YourBlood (Átírás Alatt!)

11.

Megvédett. Adam Blake megvédett a suli ribanca ellen. A volt barátnője ellen.

-Igazán elmondhatnád, hogy mi van köztetek. -nyavalygott Eli szünetbe.
-Mondanám, hogy semmi...de az az igazság, hogy én sem tudom mi van.
-Tehát van valami. -vigyorgott.
-Lehet. -vontam vállat.
-Én megmondtam. -kezdett el ugrálni, mint egy gyerek, de még mielőtt igazán belejöhetett volna, befejezte.- Cuki fekete a láthatáron. -suttogta és otthagyott.
-Ennek mi baja? -ért mellém Adam.
-Semmi, ő ilyen.
-Aha. -bólintott lassan.- Nincs kedved lelépni?
-Egy órája vagyunk bent. -nevettem fel.
-De unom.
-Kibírod.
-És, ha nem? -lépett közelebb.

-Szerintem menni fog. -kerültem ki és Eli után mentem.
-Most komolyan itt hagysz? -szólt utánam, mire megfordultam.
-Aha. -mosolyogtam.
-Megjegyeztem Sparks.

-Tök arik lennétek együtt. -mondta Eli, mikor mellé értem.
-Lennénk. -bólintottam.- Feltételes módban.
-Ajj, ne izélj már. Izzik köztetek a levegő. Nem adok a srácnak egy hetet és már a barátnője leszel.
-Ebbe azért nekem is van beleszólásom, nem?
-Te is akarod, szóval nincs.
-Tehát. Egy héten belül, ha megkérdezi, hogy leszek-e a barátnője, bármi van, igent kell mondanom? -értelmeztem az előbb hallottakat.
-Pontosan. -bólintott teljesen komolyan, mire hangosan felnevettem. Nem normális.
-Mi lesz, ha nemet mondok? -kérdeztem, miközben visszaindultunk a teremhez.
-Ne merd. -nézett rám összehúzott szemekkel.

A terembe, pontosabban a padomhoz érve értetlenül kezdtem körbe nézni. Semmi cuccom nem  volt itt. Se táska, se kabát, de még egy toll se volt a padomon.
-Ezeket keresed Sparks? -jött a hang az ajtó felől. Adam ott állt a kabátommal a kezében és a táskám is ott lógott a vállán.
-Add vissza. -mondtam nyugodtan.
-Gyere értük. -mosolyodott el és ellökve magát a faltól indult meg.
-Csak óvatosan a fogaival. -szólt utánam Beth, de mit sem törődve vele indultam Adam után, aki már a parkolóban volt a kocsijának dőlve.
-Most lelépünk. -nyitotta ki az ajtót.
-Nem. -néztem rá hülyén.
-Jó. Akkor beraklak. -szelte át a köztünk lévő távolságot.
-Beszállok magamtól. -tettem fel a kezeim védekezően.
-És is így gondoltam. -nyomott egy puszit a fejemre.

-Hova megyünk? -kérdeztem, miközben kikanyarodtunk a suli utcájából.
-Haza.
-Minek?

-Mert ahhoz van kedvem.
-És, ha nekem nincs?
-Nincs? -nézett felém egy pillanatra, majd újra az útra koncentrált.
-Talán van.

A házunkhoz érve Adam elég otthonosan mozgott; lazán besétált a konyhába és a pultnak dőlve várt.
-Éhes vagyok. -nézett rám, mikor oda értem.
-Csinálj kaját. -vontam vállat.
-Ki mondta, hogy kajára éhezem? -nyalta meg az alsó ajkát.
-Akkor mire? -kérdeztem halkan, ő pedig lassan lépkedett felém.
-Rád.
Szinte fel sem fogtam, amit mondott, már megéreztem ajkait az enyémen, ahogy lassan, de mégis szenvedélyesen simogatták ajkai az enyémeket, miközben az emelet felé tolt. Elég lassan haladtunk, így Adam a fenekem alá nyúlva megemelt, én pedig automatikusan kulcsoltam dereka köré a lábaim.

A szobámba érve nem habozott, szinte rögtön óvatosan az ágyra fektetett és fölém mászott és úgy csókolt tovább. Lassan nyúlt a pólóm szegélyéhez és alatta kezdte az oldalam simogatni, majd ki is bújtatott belőle és a nadrágomból is, mire én is levettem róla kék-fekete kockás ingét és az övcsatjához nyúltam.
-Ha nem akarod, nem kell. -fogta meg a kezem.
-Szerinted nem akarom? -néztem a szemébe, mire elmosolyodott.
Kibújt fekete szűk farmerjából és fordított a helyzetünkön, így az ölében ültem. Ajkaimról a nyakamra tévedt és gyengéden harapdálni kezdte, mikor megtalálta azt a bizonyos pontot, felsóhajtottam, ő pedig elmosolyodott és szívni kezdte. Egyre lejjebb haladt, egyszer csak hideg kezeit éreztem meg a lapockáim közelében, majd kicsatolta a melltartóm és egyszerűen félredobta.  Egy szempillantás alatt tüntette el rólam utolsó ruhadarabjaimat, és magáról is, miközben maga alá gyűrt.
-Gyönyörű vagy. -csókolt meg lágyan, majd hirtelen megéreztem magamban, mire egy erőteljes nyögés szakadt ki mindkettőnkből.
Nem ő volt az első, mégis kellemetlen érzés volt nem éppen kicsi méretének köszönhetően. Nem mozgott. Hagyta, hogy megszokjam.
Hajába túrva húztam magamhoz egy csókra, mire mozogni kezdett. Nyögéseink szaporodtak és egyre hangosabbak lettek. Bocsi szomszédok meg minden, remélem dolgozni vagytok és nem otthon punnyadtok.
Egyre gyorsabban mozgott és egyre mélyebbeket lökött, egyre jobban taszított a csúcs felé. 
-Adam! -sikítottam fel, majd elmentem. Lökött még párat majd egy nagy nyögés kíséretében ő is elélvezett, és mellém feküdve magához húzott, és betakart minket.
-És te a suliba akartál maradni. -motyogta a nyakamba, mire halkan felnevettem. Teljesen megérte eljönni.

Elég sokat aludtunk, mivel már reggel volt, amikor felkeltünk.
-Ne menj el. -fonta erősebben a karjait körém, mikor megpróbáltam kimászni mellőle.
-De le szeretnék zuhanyozni.
-Tudsz később is.
-De most szeretnék.

-Mehetek? -engedett el.
-Nem. -nyújtottam ki a nyelvem, majd otthagytam és átsiettem a fürdőbe pár ruhámmal a kezemben.

Mire visszaértem már kevésbé gondoltam úgy, hogy teljesen megérte eljönni. Na jó nem. Megérte. De az, hogy Adam az ágyam szélén ül félmeztelenül pár csodás szívásnyommal a nyakán, anyu pedig mellette áll elég dühös arckifejezéssel, na hát azt azért kihagynám.