Titkok és szerelmek

1. rész

Mint minden különleges kaland, ez is egy átlagos napon kezdődött. Mint Rondley-ben (ejtsd: Röndli) általában most is sűrű, szürke felhők borították be a máskor oly napsütéses eget, s a kis fecskék, melyek mindig kihasználják a jó időt egy rövidke, frissítő repülésre, most nem szelték a hűvös, februári levegőt - mind behúzódtak a kövér cseppekben hulló eső elől védő helyekre. De nem csak ők siettek a tetővel fedett teraszokhoz, elhagyatott házakhoz, nagy lombú fák vagy esetleg jól védő hidak alá: egy 16 év körüli, széles, piros esernyős lány is fürgén szedte lábait a nedves, szürke aszfalton. Az ő célja viszont se nem egy terasz, se nem egy fa, de még egy autóktól hangos híd alatti zug sem volt: egy vonatállomás felé tartott, bár teljesen más okból, mint az apró madárkák - mondjuk a védett része sem volt hátrány. Csöppet sem zavarta a menedéket nyújtó esernyőjéről rá-rápottyanó esőcsepp, a nagy tócsa, amibe belelépett, de még a mellette el-elhúzó kocsik kerekeiről ráloccsanó nagy adag víz sem. Sietett: a barátja perceken belül megérkezhet a 19:20-as vonattal a város népszerű, Petőfi Pályaudvarára. Miután odaért a védelmet nyújtó épületbe, és összecsukta esernyőjét, halkan fújtatva a térdére támaszkodott, közben magában morgolódva motyogott:
-Tessék, én itt rohanok, erre meg késik a vonat. Ricsi hálás lehet!
Ricsi nem is volt más mint a lány barátja. A nagy dúlás-fúlás után Kat végre körbenézett. A halványbarna falak és a sötétkékre mázolt padok semmitmondóan álltak némán. De rajtuk kívül nem akadt a vörös hajú lánynak társasága. Vagy várjunk csak! - pillantott meg valakit Katalin. Hogy megbújt az a magas fiú! Rövid, barna haja - mivel egy jó vaskos könyv fölé hajolt - kissé a szemébe lógott. A lány lépéseinek hangjára felpillantott, így főszereplőnk megpillanthatta fényes, mélyzöld szemét.
-Nem akarlak megzavarni... - szólította meg Katalin félénken a csodás szemű fiút.
-David. Kurom David vagyok. - válaszolt kedves félmosoly és kis gödröcskék kíséretében David.
-Na igen. Én Katalin. Selle Katalin, és azt szeretném megtudni, bemondták-e már a 19:20-as vonat érkezését.
David rápillantott olívazöld kabátja alól kikandikáló karórájára, majd bólintott.
-19:40-kor érkezik. Most huszonkettő van, szóval szerintem helyezd magad kényelembe. - mutatott rá a mellette lévő üres helyre, majd arrébb húzta hátitáskáját. Katalin pedig leült. Az idő pedig elrepült a jó társaságban. A kezdeti hallgatásból kellemes csevej lett, abból pedig sok nevetés. Mikor 40-kor megérkezett a 99-es, vörös, fehér csíkokkal tarkított vonat nagy fékezés kíséretében, Katalin már nem is igazán akart elindulni. Bár amikor Richard, a magas, izmos, fekete fényes hajú, kedélyesen vigyorgó barátja kiszállt a hosszú vasszörnyből 2 fekete öltönyös, aktatáskás férfi, egy lila kabátos anyuka és kis szökdécselő, göndör fürtös lánya, valamint 6 tinédzser társaságában, egyből megváltozott a véleménye.
-Ricsi! - pattant föl, rohant oda a fiúhoz és ugrott két kitárt karja közé - Két hétig elvoltál. De jó, hogy itt vagy! Milyen volt a nagyszüleidnél?
Ricsi épp belekezdett volna a mesélésbe a barátnőjének, amikor észrevette a Katalin mögött ülő David komor arcát, és az övé is elborult. Morgolódós hangon kérdezte végül a zavart lánytól.
