Beköltözés

457 34 17
                                        


Gwi-Ma elpusztítását követően a Huntrix látszólag megpihenhetett kicsit, azonban ez tényleg csak a látszat volt, hiszen ugyan Gwi-Ma elpusztult, de a többi démon nem. És mi történik akkor, ha egy feltörekvő démon megpróbálja betölteni Gwi-Ma megüresedett helyét? Ráadásul a lányoknak mindenekelőtt még egy fontos dolgot el kell intézniük, hiszen a Saja Boys tagjai nem pusztultak el, még Jinu sem és ők már nem tudnak visszatérni a Démonvilágba, kell nekik egy hely, ahol élhetnek és talán velük a Huntrixnak van esélye megerősíteni annyira a Honmoont, hogy a démonoknak esélyük se legyen réseket ütni rajta.

- De miért velünk, Rumi? – suttogja Mira és fél szemmel hátrasandít az ártatlan arcot vágó, de közel sem annyira ártatlan öt tagú démon fiúbandára.

- Mert ez az egyetlen esélyünk, hogy szemmel tartsuk őket, és rengeteg helyünk van, nekik pedig pont erre van szükségük – suttogja Rumi, miközben felnéz a tanácskozásból a fekete hajú démonra, aki igyekszik angyalian mosolyogni rá és ezzel sikerül teljesen levennie a Huntrix vezérét a lábáról. Az öt démon türelmesen várja, hogy a lányok három méterre mellettük megvitassák, jó ötlet lenne-e, ha ideiglenesen befogadnák őket a saját otthonukba, és ugyan minden egyes szót tisztán hallanak, illedelmesen csendben várakoznak csak az ítéletre, mint akik két órája még nem megölni akarták a Huntrix minden tagját. De akkor Gwi-Ma irányítása alatt álltak, így hogy a hangja teljesen megszűnt a fejükben, már egyáltalán nem bántani akarják a démonvadászokat, kivéve persze, ha ők ezt akarják.

- Én támogatom Rumi ötletét, jó lenne figyelni rájuk... - ért egyet teljesen elolvadva Mysteritől Zoey. Végre láthatta az arcát, ezt soha többet nem fogja elfelejteni!

- Akkor ez eldőlt – vigyorog Rumi és a Saja Boys tagjai felé fordul. – Nálunk lakhattok, de csak amíg nem találtok egy jobb helyet és azt kell csinálnotok, amit mi mondunk, nem ehettek lelkeket és nem bánthattok embereket – köti ki Rumi szigorúan.

- Boldogan csináljuk azt, amit ti mondtok – ugrik Mira mellé Romance és Abby és úgy néznek fel a rózsaszín hajúra, mint egy királynőre.

- Na, ez már jobban hangzik – bólint elégedetten Mira.

- Ne higgyétek, hogy az angyali arcotok miatt elfelejtjük, hogy miket tettetek! – háborog Zoey Baby felé nézve. – Oh helló... - integet teljesen elolvadva, mikor Mystry megjelenik mellette.

- Zoey... - rázza a fejét hitetlenkedve Rumi.

- Szóval befogadtok minket? – kérdezi mosolyogva Jinu a lány elé állva. Arany szemei boldogan csillognak, most egyáltalán nem fenyegetőek, a mintái sem ijesztőek már Rumi számára, ugyanúgy elfogadta őket, mint a sajátjait.

- Kénytelenek leszünk, ha már a Saja Boys vezetőjeként te nem tudod megoldani – válaszolja Rumi, próbálva leplezni zavarát.

- Nagyra értékeljük – mosolyog Jinu, és a lány egyik kezét ajkaihoz emeli, amivel sikerül teljesen zavarba hoznia Rumit.

- Öhm, igen, inkább menjünk – indul el Rumi nagy lendülettel, csak nehogy a fiúra kelljen néznie. Az út vissza az otthonukig nagyrészt piszkálódásokkal telik a démonok részéről, akik próbálják kitapasztalni a határt, mi az ameddig elmehetnek és mi az, ami már túl sok a lányoknak.

- Nos, itt lakunk. Majd kaptok ti is kulcsot, hogy be tudjatok jönni, mármint gondolom nem akartok egész nap bent ülni – magyarázza Rumi hadarva és már kezdi saját magát átkozni, amiért belement ebbe az örült ötletbe. Mit belement? Pont hogy ő találta ki! Hogy fogják bírni az együttélést öt démonnal, akik hihetetlenül jól néznek ki és még a hangjuk is csodálatos?

Kpop Demonhunters - Új ellenségStories to obsess over. Discover now