Sárgazászló

1. Fejezet

Fanni az a lány, akit első pillantásra nehéz megérteni. A legtöbben csak a flegma, elutasító oldalát látják — a csípős megjegyzéseit, a közönyös tekintetét, ahogy a fiúk közeledését egy vállrándítással elintézi. De mindez csak pajzs. Egy védekező réteg, amit maga köré épített, hogy ne sérüljön többé.

Belül azonban Fanni tele van kérdésekkel és vágyakkal. Keres valamit — talán az „igazit", de nem csupán egy fiút, hanem valakit, aki valóban megérti őt. Valakit, aki mögé lát a kemény felszínnek.

Van benne valami nyugtalanító különlegesség is. Egy kis „másság", amit nem mindig tud kezelni: a drog, ami egyszerre menedék és csapda. Segít elmenekülni a valóság elől, amikor az túl hangos, túl fájdalmas, de közben lassan elszívja belőle az igazi Fannit.

Mindez mégsem teszi őt rossz emberré. Inkább sebezhetővé. Egy fiatal lány, aki a saját útját keresi, még ha az néha a sötétebb ösvények felé is visz. És bár kívülről közönyösnek látszik, legbelül csak szeretne hinni abban, hogy valaki egyszer tényleg meglátja őt – nem a hibáit, hanem a mögöttük rejlő embert.

Fanni látszólag kemény lány: flegma, néha bunkó, és elutasító, főleg a fiúk felé. Nem szereti, ha közelednek hozzá, mert úgy érzi, mindenki csak felszínesen akarja megismerni. A legtöbb ember számára rideg és zárkózott, pedig legbelül csak fél újra csalódni. Keresi az igazit, de közben önmagát is — próbálja megtalálni, hol van az a pont, ahol végre biztonságban érezheti magát. A drog néha menedéket ad neki, egy rövid pillanatnyi békét, de tudja, hogy ez az út nem vezet sehová.

Egyetlen ember van, aki igazán látja benne az embert a páncél mögött: a bátyja, Logan Sargeant. Logan teljes ellentéte Fanninak — laza, humoros és mindig próbálja felvidítani a húgát, még akkor is, amikor ő maga sincs a legjobb állapotban. Szarkasztikus poénokkal, apró ugratásokkal, vagy egy váratlan mosollyal próbálja kirángatni Fannit a sötétségből. Tudja, hogy a humor az egyetlen nyelv, amin keresztül még elérheti őt.

Egy napon Fanni ismét a drog hatása alatt van. A szobájában ül, lehúzott redőnyök mögött, a világ kizárva, csak a zene dübörög körülötte. A tekintete üres, valahol messze jár — talán ott, ahol minden fájdalom elnémul.

Logan a nappaliban járkál fel-alá. Látja, hogy a húga megint elveszik, és ezúttal már nem tudja egy poénnal, egy mosollyal visszahozni. A humor, ami eddig mindig működött, most hatástalan. Valamit tennie kell.

Előveszi a telefonját, és remegő kézzel tárcsázza Ollie Bearmant, a közös barátjukat. Ollie az, akiben Logan még bízik — aki talán képes elérni Fannit, amikor ő már nem tud.
– Ollie, baj van. Fanni megint... – kezdi Logan, de a hangja elcsuklik.
A vonal másik végén csend, majd egy határozott válasz:
– Maradj vele. Azonnal megyek.

Amikor Ollie megérkezik, nem szól semmit. Csak leül Fanni mellé a földre, és csendben marad. Nem próbál beszélni, nem kérdez — csak ott van. És valami megmozdul Fanniban. Talán a jelenlét, talán az őszinteség, de egy pillanatra újra embernek érzi magát, nem elveszett léleknek.

Logan az ajtóból nézi őket, és először érzi úgy, hogy talán van remény. Hogy Fanni egyszer még tényleg megtalálja az igazit — nem csak egy fiút, hanem az utat vissza önmagához.

Fanni tekintete homályos volt, a drog lassan elmosta a határokat a valóság és az álom között. Amikor Ollie-ra nézett, hirtelen minden fájdalom halkabbnak tűnt. Nem tudta, miért, de úgy érezte, mintha mellette biztonságban lenne.

– Te mindig itt vagy... miért? – kérdezte halkan, szinte gyermeki hangon.
Ollie nem felelt azonnal. Csak egy apró mosollyal nézett vissza, de a szemében aggodalom csillogott.
– Mert valakinek muszáj itt lennie.