Canvas

Prológus

2015. Nem járunk a hiper fejlett világban, nincsenek repülő autók, se robotok. Nem fogtok itt olvasni se zombi támadásról, se csillogó vámpírfiúkról, de még vérfarkasokról sem, csupán arról, hogy egy lánynak, milyen nagy döntéseket kellett hoznia. Franciaország. Mindenhol sármos, jól öltözött férfiak, de csinos, szép szemű, elegáns nőkkel is találkozhatunk Párizs utcáin. Minden békés, szól a zene, az emberek boldogok. Messzebb a fővárostól, élt egy leány, akit Ninonnak hívtak. A szülei egyfolytában Párizsban voltak. Ninon édesapja katona volt, oda ment, ahova megparancsolták neki, s édesanyja a sérült katonákat látta el, mondhatni ápolónőként. Ménilles, ahol ez a kis vörös hajú 15 éves élt, kevés dolgot lehetett csinálni. Puszták, repedezett utak, néhol volt egy kis szórakozóhely, de templomból se volt kevés. Most egy telefonra várt éppen Ninon, dadusával, Mrs. Nacerivel. 2015.10.27. Ninon születésnapja. Aznap egy párszor megszólalt a telefon, de nem a várt személyek telefonáltak neki, csak a barátnők köszöntötték fel a lányt, bár nem mintha ennek nem örült volna a fonott hajú. A házban volt 2-3 régi telefon. Annak ellenére, hogy már volt okostelefon, a hagyományokat őrizve,  a Zidane család még tartott a konyhában és a nappaliban ebből a régi készülékből. A vörös hajú lány külseje nem kihívó, de nem is átlagos. Vörös haj, ami két fonatba van szedve, s azokon a vállakon pihent, ami nem is volt se széles, se keskeny. Fekete nadrág, amiben kényelmesen lehetett mozogni, fehér balerína cipő, mellyel könnyen tudott pördülni, fekete francia sapka, mert ez egy hölgynél majdhogynem elengedhetetlen, akárcsak  egy szép sál, ami most is a lány nyakát díszítette, melegítette.Fehér alapon fekete csíkos póló. Ki ne ismerné?  A póló hosszú ujja csuklóig ért, bár Ninon vissza szokta tűrni az ujját a könyökéig, hogy a festésnél ne zavarja annyira. Igen, a festés volt a hobbija. A szobájában sok remekmű díszelgett a falon, feldobva az amúgy unalmas, hétköznapinak tűnő szobát. Mrs. Naceri éppen a konyhában sütött-főzött, aminek az illata eljutott a Zidane lány orráig, s ettől megkívánta az éppen készülő csokoládétortát. - Már vár rám. Várja, hogy behabzsoljam az egészet a szüleimmel. - gondolta a lány. A kalandozásból egy újabb telefoncsörgés zavarta meg ezért villámgyorsan lerohant a lépcsőn, amit a szobája mellett rögtön meg lehetett találni, ahogy kiléptünk az ajtón. A lépcső kissé kopott volt már, itt-ott repedéseket lehetett felfedezni. A nappaliba érve, Ninon levetette magát a kanapéra, amit bőr borított és barna színáben pompázott az enyhén zöldes beütésű szobában. A vakolat csak pár helyen akart lejönni, de megbeszélte Ninon és Mrs. Naceri, hogy majd megjavítják ők ketten, erre persze már egy ideje nem került sor. A falon kakukkos óra díszelgett, de a szobában a HD TV is jelen volt, hisz nem maradhattak le a kortól. Mrs. Naceri éppen a másik desszerttel foglalkozott, de azért a konyhából egy pillantásra átnézett a nappaliba. Ninon előtt faasztal, azon pedig a még csörgő telefon. Remegő kézzel megfogta a lány a telefonkagylót és a füléhez emelte. Egy pár másodpercre érezte, hogy a füllbevalója hozzáért a készülékhez, majd beleszólt reménykedve, hogy végre meghallhatja édesanyja, vagy édesapja hangját.

- Haló....?