Tűzvonal

Prológus

Az út végtelennek tűnt. A hátsó ülésen ültem, a fülemben szólt a zene, miközben az ablakon keresztül figyeltem, ahogy lassan magunk mögött hagyjuk az ismerős helyeket. Nem fordult meg a fejemben, hogy vissza akarok menni.

Néhány órával korábban még a New York-i otthonunkban álltam, és utoljára néztem végig a szobámon. Tudtam, hogy amit ott hagyok, az többé nem lesz ugyanaz. Mégsem éreztem szomorúságot. Inkább valami furcsa könnyedséget. Mintha végre lett volna lehetőségem elengedni mindazt, amihez már régóta nem kötődtem igazán.

Anya időnként hátrapillantott rám, én pedig minden alkalommal elmosolyodtam. Tudtam, hogy neki is nagy változás ez. Egy új ország, egy új otthon, egy új élet. Nekem pedig ugyanez. Csak én még nem tudtam, mire számítsak. Spanyolország eddig csupán egy hely volt a térképen. Most viszont oda tartottunk, és néhány óra múlva már nem csak egy távoli ország neve lesz, hanem az a hely, ahol élni fogok.

Próbáltam elképzelni az új otthonunkat. Az utcát. Az embereket. Az iskolát. Az egész életemet, amit még nem ismertem. Nem tudtam, kik várnak rám. Nem tudtam, milyen lesz az első nap. És azt sem, hogy mi vár rám azon túl.

Talán jobb is volt így. Mert ha akkor tudom, hogy az a költözés mennyi mindent megváltoztat majd, talán mégsem lettem volna ennyire nyugodt. Akkor még azt hittem, egyszerűen csak elhagyom New Yorkot. Nem tudtam, hogy közben egy olyan élet felé tartok, amelyben lesz valaki, akitől először csak egy dolgot akarok majd: hogy maradjon minél távolabb tőlem. Bárcsak akkor tudtam volna, mennyire nem fog sikerülni.