Vérem cseppekben hullott a konyha hideg kövére.Üteme átjárta a helyiséget,mást nem is lehetett hallani.Miközben figyeltem a bíbor színben pompázó köveket egyre kellemetlenebbé vált az álló testhelyzet,s ebbe beleremegtek a lábaim,így lerogytam a földre.
Ezernyi kérdés kavargott a fejemben,mikre nem volt erőm válaszolni.Lehunytam a szemeim,és élveztem a karomban lüktető fájdalmat s zsibbadást,melyet a mély vágások okoztak.Nem láttam a reményt,s ez mélységesen elkeserített.Eleget szenvedtem,itt az ideje feladni.Belegondoltam milyen szánalmas látványt nyújthatok ahogyan itt fekszem a saját véremben és várom a halált.
-Nem gondoltam volna,hogy idáig süllyedsz,Isabelle Mariana Matthewson.-Suttogtam,kinevetve magamat.
Hirtelen kopogásra lettem figyelmes.Nem szóltam semmit,nehogy lebukjak.
-Tudom,hogy itt vagy Is,érzem a receptoraid!-Szólt be frusztráltan Emma.Válasz képpen köhintettem egyet,azt sem szándékosan.
A bíbor folyadékban ázó,felnyársalt karomra pillantottam.Ha Emma meglát százszázalék,hogy lekezeli a sebeim.
-Baj van?!-Szólalt meg ismét.Erre se feleltem.
-Na jó,most bemegyek!-Egy hatalmas csattanással mellettem termedt.
-Kitörted a bejáratiajtóm?-Kérdeztem alig hallhatóan,felé fordulva.
-Pokolba is,mit tettél?!-Rázott meg a vállamnál fogva.
-Nem látom értelmét,hogy éljek...-Feleltem nemes egyszerűséggel.
-Nélküled mi lesz a tündékkel például?
-Nem vagyok olyan fontos...
-Te vagy a hercegnő!
-De nem a királynő...Meglesznek nélkülem...
-Azonnal hagyd ezt abba,különben felpofozlak!Most pedig gyere,kitisztítom és bekötöm a sebeid.-Megfogta a kezem,s rám mosolygott.
*
Fájdalmasan felszisszentem,miután Ems a vágásaimra csöpögtette a vizet.Végül bekötötte a házban talált fáslival,és készített két teát.
-Tessék.-Adta a kezembe a kis kék csészét.
-Köszi.-Mondtam szememet végig az asztal szegélyén tartva.
-Most pedig mesélj.
-Meghalt...-Böktem ki,s ezzel úgy éreztem hatalmas kövek zúdúlnak le szívemről.
-Ki?
-Az őrzőm...Gil...Gilbert...-Nyeltem vissza a sírást.
-Ennyire jóban voltál vele?-Meredt rám Emma.
-Nem erről van szó...Hanem hogy mostanában különböző,fajtól független lények halnak meg miattam.-Kicsordult egy könnycseppem,majd záporként hullani kezdtek.
-Hé...-Barátnőm áthajolt az asztalka felett,és átölelt.-Ne magadat okold!-Nézett bele mélyen szürke szemeimbe.
-Akkor kit?Az én hibám,hogy annyira ragaszkodom ehhez a világhoz.
-Itt születtél,ez természetes.
-Talán...-Sóhajtottam,majd letöröltem kézfejemmel könnyeim nyomát.
-Ígérd meg,hogy több ilyet nem teszel!
-Rendben...De Ems!
-Igen?
-Nem kell több őrző!
-Figyelj,ez egy olyan dolog,amit nem tudok korrigálni...-Hallottam a hangjában a bűntudatot.
-Szóval megint mehetek a tanácshoz holnap.
-Jaja.-Helyeselt.-De nekem most mennem kéne.
-Mi lesz az ajtómmal?
-Tényleg!-Odasétált az említett tárgyhoz,felállította,s bevágta a keretébe.
-Nos,köszi?
-Nincs mit.-Azzal el is ment.Még egy ideig néztem ahogy távolodik.
-És minden mást is köszönök...-Makogtam magamban.
Vissza mentem és feltakarítottam a konyha kövét,aztán átöltöztem s bedőltem az ágyba,bár nem aludtam.
