YourBlood (Átírás Alatt!)

7.

Nem tudom mi ez az izé a nyakamon, nem tudom mi köze Adamhez, de ki fogom deríteni.

Reggel semmi kedvem nem volt felkelni, de az arcomat simogató valaki nem így gondolta.
-Legalább hétvégén hagynátok aludni. -nyöszörögtem a párnámba.
-Mindjárt dél. -hallottam meg Ashton hangját.
-Hát és? -húztam a fejemre a takarót.
-Akkor mégse viszlek sehova. -mondta, mire gyorsan felültem.
-Hova megyünk? -kérdeztem izgatottan, Ashton pedig hangosan felnevetett.
-Öltözz fel, aztán megtudod. -mosolygott, majd egy puszi után kimet, hagyva készülődni.
Lassan átcsoszogtam a fürdőbe, ahol elintéztem a reggeli teendőimet, kiválasztottam az aznapi szettem és már lent is voltam a konyhában.
-Ashton? -kérdeztem anyutól, mivel sehol nem láttam.
-Azt mondta, hogy kint megvár.
-Van valami kaja? -kérdeztem, és végszóra a hasam is jelezte, hogy elég éhes vagyok.
-Elvisz ebédelni. -mosolygott rám.
-Akkor megyek is. -nyomtam egy puszit anya arcára és már kint is voltam.
-Remélem éhes vagy. -nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját Ashton.
-Aha. -bólogattam.

Nem vittük túlzásba az ebédet, beültünk a legközelebbi gyorsétterembe. Mondjuk amennyire nem vittük túlzásba, annál inkább elbeszélgettük az időt.
Laza 2 órát ültünk ott, majd Ashton hazavitte a kocsiját és elmentünk sétálni.

