utcák voltak, piros trolik, sárga taxik és piros-szürke villamosok furikázták az embereket, rengeteg zöldet lehetett látni, és hatalmas terek mellett mentünk el. Pezsgett az élet, tele volt a város emberekkel, út széli virágos nénikkel és újságot osztogató kisfiúkkal, mindenki arcán nagy mosoly terült szét, ahogy egymásra pillantottak. Oroszországhoz képest ez egy teljesen más világ volt.

  Körülbelül húz perc alatt meg is érkeztünk egy nagy, sárga épület elé, aminek fehér, díszes ablakai voltak. Gyorsan kifizettem a sofőrt, majd a cókmókomat magam után vonszolva, bebicegtem a hotel aulájába.

 - Van foglalása? - kérdezte a szőke, vasalt hajú lány. Ezt még értettem.

 - Van: Sigaryov - bólintottam komolyan. Szép lány volt...

 - Nézem... - mosolygott, és pötyögni kezdett a kis gépén, majd bólintott, és leakasztotta maga mögül egy kulcsot, amin a 284-es szám állt, így le tudtam olvasni, hogy a másodikra kell fellifteznem, vagyis előbb meg kell találnom a "Lift" feliratot.

  Igazából nem okozott olyan nagy nehézséget, hogy nem cirillel voltak kiírva a dolgok, néha el kellett gondolkoznom, mit is látok, de hamar rájöttem, melyik milyen betű lehet.

  Meg is lett hamar a lift, majd megtalálva a szobát levágtam a bőröndöt, nem akartam kipakolni, így levetettem magam az ágyra, és a zöld plafont kezdtem bámulni.

  Már csak azt kell kitalálnom, hol lehet Milka...

//Fúha, itt is lenne az első fejezet...ecske :D Remélem, tetszik Nektek, sok-sok véleményt kérek ;-) //