A parkban minden zöld volt és élő. A fák lombjai között átszűrődött a napfény, a tó felszínén pedig arany csíkok úsztak.
Ádám, 17 éves, farmerdzsekiben és fehér pólóban ült egy padon. A lábán kopott sportcipő, a kezében egy könyv, amit már rég nem olvasott.
Nem is a történet érdekelte - hanem az, hogy ne kelljen beszélnie senkivel.
Aztán megjelent Bence, 18 éves, zöld kapucnis pulóverben, fekete nadrágban. A haja kócos volt, a mosolya pedig olyan, amitől az ember szíve egy pillanatra megáll.
„Szabad ez a hely?" - kérdezte.
Ádám csak bólintott.
És ezzel elkezdődött valami, amit egyikük sem látott előre.
Leült egy padra, amely a tóra nézett. A víz halk csobbanásokkal ringott, néha egy kacsa suhant át rajta, vagy egy falevél hullott bele. Ádám szerette ezt a csendet. Itt nem kellett beszélnie senkivel. Itt nem kellett magyarázkodnia. Itt csak... létezhetett.
Aztán lépéseket hallott.
Először nem nézett fel. Azt hitte, valaki csak elsétál mellette. De a lépések megálltak.
Pont mellette.
„Szabad ez a hely?" - kérdezte egy hang.
Ádám lassan felnézett.
Előtte állt egy fiú - talán egy évvel idősebb nála, talán kettővel.
Bence, 18 éves, zöld kapucnis pulóverben, fekete nadrágban. A haja kócos volt, mintha a szél játszott volna vele, a mosolya pedig olyan, amitől az ember szíve egy pillanatra megáll. Nem tolakodó, nem túl magabiztos - inkább kedves, őszinte, meleg.
Ádám csak bólintott.
Nem tudott megszólalni.
Valami a mellkasában megmozdult, amit nem tudott megnevezni.
Bence leült mellé.
Nem túl közel, nem túl messze - pont annyira, hogy érezni lehessen a jelenlétét.
„Szép nap van, nem?" - kérdezte könnyed hangon.
Ádám vállat vont.
„Aha."
Bence elmosolyodott.
„Nem vagy túl beszédes, igaz?"
Ádám elpirult.
„Nem nagyon."
„Semmi baj" - mondta Bence. „Én néha túl sokat beszélek. Így legalább kiegyensúlyozzuk egymást."
Ádám nem tudta, miért, de ez a mondat megnevettette.
Halkan, óvatosan, mintha nem lenne biztos benne, hogy szabad nevetnie.
Bence erre még szélesebben mosolygott.
„Na, ez már valami."
A szél lágyan fújt, a fák susogtak, a tó csillogott.
És Ádám úgy érezte, mintha a világ egy pillanatra megállt volna.
Nem tudta, miért.
Nem tudta, hogyan.
De azt érezte, hogy valami elkezdődött.
Valami, amit egyikük sem látott előre.
Valami, ami megváltoztatja az életüket.
