Sötét Köd udvara

Prológus

Egy ködbe burkolózó udvarban olyan sötét lények élnek, akikről senki sem tud, és akikben senki sem hisz. A világuk hierarchiája ismeretlen és idegen. Csak annyi biztos: időnként, amikor egy halandónak igazán szüksége van rá, egy ajtó nyílik.

Ez az ajtó egy másik világba vezet. Aki átlépi, olyasmit láthat, amit eddig csak képzeletének hitt. Olyan élményekben lesz része, amelyekhez más halandó sosem juthat hozzá. Megtudhatja az igazságot – jót vagy rosszat. Ám az ár mindig ott leselkedik.

Mert visszatérni már sokkal nehezebb. Az ajtók gyakran csak egy irányba működnek. És ha mégis visszajuthatsz a saját világodba, annak súlyos ára van. Olyan, amit nem biztos, hogy képes leszel megfizetni.

Egy valamiben mindenki biztos lehet: aki egyszer átlép, már soha többé nem lesz ugyanaz. Megváltozik – talán jobbá válik, talán rosszabbá. De az is előfordul, hogy a köd lényeinek egyikévé alakul, és elfelejti, hogy valaha ember volt. És nem minden ott élő faj barátságos. Vannak, akik a fájdalomból, szenvedésből és halálból nyerik erejüket. Hidegvérű gyilkosok. Hogy a halandó mivé válik, az csak egy dolgon múlik: a lelkén. Mert abban a világban a lélek az, ami mindent meghatároz.

És ha valakinek mégis sikerül megőriznie önmagát, és visszatérnie, az sem szabadul büntetlenül. Az emlékei eltűnnek. Nem fog emlékezni semmire abból, amit ott átélt. Nem ismer fel senkit. És nem tudja megmondani, hol járt, vagy mennyi idő telt el. Mert ami itt egy perc, ott lehet egy év – vagy épp csak egy pillanat. Az idő ott másképp működik: tág, torz és kiismerhetetlen. Ezért olyan kevesen térnek vissza. És akik mégis, azok gyakran üresen. Emlékek nélkül.

És az ajtó néha akkor is kinyílik, ha nem akarod. Ha a másik oldal úgy dönt. A „vezető" – a köd világának ura – figyeli a halandókat. Látja, mikor jön el az a pillanat, amikor valaki átvezethető. Hogy csapdába csalja. Hogy belépjen abba a világba, amelyből csak ő enged visszatérni. Ha egyáltalán akarja.

Senki sem látta a vezetőt. Nem tudják a nevét, sem a faját. Olyan félelem övezi, hogy még a neve is tiltott – mintha már a kimondása is átkot hozna. Csak egyvalamit tudnak róla: hatalmas ereje van, és senki sem mer szembeszállni vele. Aki megpróbálja, annak sorsa ismeretlen.

Ezért légy óvatos. Figyeld, hogyan éled az életed. Mert az árulás – a bizalom megtörése – kinyithatja az ajtót. És ami azon túl vár, az talán sokkal rosszabb, mint amit a volt barátaid szántak neked.

Abban a világban senki sem segít ok nélkül. Ott minden tettnek ára van. És sokszor csak a végén tudod meg, mit követelnek érte cserébe.

Az emlékek kulcsfontosságúak. Ahogy lépsz előre azon a világon, úgy fakulnak el a halandó életed darabjai. Lassan már azt sem tudod, ki vagy, vagy honnan jöttél. A tested átváltozik. A gondolkodásod is. Egy új lénnyé formálódsz. És ha valahogy visszatérsz, csak a köd marad meg – üresen, hidegen.

Lélek. Emlékek. Harc. Halál. Ész. Erő. Hit.

Ezekre lesz szükséged odaát.

Lélek, hogy tudd, melyik oldalra tartozol – bár ez is változhat.

Emlékek, hogy ne feledd, ki vagy, és mit akarsz.

Harc, hogy megvédd magad, és azt, ami fontos számodra.

Halál, hogy felismerd: mikor kell menekülnöd.

Ész, hogy túlélj lehetetlen helyzeteket.

Hit, hogy megmaradj önmagadnak – és hogy egyszer visszatérhess.

Úgy érzed, készen állsz az útra? Elég erős vagy hozzá, hogy megőrizd, aki vagy? Megtalálod a hazavezető ajtót a sűrű, sötét ködben?

Igen? Akkor figyelj – mert az, ami rád vár, nem olyan lesz, mint amit elképzeltél.

Nem? Akkor kapaszkodj. Bármibe, amit csak találsz. És reménykedj, hogy a ködben élő lények nem találnak meg... mielőtt túl késő lenne.