-Honnét ismered Davidet? Láttam, hogy vele beszélgetsz.
-Hát... csak az előbb találkoztam vele. Miért, te ismered őt? - kérdezett vissza az összevont szemöldökű Katalin. De még be se fejezte a mondatot, David felállt és elindult a 6 tinédzser közül az egyik felé. Útközben még odabólintott Ricsinek köszönés képpen.
-Richard. - szólt síri hangon. Látszott, hogy nem kebelarátok, s erre az is utalt, hogy Ricsi egy üdvözlésre sem méltatta, csak átkarolta Katalint, és elindult a kijárat felé.
-Gyere, Kat. Lépjunk le. - szűrte a fogai között.
-De... Ricsi! Ki volt ő? Honnét ismered?
-Látom, nem szállsz le a témáról Na jó: Daviddel együtt járok a városi kickbox egyesületbe.
-De hát... Én azt hittem, bemutattál az összes edzős társadnak! Legalábbis azt mondtad! - szólt szemrehányóan Kat, de Richard ezzel már nem foglalkozott. A fiú hallgatás egy időre megnyugtatta őt, de ez nem tartott sokáig.
A napok csak teltek és teltek, de a történtek nem hagyták nyugodni a zaklatott lányt. Egyfolytában egy dolog járt a fejében: a barátja valamit titkol előle. Ez alatt az idő alatt Ricsi többször is annyira felidegelte magát barátnője kérdezősködésén, hogy már párszor pofon csapta, aminek Katalin ugyan meg tudott bocsátani, de kezdte elhidegíteni a fiútól. De nem csak csalódások érték: párszor találkozott Daviddel, de csak rövid időre. Igaz, az alatt a rövid idő alatt nagyon jól érezték magukat - mind a ketten. Kat meg tudta beszélni vele azt, hogy hogyan bánik vele Ricsi, és a zöld íriszű fiú mindig figyelmesen meghallgatta.
Egy szintén borús, szürke kedden ismét sietett a piros esernyője társaságában: a gimnáziumból tartott hazafelé, de még be szeretett volna térni a Millicent Legjobb Kávézójába.
-Beugrunk hazafelé a a boltba? Kéne valami hideg ital nekem. - kérdezte még az út előtt legjobb barátnője, Rebeka, de Katalin leintette. Most nem társaságra volt szüksége: egy tea mellett talán össze tudja szedni a gondolatait, és rá tudna jönni, hogyan húzza ki Richardból a titkát.
Gondolatai úgy elkalandoztak, hogy észre sem vette, megérkezett. Egy szépséges, fehér - arany díszítésű kis kávézó előtt találta magát. Az ablakok óriásiak és kis esőcseppekkel tarkítottak - ám belátni igen jól belehetett azon keresztül az épületbe. Kis, fehérre festett kerek asztalkák voltak mindenhol, fekete, párnázott székekkel. A pulton mindenhol sütikék álltak - ízletes muffinok, habos-babos teasütemények, mázos, lekváros fánkok, marcipános, lila-kék színű pöfetegek, és még sok más. Amerre a szem ellátott, édességek és bögrék sorakoztak és amerre csak pillantani lehetett a kávézóban, gyönyörű arany-fehér régies díszítések díszítettek mindent. Kat halkan kinyitotta az üvegajtó, a felé szerelt kis piros csengőcske halkan csilingelt. Csöndesen belépett, és már meg is csapta az orrát a kellemes fahéj és cappuccino illata. Pár pillanatig élvezte azokat, majd egyből a pulthoz sétált. Ott egy arany kötényes, nála nem sokkal idősebb, mosolygós lány fogadta.
-Jó napot! Mit adhatok? - kérdezte még mindig vidáman a pultos.
-Egy epres teát szeretnék kérni.
-Valami mást? Esetleg egy tányér málnás pöfeteget? Az nagyon felkapott mostanság.
-Nem, köszönöm. Ennyi lesz. Fizetnék.
Miután Katalin odanyújtotta a kék bankjegyeket a pultosnak, leült az egyik asztalhoz a sarokban, és türelmesen várta az italját. Aztán észrevette, hogy nincs egyedül. Már megint! Már megint elkerülte a figyelmét az a kis dolog... Vagyis inkább magas...
