Te vagy a lila

Töréspont

Néha az élet egész érdekes dolgokat tud hozni. Nem számítasz semmi extrára, mégis egy apró dolog is képes fájdalmat, szomorúságot vagy csalódást hozni.

2025 decemberének közepén, a Netflixes Töréspont mozis vetítése után jöttem rá igazán arra, hogy valójában egyedül vagyok. Mármint, oké, ott volt Kinga és Zsolt, de mégis hiányzott valami.

Egy ideje már nézegettem a Mi Hazánk Mozgalmat. Nem tudtam, mennyire lenne jó ötlet szlovákként tagnak lennem, hiszen Magyarországon akkoriban is rengeteg vita volt a Fidesz, a DK és a többi párt között. Végül néhány nappal később beküldtem a jelentkezésemet aktivistaként.

Másnap meg is keresett Pásztornycki István, és megkérdezte, segítenék-e aláírást gyűjteni. Másnap igent mondtam. A megbeszélt időpontban meg is jelentem, és egészen délig Sárospatakon voltunk. Voltak negatív, de pozitív emberek is, akik szívesen aláírtak. Egész nap Istvánnal beszélgettem, és egész jól kijöttünk egymással. Aztán azt mondta, hogy látja bennem a „vezért", és a beszélgetés közben említett egy srácot, aki valamilyen szinten a Mi Hazánk Ifjaival foglalkozik. Szívesen bemutatott volna neki, én pedig nem álltam ellen.

A belépésem előtt elmentem a Bűnvadászok találkozójára, amit Sátoraljaújhelyen tartottak. Ott egész jó fej volt Bartal András is. Az aláírásgyűjtés után másnap megismertem Eriket, és vele lett igazán közös az utam.

Egész jól elkezdtünk kijönni egymással. Rögtön megvolt a közös téma: a rossz szülők, az apa hiánya, meg hát a depresszió. Ezek azok a dolgok, amelyek rögtön összekötöttek minket. Jó barátok lettünk.

Erik elvitt engem a fogadójába, Tolcsvára. Nagyon gyönyörű hely volt, csak egy probléma volt: szinte soha nem volt vége a munkának, vagy csak nagyon ritkán. A januárt és a februárt szinte mindig ott töltöttem. Amikor jött vendég, a recepción voltam, és mindenben segítettem, hogy a lehető legjobban érezze magát.

Emellett rengeteg időt fordítottam a politikára is. Sajnos én mindig is az az ember voltam, aki ebből szeretett volna kimaradni. Sosem gondoltam volna, hogy egy nap itt fogom magam találni.

Az Ifjakkal is egész sok időt töltöttem. Új embereket ismertem meg, és egyre többen csatlakoztak hozzánk. Elkezdünk Tolcsván csapatépítőket tartani. Ezelőtt még soha nem vettem részt ilyesmiben, de ez nagyon gyorsan feloldott engem. Rájöttem, hogy én jól érzem magam itt.

Az elmúlt öt évben a családom is lelkileg nagyon tönkretett egy időre, de akkor már nem igazán érdekelt. Próbáltam a saját dolgaimmal foglalkozni és „normális életet élni". Kingáék voltak azok, akik igazán mellettem álltak, és nekik nagyon sokat köszönhetek. Bár mióta ő is felnőtt és elkezdte a saját életét élni, természetesen már neki is kevesebb ideje volt rám. Ezt természetesen megértettem.

Február után Erikkel lógtam többet. Bemutatott új embereknek, és egyre jobban megismertem őt és a környezetét. Nagyon sokat köszönhetek neki is. Segített abban az időszakban, amikor szükségem volt rá, és végre kezdem azt érezni, hogy nem vagyok egyedül.

Megismertem Gergőt, az úgynevezett „kollégámat" is. Néhány hetet töltöttem vele, mert elvállaltam, hogy segítek a Mi Hazánknak az újságot kihordani Borsod több településén. Egyre jobb lett a kapcsolatunk, majd kiderült, hogy korábban Szentmáriaban dolgozott, és vannak közös ismerőseink is. Meglepődtem, hogy milyen kicsi a világ.

Március hosszú hónap volt. Egy hónap volt a választás előtt, és minden időmet és energiámat arra fordítottam, hogy segítsek a pártnak. Tudtam, hogy nem lesz meg a 27%, de mégis sok reményt fektettem bele.

Toroczkai László azt mondta, hogy hárompárti lesz az Országgyűlés. Mindenki idiótának nézte őt, mert abban voltak biztosak, hogy úgysem fognak bejutni a parlamentbe.