Elvesztem benned....

1 Season, First Episode

Sokat gondolkodom azon meddig bírom, hányszor léphetem át a határt, hányszor kell, hogy összetörjek és a szilánkjaimat magamnak összerakjam, hányszor kell a padlóról felkelnem.... Nem tudom, már annyszor megtörtént, hogy már fölösleges számolnom.
Én Nora Sully vagyok, 19 éves, árva vagyok 11 éves korom óta, a családom elhagyott egy szó nélkül, visszanézés nélkül. Csak úgy összepakolták a cuccaikat, be pakoltak a kocsiba, még csak el se köszöntek. Először csak azt hitte a 11 éves énem, hogy egy buta félreértés... Ó milyen naiv voltam... Napokig, hetekig vártam arra hogy visszafordljanak, hogy betoppanjanak az ajtón és elmondják hogy egy hülye vicc volt... De semmi... Miután kiürült a hűtő, elfogyott minden a kolduláshoz folyamodott a kicsi énem. Szomszédról, szomszédra jártam egy kevés ételért könyörögve, szerencsém volt ha napi 1x étkezés megengedhettem magamnak. Esténként sírva ringattam magam álomba azt remélve hogy ez csak egy rossz álom. Az iskoláról ne is beszéljünk, a tanárok szimplán nem foglalkoztak velem, a diákok pedig... Hogy is mondjam... Talán úgy kellene hogy tapasztaltam elégszer a gyermeki és tinédzseri gonoszságot. Én voltam az a kislány aki lukas ruhába, általában szendvics nélkül járt iskolába, aki mindig az osztályterem sarkában csöndben ültem de tanórákon odatette magát mert a tudás majd kihúzza. Barátaim sohasem voltak, délutánjaimat a lovardában töltöttem, lovakat ápoltam általában a fiatalokat vagy szimplán problémásokat. Hétvégén az edzőm annak ellenére hogy képtelen voltam fizetni lovagolni tanított, nagyon alaposan, igyekezett minden tudását átadni (még ma is), így már kicsiként nagy tudásnak lehettem a gazdája. Általában hétköznap a lócitrom szedés mellett tanultam.

.... *Teltek az évek*.....
Felcseperedtem, 19 éves lettem, sikeres érettségit tettem, szereztem németből, angolból és spanyolból nyelvvizsgát. Viszont egyetemre vagy főiskolára esélyem sincsen be kerülni, a művészet mindig is érdekelt, imádok festeni és rajzolni, ebbe élem ki a kreativitásom, egy saját világot készítettem magamnak, nagy álmom volt hogy filmrendező vagy animátor lehessek, akár mindkettő egyszerre, de ki hitte volna hogy a sors idehoz. 18 éves korom óta az edzőm lovardájában dolgozom, így fizetést is tudok keresni, rengeteget segítettem neki az évek alatt és ő is nekem, nagyon szoros a kapcsolatunk, mintha apám lenne, tudom másnál lehet ez kiveri a biztosítékot de én úgy gondolom mindenkinek más az *apa*fogalma, számomra egy apa az aki ott van az életed során, aki tanít, szeret feltétel nélkül, megvéd. Nem csak szimplán az a személy aki teherbe ejtette anyukád.
Visszatérve a munkára, szóval itt dolgozom, nem egy puccos lovarda de ne a külsőröl ítéljünk. Suli mellett elvégeztem a belovaglóit, és a trükklivas képzést is (ezt azért mert mindig is érdekelt és a lehetőség viszonylag megfizethető volt, persze ez csak az elmélet a gyakorlati magam tanultam magamtól, az edzőm egyik lován). De ezek mellett rosszul be lovagolt, bántalmazott, elhanyagolt, "veszélyes" lovakkal (és csikókkal) foglalkozom meg lóképzéssel. Szeretem amit csinálok, nem tudnám magam a lovak nélkül elképzelni. Igyekszem nekik jó életet biztosítani, azt hogy valaki meghallgatja őket, figyel rájuk.

Magánéletem?... Hát... Mit is mondjak... Ugyan abban a kisházban élek amiben a család itthagyott. Egy kicsi faház az erdő mellett és egy tóval nem messze.
Lett egy édes ausztrál juhász kutyám aki igazából nem volt tervezett (főként az anyagi körülmények miatt)
de befogadtam, kidobták 2 hetes korában, azóta én gondoskodom róla, Milosz a neve, kis 1 hónapos, kedvenc játéka a rongyok, a takaró féleségek, mindenhova vonszolja őket.
Nagyon közel került hozzám van hogy hasamnak dőlve alszik. Igen, éjjelenként van hogy bebújik az ágyamba és ott bújik hozzám.

A lovas életemből kérdezhetitek hogy de Nora, miért nem vettél lovat? Pontosabban... Nem vettem... De van egy... Igen, az elején sokszor megkérdőjeleztem magam és rengeteg álmatlan éjszaka van mögöttem de van egy csikóm. 4 éves, Andalúz csődör, magas, robosztus fejjel, dús sörénnyel kék és barna szemmel... Egy vágóhídon találtam rá... Az a megtört, elveszett tekintet... Összeszorult a szívem... Nem bírtam otthagyni így az edzőmhöz vittem és ott tartom a mai napig, rengeteget foglalkozom vele, sok földimunka, idomítás, terep, trükklovaglás, nála jobbat nem kívánhatnék... Egy rossz mozdulata nem volt, segítőkész és védelmező és nagyon okos. Emlékszem mikor elhoztuk a vágóhídról egy téli napon még kicsiként egész éjjel a bokszába voltam, és símogattam, öleltem