-Amúgy. -kezdte pár perc csendes séta után.- Hogy tetszik New York?
-Imádom. -mosolyodtam el.- Csak a szmog.. -mondtam, mire hevesen kezdett bólogatni.
-Ja, tudom.
-Hogy van a nyakad? -kérdezte hirtelen.
Fogalmam sincs. Ma reggel nem fájt. Azt se tudom, hogy ott van-e még. De azt tudom, hogy köze van Adamhez, mint lassan mindennek..
-Jól. -Asszem ez volt a megfelelő válasz. Nem. Biztos nem.
-Én szóltam, hogy Blake-el csak a gond van.
-Nem mindig. -motyogtam halkan. Az nap, amikor elmentünk ahhoz a kis tóhoz, semmi baj nem volt vele. Sőt..
-Mi?. -nézett rám értetlenül.
-Semmi. -ráztam a fejem.
-Nem szeretném, ha közöd lenne hozzá.
-Miért?
-Mert tudom milyen. -úgy tűnt, ennyivel el akarta intézni, de kérdőn néztem rá, szóval folytatta.- Eléri, hogy az ágyában köss ki, aztán otthagy.
-Annyira édesek vagytok, hogy csak ezt tudjátok mondani egymásról. -vágtam rá nem túl kedvesen.
-Ha ezt akarnám tőled, már megtettem volna. -nézett mélyen a szemembe. Sötét zöld szemek. Gyönyörű szemei voltak, de Adam szempárjánál szebbet még nem láttam. Mi? Nem. Na jó. El kell felejtenem Adamet! Vagyis.. Nem tudom miért pont Adamet, mert Ashtont könnyebb lenne, de ha választanom kell, akkor inkább Adamet felejtem el. Ő jóval több okot adott arra, hogy elhiggyem, csak egy éjszakára kellenék neki.
Csendben sétáltunk tovább. Épp meg akartam kérdezni, hogy hova megyünk, amikor Ashton egy nagy tó előtt állt meg, ami elég vastagon be volt fagyva.
Erről is az Adammel töltött nap jutott eszembe, mondjuk olyan is volt, leszámítva, hogy nem csak mi ketten voltunk.
-Van kedved korizni? -mosolygott rám.
-Nem tudok. -néztem a jegen sikló embereket.
-Megtanítalak. -indult el egy kis bódé felé, ahol egy harmincas éveiben járó nő üldögélt mögötte elég sok korcsolyával.
-Na gyere. -jött vissza két fehér korcsolyával a kezében.
Pár perc szerencsétlenkedés után Ashton kezét fogva mentem a jég felé azzal az izével a lábamon. Kár volt. Ugyanis ahogy a jégre léptem rögtön seggre estem. Ashton pedig jóízűen kiröhögött.
-Nem segítenél? -néztem fel a még mindig nevető Ashtonra, aki válaszul a kezét nyújtotta és felhúzott.
De én rögtön el akartam esni, ezért a derekamnál fogva tartott. Mint Adam, amikor neki mentem. Majd minden szó nélkül elindult maga után húzva.
-Ha most elengedlek el fogsz esni? -kérdezte mosolyogva.
-El ne merj engedni. -néztem rá ijedten.
-Nem foglak. -szorította meg a kezemet és közelebb húzott magához.
Körülbelül még másfél órát bénáztam, de aztán Ashton azt mondta, hogy nem akarja, hogy miatta megfázzak, ezért elmentünk a Black-be.
A pincér éppen letette elém a forró teám, amikor hangos nevetés hallatszódott a hátsó asztalok felől. Bárhol felismerném ezt a nevetést. Adam. Ott ült Luke-kal és Bennel, meg valami idegen csajjal, aki látszólag eléggé örült, hogy három ilyen srác társaságában töltheti az idejét.
-Zoe. -szólt Ashton, mire újra rá figyeltem.
-Figyelek. -néztem rá a teámat szürcsölgetve.
-Rám vagy rá? -biccentett a nevetgélő srác felé.
-Rád. -vetettem egy utolsó pillantást Adam felé, aki pont akkor nézett felém, majd Ash-re koncentráltam.
Iszonyatosan nehéz volt kibírni, hogy ne nézzek feléjük minden nevetésüknél, hanem Ashton-ra figyeljek. Főleg, amikor Adam megindult felénk, vagyis én azt hittem felénk, de csalódnom kellett, ugyanis a mögöttünk lévő asztalhoz igyekezett, ahol pár lány foglalt helyet, akik igencsak megörültek, hogy Adam csatlakozik hozzájuk.
-Nem megyünk? -kérdeztem halkan, mivel nem volt kedvem hallgatni, ahogy a lányok és Adam vihognak a hátam mögött.
-Mehetünk. -mosolygott rám, majd fizetett és kiléptünk a csípős hidegbe.
Talán jobb lett volna, ha bent maradunk és hallgatom a nyáladzásukat.
Talán akkor nem találkozunk Daviddel.
-De gyorsan lecserélted Adamet, gyönyörűm. -vigyorgott rám rettentő undorító módon.
-Ki mondta, hogy ő cserélt le engem? -szólt mély, rekedtes hangján Adam.
-Oh, szóval te dobtad őt? -nevetett David.- Örülök, hogy Colls-hoz került.
-Lehet, hogy nem velem van, de attól még hozzá ne merj érni. -állt elém.
-Igazán meghitt ez az egész, de annyira nem értem, hogy mit esztek ennyire ezen a lányon. -vont vállat.
Adam nem válaszolt csak oldalra döntötte a fejét és úgy nézte Davidet.
-Gyere menjünk. -súgta halkan Ashton és a kezem megragadva indult el a másik irányba.
Nem tudom Adam hogy van mindig ott, ahol baj van, de jól jön. El tudnám viselni, ha lenne egy ilyen szuperhősöm. Mi? Nem rég döntöttem el, hogy elfelejtem.
Mielőtt bekanyarodtunk volna egy másik utcába hátranéztem. Se Adam, se David nem volt ott. De még vértócsát sem láttam, aminek kifejezetten örültem.
Út közben semmit nem beszéltünk. Meg akartam kérdezni, hogy ő honnan ismeri Davidet, vagy hogy mit akarhat tőlem, vagy miért hagyta, hogy Adam védjen meg. De a sok kérdés ellenére sem jött ki hang a torkomon.
A házunk elé érve Ashton szó nélkül átment a túloldalra és bement a házukba. Hát rendben. Kíváncsi vagyok, hogy David mégis hogyan éri mindig el, hogy minden találkozás után a fiúk rám haragudjanak.

