Oblivion- Feledés •Befejezett•

1. rész

Louis álmában újra átélte azt a bizonyos éjszakát. Lihegve, izzadtan, takarójába keveredve ébredt. Kezeivel megdörzsölte arcát, majd lomha léptekkel indult kicsi kétemeletes házuk alsó szintjére reggelizni. A konyhában édesanyja már sürgött-forgott. Az ebédet készítette. A kis termetű asszony, Johanna amint észrevette fia érkezését boldogan köszönt.
-Jó reggelt kincsem.-mondta egy mosoly kíséretében.
-Szia anya.-lépett oda, majd egy lágy csókot lehet a nő arcára.
-Mit kérsz reggelire drágám?-tette fel a kérdést Johanna.
-Hagyjad csak, majd teszek magamnak müzlit.- válaszolt Louis, és már indult is az említett ételért. Nem szeretett sokat enni. Ha egy kicsit többet eszik a kelleténél, már meg is látszik rajta. Fütyörészve öntötte a csokis golyókat tányérjába, majd mikor úgy gondolta, hogy ennyivel pont beéri, folytatta útját a hűtő felé, ahonnan kivette a tejet, és most már dúdolva lépdelt vissza reggelijéhez. Felöntötte a gabonapelyhet egy kevés tejjel majd visszatette a dobozt a helyére. Előkotort még egy kanalat, majd leült az asztalhoz, és nekilátott a müzli elfogyasztásához.Mint mindig, most is csak kényszerből evett. Nem akarta, hogy édesanyja aggódjon érte, ezért napról-napra játszotta hogy minden rendben van, és feldolgozta a történteket. Pedig nem így volt. Legszívesebben bezárkózna szobájába, és ott csendben örök álomra hunyná szemeit. Akkor viszont nem lenne senki, aki anyjára vigyázzon. Ők ketten maradtak egymásnak. Az egész Tomlinson család csak két főből állt. Legalábbis Louis szemében. Ki tudja merre lehet az apja,de ez a fiút nem is érdekelte. A férfi cserben hagyta őket. Louisnak nincs apja, nem is kell neki, mivel az óta, mióta megerőszakolták félt. Rettegett a férfiaktól, és félt az ismeretlentől. A házat sem hagyta el egyedül, mindenhova anyjával ment kocsival. A parkot is messziről kerülte, barátaival sem tartotta a kapcsolatot. Csak... Meg akart halni. Számtalanszor gondolt már arra, milyen lenne meghalni, és sötétségbe burkolózni egy örökkévalóságig. Viszont ilyenkor mindig eszébe jutott anyukája, aki nem érdemelné meg, hogy fia gyávasága miatt szenvedjen hátralévő életében. Amikor végzett a reggelijével, felment a szobájába átöltözni. Fél óra múlva már Gemma kis irodájában fog ülni. Megkedvelte a fiatal nőt, de nem tudná elmondani neki a történteket. Nem azért, mert nem bízott az orvosban, hanem képtelen beszélni arról az éjszakáról. Épp elég álmaiban újraélni azt.

