Pillangóm • 457🦋

1.

A szakadó eső óriási vízcseppei hangos koppanást hagytak maguk után ahogy lecsöppentek az ablakpárkány peremére. Mégis, a sötét és magányos szoba falai csendjét csak az egykori frontember szakadozott lélegzetvételei törték meg.

A frontember félmeztelenül feküdt a sötét nappali kanapéján. Pedig a szobában hűvös volt, ő mégsem érezte annak köszönhetően, hogy szinte lángolt belülről. Hátát a kemény bőr nyomta, de nem mozdult. Tekintete a fehér plafonra szegeződött, mintha minden pillanatban várná, hogy egy arc rajzolódjon ki rajta. Saját maga sem tudta hogy vajon ez a karmája, vagy egyszerűen ennyire nem tudja feldolgozni a 456-ossal kapcsolatos történteket.

Szemei ólomsúlyként nehezedtek rá, mégsem merte őket lehunyni. Tudta, mi várna rá odalent, az álom mély, kíméletlen árnyai között. Zihálás, hideg verejték, könnyek, és a múlt, amit sehogy sem tudott levetkőzni.

Egy év telt el azóta, hogy a játék véget ért. Fél éve, hogy a rémálmok beköltöztek a testének minden porcikájába. Azóta alig evett, mozdulatai lassúak és erőtlenek lettek, mintha a saját teste is ellene fordult volna. Az alvás, ami másoknak menedék, számára csapda volt.

Az üres plafon nem adott választ. Csak némán bámulta vissza, miközben a frontember mellkasa lassan emelkedett és süllyedt, mint egy kifáradt katona lélegzete, aki már nem tudja, miért harcol.

Hirtelen megcsörrent a telefonja, ami a mellette lévő barna alacsony kör alakú kisasztalon pihent. A hirtelen hangra teljes testével összerezzent, és az ijedtségből kifolyólag az is átfutott az agyán hogy talán fel sem veszi azt.
De nagy nehezen mégis rá vette magát hogy a telefonér nyúljon, és felvegye.

- Igen?- Kérdezte alig hallhatóan.

A vonal másik oldaláról testvére hangja szólalt meg.

- Hwang. Azt hiszem láttam Gi-Hunt.

In-Ho szemei szinte szikrázni kezdtek, mintha minden erejét egy villámcsapásra visszanyerte volna.

- Hol..hol láttad pontosan?! Biztos Gi-Hunt láttad?- Kérdezősködött, majd egy hirtelen mozdulattal felült a heverőről.

- Dapsimni- Dong-ban. Épp egy kisállatboltból jött ki. Napszemüveg volt rajta, és fekete sapka. De így is felismerem.

- Hány órakor láttad?- Kérdezte In-Ho, egyre jobban szorítva a kezében a telefont, mint aki attól fél hogy valaki elveszi tőle.

- Reggel nyolc óra tájékában.

A férfi elemelte a fülétől a mobilt, hogy megnézhesse az időt.

10:43

- És miért csak most szólsz?- Tette fel a kérdést.

- Azért mert pont hívtak. Hosszú történet. Most is vezetés közben hívtalak fel.- Felelte Jun-Ho. Amióta visszatértem a rendőrségre minden üggyel engem bíznak meg. Igazából csoda hogy mindezek mellett még Gihun keresésére is jutott időm.

- Köszönöm Jun-Ho. Előbb utóbb de meg kell találnom.- Zárta le a beszélgetést az öccsével, majd letette a telefont.

Az egykori frontember jól ismerte az említett negyedet, így a bolthoz sem okozott gondot neki eljutnia.

Odakint már csillapodott az eső, a felhők kezdtek felszakadozni.
Időjárás ide vagy oda, a férfit nem állította meg már semmi ha a 456-osról van szó.
Azt is tudta, hogy így sem lesz könnyű megtalálnia, hisz a férfinek nincs pontos lakcíme, így ez olyan mint tűt keresni a szénakazalban.
Mióta véget vetett a játékoknak, nem állt szándékában egyik nyertest sem szemmel tartani.
De Gi-Hun más volt az ő szemében.
Sok-sok héttel ezelőtt kezdett egyre többet gondolni a férfira. Szerette volna tudni hol van, és hogy él. Főleg hogy Jun-Hee babája is immár vele volt.

Villám mozdulatokkal vette fel a pólóját, a cipőjét, majd egy régebbi bőrkabátját, majd kisietett a lakásból.
Kocsival is húsz perc volt mire odaért ahol Jun- Ho látta őt.
Először megkereste a boltot ahonnan kijött, hátha az eladó tud valami konkrétumot mondani róla.

A bolt üvegkirakatán keresztül már látni lehetett a papagájokat, és sok kis állatot.
Amint a férfi belépett, megcsapta az orrát az a tipikus erős állott keveredett állatszag.
Az egyik hörcsögketrecnél állt egy harmincas éveiben járó nő, aki azonnal In-Ho-ra pillantott. A férfi illedelmesen meghajolt, majd lassan odasétált a nőhöz.

- Neharagudjon, lehet pár kérdésem egy férfival kapcsolatban? Kérdezte a férfi határozottan, kis gyengédséggel a hangjában.

- Persze.- Válaszolta a nő elmosolyodva, és az egykori frontember felé fordult.

- Egy régi barátomat keresem, elvileg valaki látta ma reggel nyolc körül kijönni innen. Fekete sapkát viselt és napszemüveget. Vékony csontos arca van és a testalkata is meglehetősen vékony.- In-Ho remélte hogy jó leírást ad a boltvezetőnőnek, Gi-Hun meglehetősen nem hízott annyit az elmúlt egy évben.

- Szerintem tudom kiről beszél.- Válaszolta a nő, a férfi szemei pedig felcsillanni látszódtak, a szíve hevesebben kezdett verni egy szempillantás alatt.- Akire gondol, ő a szomszédom. Érdekes fickó, mindig egymagában látom és a kislányával. Szinte minden héten ide jön lepkéket vásárolni. De a nevét még sose árulta el. Olyan magának valónak tűnik.

In-Ho szinte itta minden szavát a nőnek, és realizálódott benne hogy most már biztos hogy a 456-osról van szó, miképp talán mégsem olyan bonyodalmas rátalálni.

- Köszönöm hölgyem, a leírtak alapján biztosan ő lesz az. Esetleg megmondaná pontosan a lakcímét?

- Dapsimni 56, 77-es a házszám. Innen gyalog tíz percnyire.

- Szuper, köszönöm!- A férfi illedelmesen meghajolt, majd kiviharzott az üzletből.