Sister Opposite

1.fejezet

Cheyenne Hatfield nagy nehezen kikászálódott a taxiból, ami pontosan a William Shakespeare Street 28. szám alatt állt meg. Kifizette az utat, majd három bőröndjével az ódon ház felé indult. Sötét és komor volt, bár meglehet, csak az eső és a este fényei miatt. Hogy lakhat a nővére egy ilyen helyen?
Mellesleg jött volna hamarabb is, de a vonat csak este hétkor indult Newbury-ből Londonba. Amennyit eddig látott Londonból, teljesen más, mint ahol felnőtt. Már hiányzott neki. A nyugalom, az ismerős arcok, az öccse és a húga, a lova, Silver és természetesen a szülei is. Pedig még csak három órája volt távol. Még ha nem is meri bevallani magának, nagyon fél.Eddig sosem volt távol a családjától, maximum egy hétre, amikor osztálytáborba ment vagy a nyári lovastáborba, ami körülbelül négy napig tarthatott. Az egyetem miatt viszont mindent! Ez volt az álma már kiskora óta, és most valóra vált! Felvették és azon lesz, hogy bebizonyítsa, neki itt van a helye! Igen... Itt, az Imperial College Londonban! Ó, mennyit álmodozott erről! Tizennyolc éves és itt tart! Elfogta a büszkeség, ami persze érthető is volt.
Ám minden kezdet nehéz. Először is, be kell jutnia nővére lakására.
Közelebb lépett a csengőhöz, majd megkereste a Hatfield nevet.
Á, meg is van! 16-os gomb.

Hosszasan nyomta, de semmi válasz nem érkezett.

Mi van akkor, ha Lottie hazudott és nem is itt lakik? Végülis, már két éve nem láttam, sőt még karácsonyra sem jött haza. Amióta elváltak anyáék és apa elköltözött, Lottie teljesen összeomlott. Aztán csak ráadásként jött John, az új férj, akinek megkeserítette a mindennapjait a nővérem. Csak hogy példát említsek, ollóval szaggatta szét az összes ingjét egyik napról a másikra. Vagy amikor rá volt bízva John hörcsöge, aki végül 'rejtélyes módon' megdöglött... Ekkor volt tizenhat. Rá egy évre pedig megszülettek az ikrek. Bella és Rob. Az utolsó csepp volt a pohárban. Lottie ahogy betöltötte a tizennyolcat, beköltözött Londonba, csakhogy minél távolabb kerüljön a családjától. Velem is két hete kezdett el beszélni, amikor is felkerestem, hogy tudna-e szállást ajánlani nekem. Ő magától mondta, nyugodtan költözzek hozzá. Annyira megörültem, sőt még anyáék is, hogy a 'fekete bárány' lehet átalakul és végre a régi lesz. Most viszont... Bele sem merek gondolni...

Cheyenne kétségbeesett arccal mégegyszer becsöngetett.
Semmi válasz.
Összébbhúzta magán vékonyka ballonkabátját, hosszú, barna haját pedig betűrte a sapkája alá.
Bentebb húzódott a kapualjba, ahol legalább nem szakadt az eső.
Egy öreg hajléktalant pillantott meg pár méterre tőle.

-Szép időnk van nem, kisasszony?- mosolygott rá a koszos és vizes arcú nő.

Cheyenne félve bólogatott.

-Nem idevaló, ugye?- fordult felé.

-Nem, nem.- mondta habozva a lány.

-Látszik magán. Na, jó éjszakát, későre jár... - húzódott a sarokba.

Cheyenne nem volt képes válaszolni. Igazából még sosem látott ehhez hasonlót Newbury-ben. Nem volt ilyesmihez hozzászokva.
Kintebb sétált, majd az utcát kezdte pásztázni, hátha meglátja nővérét. Még ilyenkor, az éjszakához közeledve is sok-sok ember flangált fel-alá.
Egy csapat fiatalt látott közeledni.
A legelső fiú odalépett hozzá és ittasan makogni kezdett. Egy szót sem értett belőle. Próbált hátrálni, de elkapta a kezét és magához húzta. Megcsókolta. Már ha ezt lehet csóknak mondani. Cheyenne kétségbeesetten próbált ellenkezni, de sikertelenül. Egy másik fiú, zöld dzsekiben kettészakította őket.

-Annyira sajnálom, Ash barátom nagyon sokat ivott, meg amúgy sincs ki mind a négy kereke...- mosolygott a fiú.

Cheyenne nem tudott megszólalni.

De helyes!
Hosszabb, göndör hajáról csurgott a víz, zöldes szemei csak úgy csillogtak a félhomályban, ahogy a lámpa megvilágította az arcát.

-Köszönöm!- mosolygott Cheyenne.

Chayenne-t ámulatba ejtette.

-Harry vagyok. -nyújtotta a kezét.

-Cheyenne Ha...-kezdett bele, de valaki félbeszakította.

-Mi a...- tett le két óriási szatyrot a földre az illető, akinek még csak az árnyéka rajzolódott ki.

-Lottie? Te vagy az?-hunyorgott Harry.

-Ja, ki más lennék? Mit keresel te itt?- lépett oda hozzánk.

-Csak erre jártunk a haverokkal. Ash egy kicsit sokat ivott...- mosolygott Harry Cheyenne-ra.

-Na és ő? Az újabb kiszemelted, miután végigmentél az egész városon?- célzott Lottie Cheyenne-re, miközben matatott az óriási táskájában.

-Ő itt Cheyenne.-mondta Harry.

Lottie felkapta a fejét.
Közelebb lépett.

-Tényleg ő az.- vonta össze vastag szemöldökét. Elmosolyodott es megölelte.

-Ti ismeritek egymást?!-kiáltott Harry.

-Lottie a nővérem.-húzta egy apró mosolyra a száját Cheyenne.

-De hát te sokkal magasabb vagy! Vagy egy fejjel!-lépett közelebb Ashton nevetve.

-Megesik ez...-mosolygott Harry, még mindig Cheyenne-t nézve.

-Na, mozduljunk már valamerre gyerekek, éhen halok.-állt egy újabb alak a körbe, akinek még a sötétben is látszódott, hogy színes volt a haja.

-Egyet értek, most az egyszer.- kacsintott Lottie, majd egy gúnyos mosollyal ajándékozta meg az illetőt.
Lehajolt a két szatyorért és az ajtó felé vette az irányt. Mindenki szépen sorban őt követte, mire megfordult.

-Csak a húgom jön velem. -jelentette ki határozottan.
A fiúk még mondani akartak valamit, de addigra a két testvér már eltűnt.

Cheyenne sietősen felment Lottie után a lépcsőn.

-Hé, Lottie, kik ezek?

-Azok, akiktől jobb, ha távol tartod magad... A világ legnagyobb idiótái.