Louis újra a kényelmes kis kanapén ücsörgött, és figyelte Gemma mozdulatait. A nő fiókjában kutakodott, majd egy diadalittas mosoly kíséretében asztala közepére tett egy papír,majd leült a fiú mellé. Louist meglepte Gemma cselekedete, mivel eddig mindig előtte ült egy széken. A nő egy biztató mosoly kíséretében nekilátott a beszédnek.
-Louis, ma nem foglak arról az éjszakáról kérdezgetni.-mondta az orvos, mire Louis csak maga elé bámulva bólintott egyet. Amint eljutott tudatáig az előbb elhangzott mondat, tágra nyílt szemekkel fordult Gemma felé.
-Mi? Akkkor... Miről fogunk beszélgetni?- kérdezte meglepetten.
-Nos, arra gondoltam mesélhetnél magadról, és én is mesélek magamról. Ismerjük meg egymást kicsit jobban. Mit szólsz hozzá?- mondta a fiatal nő somolyogva. Louis bólintott egyet, mielőtt újra megszólalt volna.
-Kérdezel tőlem?- válaszolt félénken. Nem szeretett magáról beszélni, de úgy érezte, ez jót fog tenni kettőjük kapcsolatának, és talán hamarabb el tudja mesélni azt is.
-Persze. Hmmm.. Sportolsz valamit?
-Igen. Hét éves korom óta focizok. Mondjuk az utóbbi időben alig játszottam.-húzta féloldalas mosolyra száját Louis.
-Értem. Én kiskoromban nagyon sokat lovagoltam, de amikor bekerültem a gimnáziumba, csak a tanulásra koncentráltam.- idézte fel múltját Gemma is.- Volt háziállatod?- tette el a következő kérdést.
-Nem, és most sincs, viszont szeretnék egy kutyát.-jött a válasz.
-Nekem van egy cicám, Dusty.-mondta az orvos mosolyogva.-Most magán tanuló vagy igaz?- Louis válasz helyett csak bólogatott.
-Van egy ötletem!- állt fel hirtelen Gemma.-Túl keveset vagy kint, ezért mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahova?- kérdezte reménykedve Gemma. Louis nem akarta elrontani a lány kedvét, ezért egy műmosoly kíséretében bólintott.
-Remek! Mihez lenne kedved?- tette fel a következő kérdést, mire a fiú csak megvonta vállait. Nem akart sehova menni, jó volt neki itt, de ha Gemma azt mondja ez jót tesz neki, akkor ő követi az utasítások.
-Mit szólnál hozzá, ha elmennénk a parkba sétálni?- jött az újabb ötlet, mire Louis ijedten kapta fel tekintetét.
-Nem.. Nem.. Neem!- sikította, miközben befogta füleit, mert Jonathan nyögései ott visszhangoztak fejében.
-Nem.. A park rossz hely. Mindegyik park rossz. A parkokban bántják az ártatlan embereket.- suttogta maga elé, miközben felhúzott térdeit átkarolva hintázott előre-hátra. Az orvos tudta, hogy rosszat mondott, viszont ezzel egy újabb fontosnak tűnő dolgot tudott meg. Eddig kiderítette azt, hogy a fiút megerőszakolták, és kisebb korában az apja is erőszakoskodott vele. Az utóbbit Johannától, Louis édesanyjától tudta meg. Kitudja, ha a nő akkor nem ér haza fél órával előbb, akkor újra megtörténik. Amit az asszony akkor látott gyomorforgató élmény volt. Gemmának már attól felfordult a gyomra, hogy végig hallgatta páciense anyjának beszámolóját. Beléptem a házba, és nem hallottam mást, csak az emeleti ágy nyikorgását. Már akkor sejtettem, hogy valami baj van. Amint beléptem Lou szobájába, a vér is megfagyott bennem. A fiam ott feküdt apja alatt, tehetetlenül kapálózva, és az ágynemű már tiszta vér volt alattuk. Troy,az akkori férjem, meghallotta érkezésem, és gyorsan lemászott az ágyról, majd úgy ahogy volt, pucéran, elkezdett mentegetőzni. Én természetesen elküldtem a házból. Amint a vita lezajlott rögtön Louishoz siettem, aki vérében, és könnyeiben feküdt végig. De ez valahogy kiesett Lounak az évek során. Nem emlékszik semmire az apjával kapcsolatban. Pedig kitudja hányszor nyúlt hozzá az a rohadék.- emlékezett vissza újra a beszámolóra Gemma. Odasietett pácienséhez, majd egy szoros ölelésbe vonta a fiút, és halkan csitítgatni kezdte.
-Nyugi Lou, itt vagyok. Sssss.. Nincs semmi baj. Nem bánt téged senki, és semmi. Biztonságban vagy.- ringatta balra-jobbra a fiút a nő. Pár perccel később úgy látszott, hogy Louis lenyugodott. Már csak szipogása törte meg az iroda csendjét.
-Én.. Fáradt vagyok.-mondta halkan a fiú.
-Akkor aludj egyet, és meglásd, mikor felkelsz, minden jobb lesz.- Louis az utolsó szavakat már alig hallotta. Szemhéjai lecsukódtak, és elaludt. Most nem álmodott semmit. Nem élte újra azt az éjszakát, és apjáról sem ugrottak fel emlékképek.

🐱Yeey! Első rész! Hát... Elég sokat kellett várni rá, de remélem megérte. Ezentúl vasárnaponként fogom hozni a részeket, addig is kitartás a suliban, már csak két hónap! További szép napot Babák!
Yours sincerely, Kita❤❤❤