Miután kiderül titka, amiről még ő sem tudott, Kate Winstlonburg rávilágít Snow elnöknél, hogy az igazi vezérek a sárkányok. Ez azonban nem várt következményekkel jár. Véres háborúk, elvesztett csaták, szétszaggatott szerelmek, halott sárkányok. Kat...
„A történelem során még nem volt példa rá, hogy egy lovast több sárkány is kiválasszon" - Benedict Fortuna ezredes
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
I.FEJEZET
Éppen az akadémia kapuja előtt állok, a csuklómon virító kitaszítottakat megjelölő tetoválással egyetemben, miközben az elit harcosok lenéző pillantását állom. Nem túl előnyös helyzet. Összeszedve minden bátorságomat lépek be a hatalmas kapun, és meg sem állok a kőből készült lépcsőig, ami felvezet a nagybácsim irodájába. Óvatosan kopogok kettőt és belépek a tágas helyiségbe. Athelstan Trinity Winstlonburg, a legidősebb Winstlonburg fivér, aki egyedüliként a családból nem viseli a jelet. Hű katonája az akadémiának, és egyedül engem kezel úgy, mint a rokonát. Senki mást a családból. Elmosolyodik, mikor felém pillant a papírok mögül. Mellette egy mágus áll, akit látásból ismerek már. Biccentek feléjük. Stan bácsi némán jelezve küldi ki az alkalmazottat, aki sietve surran ki mellettem. Végre nekem szenteli figyelmét. Sötét szemöldökét ráncolva méreget. – Kate, komolyan gondolták, hogy ideküldenek? Láttad te már a vetélytársaidat? - aggódása kissé engem is megrémiszt. A fejemet rázom –Nem volt választásuk. Az elnök már eldöntötte, szóval jöttem. Látható, hogy bár mélyen...nagyon mélyen, de félt engem és nem akarja, hogy odavesszek. Nos, azt azért én sem szeretném... – Akkor legalább adok egy kis előnyt - lép a szekrényéhez - Ez a medál sárkány-méreggel van áztatva. Az én sárkányoméval. Gol ereje. Segít majd neked és talán a sárkányok sem mészárolnak le azonnal, mikor meglátnak téged. – Köszönöm! - kürt éles hangja hasít a levegőbe, miközben átnyújtja a lila medálos láncot. Ahogy a kezemhez ér, megérzem Golt. Egyből tudom, hogy épp vadászik. Összerezzenek –Jól sejtem, hogy mennem kell? – Jól. - bólint – Vigyázz magadra, Kate Winstlonburg. Erősebb vagy, mint azt hinnéd - gyengéden megpaskolja a vállam, majd egy köhintés kíséretében az ajtó felé terel. Könnyes búcsú volt...vagy nem. Azért mindenek ellenére én hálás voltam neki. Laza mosollyal fordultam el tőle, amit akkor sem mertem levetkőzni, mikor már a kapu felé tartottam, nagy léptekkel. Magabiztosnak kellett tűnnöm. Ez lehet az egyetlen fegyverem. Az akadémiára való bejutás nehéz. Mind a mágusoknak és az elemek hírnökeinek, mind nekünk, lovasoknak...illetve...még nem is vagyunk azok. Az első próbatétel mindig egy mentális pajzsot bíráló feladat. Minden hozzám hasonló jelentkező kap egy injekciót, ami megmutatja a sárkányokat. Lejátszódik majd a kiválasztás. Szimuláció, de százszázalékik valóságos, még a fájdalmat is érezni, úgy tudom. A mágusoknak egy krízishelyzetben kell gyorsan erőt igénybevenni, az első százharmincöt jut tovább. A négy elem hírnökei azt látják, amitől jellemzően a legjobban félnek: Az elemek pusztulását. Meg kell védeniük az egyensúlyt. Ha sikerül nekik, mehetnek tovább. A három kategória közül nem mi döntünk mik leszünk. Évezredekkel ezelőtt alakultak ki, mikor egy sámán megáldott három nemest, három, különböző képességgel. Az első új nyelvet beszélhetett...a sárkányokét. Így uralhatta őket, egy lett velük. A második az elemek királya lett. A harmadik pedig elképeztő varázslatokkal gazdagodott. A képességek nemzedékről nemzedékre öröklődtek. Akinek a szülei egy kategóriában vannak, nem kérdés minek születik. De ha például egy lovas és egy mágus alapít családot ott már ötven-ötven százalék az esély.