-David! Te vagy az? - kérdezte meglepetten a tőle három asztallal odébb ülő fiútól. Amikor a srác ránézett, kellemes bizsergés futott végig rajta. "Hogy lehet ilyen helyes?" - kérdezte magában.
-Mindig úgy elbújsz előlem! Hogy hogy te itt?
A fiú mosolyogva odaintett a lánynak, majd lágy hangján válaszolt.
-Jó téged itt látni! - nevetett fel - És hogy mit csinálok itt? Hát... Éppen boxolok. Csak viccelek, épp egy fahéjas cappucinot iszok.
Kat elvörösödött, pont úgy, mint amikor Richarddal először találkozott. De aztán egyből észbe kapott. "De hiszen éppen ki akarom deríteni, mi van Ricsivel! Itt a nagy alkalom, ha valaki, hát David biztos tudja!" - gondolta.
-Figyelj, David... Átülhetek hozzád? Valamit nagyon meg szeretnék tudni, és szerintem te vagy az, aki segíthet.
A barna hajú srác összeráncolta a homlokát, de bólintott. "És még segítőkész is." - ábrándozott Katalin, de aztán gyorsan észbe kapott. "Hiszen nekem van barátom! Nem lehetek ilyen, én soha nem csalnám meg őt!" Mégis, amikor átült a fiúhoz, a kezdeti bizsergés még jobban felerősödött benne.
-Szóval... Te ismered Ricsit. Még régebben bemutatott az edzőstársainak, és azt mondta, mindet ismerem. Most viszont szerinte te is vele jársz kickboxozni. Amikor ezt a témát hozom fel, akkor mindig másra tereli a szót, vagy egyszerűen csak nem válaszol. Tudni szeretném: honnét ismered a barátom? Te tudod, hogy miért titkolózik?
David megcsóválta a fejét.
-Igen, vele járok edzeni. De te tényleg nem tudod, mivel is foglalkozik Richard? Hiszen a barátod!
-De, tudom mivel foglalkozik. A Szent Péter gimibe jár, emellet a Rondlay-i Kickbox Egyesületbe is. Szabadidejében egy bárban felszolgáló. Már ha ezekre gondolsz... - bizonytalanodott el Katalin. A srác felnevetett.
-Ó, nem, nem erre gondoltam! Hanem, hogy drogot árul. Kereskedik vele, kész kis bandája van erre. És én ezt megtudtam.
Katalinra mintha egy vödör jeges vizet öntöttek volna, úgy lefagyott.
-Nem... Ő nem olyan. - motyogta - Soha nem tenne ilyet. És... És mi bizonyítja, hogy hihetek benned? Ricsi... Ő őszinte velem! Nem... Biztos nem...
David sajnálkodva nézett rám.
-Tudom, hogy ez így sok hirtelen. De mi javam lenne nekem abból, hogy ilyen nagyot hazudnék?
-Mit tudom én... Titeket, fiúkat nehéz megérteni!
A lány hirtelen nagyon rosszul lett. Nem értette: "Ha igaz is, amit mond, én hogy hogy erről nem tudtam?"
-Nézd, David. Én szeretem Ricsit! - mondta ki igaz gondolatait Kat - De nem hiszem, hogy ő is olyan őszinte velem, mint én most veled voltam. De te az vagy?
Végül a lány úgy ment ki, hogy lett egy szuper beszélgetése Daviddel. Nem csak ez volt a téma - a végére teljesen másra tereledett a szó.
Kat halvány mosollyal lépett ki az ajtón. Nem tudta, hogy igaz-e mindaz, amit megtudott, de de azon kívül jól érezte magát. Pár pillanattal később azonban egy fekete csuklyás alak elkapta őt: magához szorította és egy furcsa illatú kendőt nyomott az orrához. A nyakán érezte az alak forró lehelletét, de még sikítani sem volt ideje. Két másodpercen belül már semmit sem érzékelt - elsötétült előtte a világ.