Otthon gyorsan megvacsoráztam, majd lezuhanyoztam és annak ellenére, hogy egész nap körülbelül hét órát voltam fent, és semmi fárasztót nem csináltam, lefeküdtem alduni. Már majdnem el is aludtam, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó.
-Alszol? -kérdezte Adam. Mit keres itt?
-Aha. -motyogtam halkan, Adam pedig az ágyamhoz sétált és leült mellém.
-Hogy vagy? -simított végig az arcomon.
-Mit keresel itt? -ültem fel álmosan pislogva.
-Meg akartam nézni, hogy jól vagy-e. -vont vállat, mire önkéntelenül is elmosolyodtam.
-Jól vagyok. -néztem a szemébe.
-Ígérj meg valamit. -annyira halkan mondta, hogy abban sem voltam biztos, hogy tényleg kimondta.
-Mit?
-Nem találkozol többet Colls-sal.
-Miért?
-Csak ígérd meg, kérlek. -fogta meg a kezemet.
-De..
-Kérlek. -szakított félbe.
-Oké.
-Na, hagylak aludni. -nyomott egy puszit a homlokomra.
Nem tudom miért mondtam ki. Talán csak nem akartam egyedül lenni. Vagy csak vele akartam lenni. Nem tudom.
-Ne. Ne menj el. -húztam vissza a csuklójánál fogva.
Vele akartam lenni. Annak ellenére, hogy iszonyatosan bunkó volt velem az utóbbi napokban, igenis vele akartam lenni. Nem érdekelt most az sem, hogy anya mit fog szólni. Nem érdekelt Beth. Nem érdekelt Ashton.
-Biztos? -kérdezte halkan, miközben megindult felém, mire csak bólintottam.
Kicsit arrébb csúsztam, hogy kényelmesen le tudjon ülni mellém.
-Meg akarlak csókolni. -mondta halkan a szemembe nézve.
-Mi tart vissza?
Ahogy kimondtam Adam közelebb hajolt hozzám, szinte már összeértek az ajkaink, de nem csókolt meg.
-Nem tudom, hogy akarod-e.
-Azt hittem az előbbi kérdésem elég egyértelmű volt. -vágtam rá, mire csak elmosolyodott.
Aztán megéreztem puha ajkait az enyémen. Ajkaink tökéletesen simultak egymáshoz, és majdnem olyan tökéletes szinkronban mozogtak együtt. Nem akartam, hogy vége legyen. Adam mintha megérezte volna gondolatom, továbbra sem engedett el, sőt ha az lehetséges, még közelebb húzott magához, én pedig hanyagul felzselézett hajába túrtam. Gondolom megunta, mivel óvatosan ledöntött az ágyra és nyomott egy puszit a számra, majd mellém feküdt és magához húzott.
-Jó éjt. -puszilt a hajamba.
-Neked is. -bújtam hozzá még közelebb.
Ennyit arról, hogy elfelejtem.

Amióta New Yorkban vagyok ez az első alkalom, hogy boldogan kelek fel. És ezt csak Adamnek köszönhetem.
A szememet kinyitva ültem fel, ügyelve arra, hogy ne csapjak túl nagy zajt, és a mellettem alvó fiút kezdtem nézni. Vagyis azt hittem, hogy alvó.
-Tetszem? -kérdezte halkan, mosolyogva.
-Nem, csak titokban pszichopata vagyok és szeretem nézni az alvó embereket.
-Akkor megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok pszicho. -vigyorgott rám, mire fel akartam állni, de magához rántott és ráestem. Pontosan úgy feküdtünk, mint amikor ellógtunk egy napot, csak most én voltam felül.
-Szeretem, ha te vagy felül. -ült fel ezzel elérve, hogy az ölében üljek.
-Beth is szeret felül lenni? -kérdeztem és felálltam az öléből.
-Ne csináld már. -jött utánam.- Nem érdekel Beth.
-Adam, a barátnődről beszélsz. -fordultam felé.
-Nem a barátnőm.
-Nekem nem úgy tűnik.
-De t..-kezdte volna, de félbeszakítottam.
-Menj el. -mondtam nyugodtan.
Szó nélkül kisétált a szobámból és ott hagyott a gondolataimmal, amik mind körülötte forogtak.

A nap további részében nagyon semmit nem csináltam. Tanultam kicsit, hátha kedvük lesz feleltetni, aztán leültem sorozatokat nézni, megpróbálva elterelni a gondolataimat Adamről.

Sajnálom, ez a rész sem lett sokkal hosszabb. :c