Heir To The Darkness ~Draco Malfoy ff~

1.

-Mardekár!- mondta ki a Teszlek Süveg gondolkodás nélkül, mire a ház tagjai ujjongani és tapsolni kezdtek. Nem is vártam mást. Vigyorogva mentem hozzájuk, és köszöntem mindenkinek. Mindig is vonzott a sötét oldal, az, hogy a Mardekár ház tagja lettem, egy óriási megtiszteltetés, és kíváncsian tekintek a jövőmre.
-Becca vagyok, nagyon örülök, hogy megismerhetlek!- nyújtotta felém a kezét egy szőke, hosszú hajú lány kedves mosollyal.
-Én Nicole. Úgyszint!- viszonoztam mosolyát.
-Csendet!- Dumbledore professzor előre lépett és elmondta évnyitó beszédét, majd kezdetét vehette a lakoma és a beszélgetés.
Velem szemben egy kék szemű, szőke hajú fiú ült, mellettem pedig Becca foglalt helyet.
-Nicole, ugye?- nézett rám a fiú. Bólintottam. -Draco vagyok. Draco Malfoy.- nyújtotta a kezét, amit megfogtam és bemutatkoztam. Keze szorítása erős volt, tekintélyt parancsoló.
-Szóval Malfoy.- néztem rá egy félmosollyal. -Nagyon örülök, hogy megismerhetlek!- a fiú csak szigorú fejjel bólintott, majd az egyik haverja mondott valamit, amin elkezdtek nevetni. Lucius Malfoy neve mindig is bele lesz vésve a történelembe. Az, hogy a fiával vagyunk egy évfolyamon, hát hűha. Menő, ahogy a muglik mondanák.

A vacsora után elfoglaltuk az ágyainkat a hálókörletekben, én természetesen rögtön Becca mellett foglaltam helyet, és fürdés után fáradtan dőltem az ágyamba. Behunytam a szemem és csak agyaltam. Mardekáros lettem. Ez volt a legnagyobb álmom és beteljesült. Mindent meg fogok tenni, hogy bekerüljek a történelem könyvekbe és a sötét oldal egyik legnagyobb boszorkánya legyek.

A nap korán kezdődött, pontban nyolckor. Az első óra bájitaltan, Piton professzorral.

A Bájitaltan terem már az első pillanatban olyan volt, mintha elnyelte volna a hangokat.
Hideg kőfalak, halvány zöldes fény, és az a tipikus, enyhén fémes-borzongató szag, amitől az ember ösztönösen egyenesebben ül.
Nem voltam ideges. Inkább... figyeltem.
Draco Malfoy mellém huppant le, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
– Ne bámuld már ennyire az egészet – mormolta félmosollyal. – Piton nem szereti azokat, akik gondolkodnak.
Oldalra pillantottam rá.
–Akkor ma elég rossz napja lesz.
A szája sarka megrezdült, mintha válaszolni akarna, de abban a pillanatban kivágódott az ajtó.
Serverus Piton belépett.
A terem azonnal megfagyott. Nem szó szerint — de majdnem.
Lassan végigsétált közöttünk, és éreztem, ahogy a tekintete mindenkire rátapad egy pillanatra, mintha döntéseket hozna rólunk, amiket nem is mond ki.
Aztán megállt előttem.
Felnéztem rá.
Nem néztem félre.
Csend.
– Név – mondta végül hidegen.
– Nicole.
– Családnév?
Egy pillanatig nem válaszoltam.
– Nincs jelentősége.
A levegő mintha egy fokkal nehezebb lett volna körülöttünk. Draco oldalról rám pillantott, de nem néztem rá vissza.
Snape arca nem változott.
– Látom – mondta végül halkan, majd továbbment.
A táblára egyetlen mozdulattal felírta:
Bájital: éberségfőzet alapvariáció
– Ma nem varázsolnak – mondta. – Ma gondolkodnak. Pontosan. Ha képesek rá.
Elkezdtem dolgozni.
Nem siettem.
Először az alapanyagokat rendeztem sorba. Mandragóra, aszfodél, víz — minden a helyére került, mintha már ezerszer csináltam volna.
Draco mellettem halkan megszólalt:
– Túl komolyan veszed.
– Te nem veszed elég komolyan – feleltem, anélkül hogy ránéztem volna.
Elkezdtem főzni.
A mozdulataim lassúak voltak, de pontosak. Nem volt benne kapkodás. Inkább olyan érzés, mintha a főzet már tudná, mit akarok tőle, csak követnem kell a ritmust.
A többiek körülöttem hibáztak.
Túl forrt, elszíneződött, szétcsúszott.
Az enyém viszont tiszta maradt.
Ezüstösen derengő.
Amikor Piton megállt mögöttem, nem mozdultam.
Éreztem, hogy nézi.
– Hm.
Ennyi.
Ez nála már majdnem beszédnek számított.
– Első órán ritkán látni ilyet – mondta halkan. – Pontosság.
Felemeltem a tekintetem.
– Nem bonyolult – mondtam egyszerűen. – Csak figyelni kell.
Egy pillanat.
Csend.
Draco halkan felnevetett mellettem.
Piton végül elfordult.
– Öt pont a Mardekárnak – mondta hidegen. – Miss Nicole.
De ahogy továbbment, éreztem, hogy még egyszer visszanéz. Nem hosszabban.
Csak elég ideig ahhoz, hogy tudjam: észrevett.
És ez valamiért... sokkal érdekesebb volt, mint az öt pont.