Lélekszállító

1. Nap - Rachel: A halálom napja

Este 10 volt, a konyhában ültem és majszoltam a csokis-mazsolás müzlim, amit az éttermi-kisegítői állásom fizetéséből vettem. Igen én vettem a reggelim, ugyanis a szüleim nem dolgoznak, csak segélyt kapnak, de az elmegy a számlákra, és a dupla adag morfiumra, meg borra. Apám ínyenc, nem éri be az olcsó kategóriás borral, neki nemeset, franciát kell inni. Így is-úgyis lerészegedik tőle, ha még képes rá, ugyanis egy üveg már meg sem kottyan neki. Ilyenek az alkoholisták, egy idő után többet akar a szervezetük, pont mint a drogfüggőké, pont mint az anyámé. Már nem is emlékszem miért kezdték el, vagy, hogy mikor, de nem is igazán érdekel. Amint betöltöm a 18-at, lelépek erről a szemétdombról, és kezdek valamit az életemmel. Mondjuk nyelveket tanulok, vagy szerzek egy szakmát, vagy csak beállok wc-pucolónak, a szüleim szerint másra úgysem lennék jó. Azt mondják baleset vagyok, kilyukadt az az ízesített óvszer amivel akkor csinálták, mikor a 98'-as Metallica koncerten összefutottak a női mosdóban. Romantikus történetnek tűnhet, hogy ezután még beszéltek, és nem csak egy egy-éjszakás kaland volt, de nem az. Soha többet nem akarták látni egymást, de az anyám megtudta, hogy terhes és szépen kivárta azt a bizonyos napot, amikor már nem tudott elvetetni, hogy közölhesse apámmal, vagy hozzá költözik és eltartja, vagy per által még a tulajdon gatyáját és elveszi tőle. 1998-ban születtem, most 2015 van. Már 6 évesen a saját halálom kívántam, mégis túl gyáva voltam lépéseket tenni az ügyben, most is az vagyok. Ezerszer elképzeltem már, hogyan és mikor vetek véget az egésznek, de képtelen voltam megtenni. Szeretem az életem, vagy legalábbis a mások által ismert, normálisnak beállított, csilli-villit. Jó lenne úgy élni, de mindenkinek az jár amit megérdemel. A kiszakadt óvszeres balesetnek ez, a gazdag családba született Lubnyának az. Ilyen az élet, ilyen kegyetlen.
Fölkaptam a fejem egy - a falhoz csapodó tányér zajára. Szokásukhoz híven, megint veszekednek, de vajon min: Hova tűnt a fecskendő, vagy merre van az a kurva bornyitó? Fölálltam és megnéztem mi folyik kettejük között, de csak csorgó nyállal, böfögve feküdtek a kanapén és nem tudták eldönteni, hogy kié legyen az utolsó szál cigi. Anyám megérezte- vagy meghallotta- hogy mögötte állok, és erőtlenül felém bökött, majd halkan, kedvességet színlelve mondta:
-Rachel drágám, hoznál anyucinak dohányt a kisboltból? Fapofával válaszoltam, hogy adjon pénzt, majd kiviharoztam a lakásból, de mielőtt becsaptam volna magam mögött az ajtót még hallottam, ahogy apám rácsap a dohányzóasztalra és hozzávág valamit a falhoz.
Zsebre tett kézzel, kócosan, meggyötört fejjel vonszoltam magam a kisbolt felé, ahol a pultos férfi ismer engem és a családi hátteremre való tekintettel kiadja a dohányt illetve az alkoholt, plusz ha egy kicsit "segítek rajta", féláron adja a morfiumot. Véletlenül belerúgtam egy földön heverő sörös dobozba, mely hangos zörejt hallatva gurult odébb.
Rámosolyogtam. Ez a lyukas, megtaposott sörös doboz pont olyan mint én, szükségtelen, semmire sem jó, használt, majd
elhajított. Mi van ha vannak érzései? Mi van, ha ő több mint egy szeszes ital és többre hivatott? Erre miért nem
gondol senki, aki átmegy rajta és belerúg? Lehajoltam, hogy fölvegyem az alteregóm, mikor lépteket hallottam mögülem.
Senki nem fordulna meg ennyi miatt, de ez itt a ghetto, itt nem túl szerencsés ha valaki sétál mögötted. Ahogy hátrafordultam, azonnal tudtam, hogy baj van. Két fiú, egy brazil és egy fehér bőrű fenyegetően közeledett felém.
Kiabálhattam volna, úgy sem érdekelte volna a szomszédokat, ez nem az a fajta környék, ahol a segítségedre sietnek,
ha bajban vagy. Te életed, te felelősséged, ha nem tudod megvédeni magad, így jártál. Mifelénk egy törvény van:
Harcolj, vagy bukj el. Ölsz vagy megölnek, ha úgy tetszik. Fölálltam és dühösen, ökölbe szorított kézzel vártam, hogy
közelebb érjenek, ugyanis tudtam, hogy képes vagyok megvédeni magam.
- Nocsak, nocsak cicamica - vigyorgott a brazil - egyedül egy ilyen környéken? - oldalba bökte a fehér bőrűt és
jelelt neki, hogy jobbról közelítsen.
- Mit akarsz? - kérdeztem, bár pontosan tudtam, mi kell nekik. A testem és a pénzem.
- Beszélgessünk kicsit, mint fiú a lánnyal, csak kedvesen, lágyan - röhögött a fehér bőrű.
Lassan a zsebembe csúsztattam a kezem és rámarkoltam a pillangókésre ami a mélyén lapult, majd ahogy közelebb értek gyorsan kihúztam és feléjük szúrtam. Elsőre sajnos csak a levegőt sikerült eltalálnom, de kellőképp rájuk ijesztettem.
Legalábbis ezt hittem. Röhögve kapta el a brazil a csuklóm, rászorított, mire a kés kiesett a markomból.
- Mocskos féreg - morogtam rá összeszorított fogakkal és meglendítettem a lábam. A rúgásom betalált, ugyanis
fájdalmas üvöltés kíséretében, golyóit markolva esett földre. Könnyes, dühtől izzó szemmel nyúlt zsebébe.
- Dögölj meg büdös kurva!
Egy glock 17-est rántott elő és egyenesen az arcom felé tartotta.
Eldördült, én pedig lyukas homlokkal, szivárgó vérrel estem a koszos betonra. Még érzékeltem, ahogy letépik a ruháim, de már nem tudtam mit tenni és nem is érdekelt.