Az udvar megtelt a felvételizőkkel, a feszültség tapintható volt. Szorosabbra húztam a copfomat és kihúzva magam a pódium felé tekintettem, amit nemrégiben helyeztek el a bejárat előtt. Még üres volt, de tudtam, percek kérdése és megjelenik a három vizsgáztató. Nikol Stanley főmágus, Benedict Fortuna ezredes és Foregin Wurland igazgatóhelyettes. Elsőként a sárkánylovas Fortuna ezredes lépett a pódiumra. Arcát egy heg keresztezte, amitől még szigorúbbnak hatott. Végigtekintett a tömegen, majd egyenesen rámnézett. Felvontam a szemöldököm és félmosolyra húzva számat biccentettem neki. Felismert, túlságosan hasonlítok Stan bácsira akit mellesleg gyűlöl. Én pedig a rokona vagyok ráadásul kitaszított...ez pedig jól láthatóan roppant mód dühítette. Nem lesz könnyű dolgom, ha életben akarok maradni. A soron következő Stanley volt. A nő arcán nem fogott az idő. Szőke, rövidre nyírt haját valamiféle zselével tapasztotta a fejéhez. Szürke kosztümruháját ezerféle ékkő díszítette. Sminkje kirívóan színes volt. Tipikus mágus, aki nagyra van magával, de nincs mire...Végül pedig Wurland érkezett. Vörös haja kiemelte rikítóan sárga szemét. Bűzlött a füsttől. A vaknak is leesett, hogy tűzmester. A mikrofonhoz lépett és rikácsoló hangján kezdett beszélni – Üdv nektek, ifjú elmék! Foregin Wurland vagyok, az igazgatóhelyettes. Nagy örömömre szolgál, hogy idén én vezethetem a vizsgákat. Mindenek előtt fogadja szívélyes köszöntésemet a kívűlállók csoportja. - Jaj, ne.... – Azriel Taurus, Bonnie Ann Dolares... Több, mint ötven nevet számoltam, mire elért hozzám a seggfej vénség. – Kate Winstlonburg, Peter Ordoll... A hányinger kerülegetett. Nekem itt sem kéne lennem.
Tudom, miért hívtak minket. Eddig is sejtettem, de a tömérdek nevet hallva már biztossá vált a számomra. Túl sokan vagyunk. Túl sok a kitaszított gyerek. Azt hiszik, veszélyt jelentünk rájuk így ezzel próbálnak meg minket kiszűrni. Rohadékok. Aljas, mocskos rohadékok. Összefontam magam előtt a kezem, mikor valaki halkan kezdett beszélni mellettem. – Ne takargasd. Hagyd, hogy féljenek tőlünk, csak mert egy tetkóval a karunkon születtünk. - oldalra fordultam, a lány felé, aki beszélt. Szorosra font haját a háta mögé dobta és vigyorogva nyújtotta a kezét. Kék szeme csillogott, ahányszor a tetoválásomra tekintett. – Miranda Porterail vagyok, Tetchetből. - kezet rázva vele szóltam én is – Kate Winstlonburg, a Salide területekből. – Na neee! Komolyan Salide-i vagy? A csatáitok messze a leghíresebbek. Nagyon jó harcosok vagytok! - ámult felvillanyozva, mintha maga elé képzelni a csatáinkat. – Valóban azok. De nálam asszem valami félrement - vontam vállat – Ti sem vagytok semmik azért. A tetchetiek furfangosabbak, mint bárki a világon. – Kicsit szeretnek túlozni. Mit gondolsz, szerinted tényleg olyan durva a bekerülésig vezető út? - látványosan elszomorodott. Úgy érzi nincs esélye...mit is mondott anya indulás előtt? A túlélésre koncentrálj, Kate. Ha barátokat szerzel ne engedd őket közel. Idővel mind meghalnak. A Mirandával való beszélgetés ráébresztett, hogy mit értett ezalatt anyám. Nem tudjuk ki jön ki innen élve. A lány kétségbeesésére azonban nem tudtam mit feleljek, hogy ne törjem meg. Így aztán ahhoz folyamodtam, ami a legkedvezőbbnek tűnt. – Azt hiszem most kiderül -böktem fel a pódiumra. Foregin az elé helyezett kehelybe nyúlt és kihúzott egy nevet. Majd így tett Wurland és Stanley is. Megkezdődött tehát a sorsolás. Furcsa belegondolni, hogy a nap végére lesz köztünk halott...nem is egy. A szél a hajamba kapott, és olyan érzésem támadt, mintha valaki figyelne. Megborzongva néztem fel egyenesen a figyelőm szemébe. Kissé hátratántorodtam éles tekintete láttán. Egy felsőbb éves férfivel álltam szemben. Éjfekete hajába éppen ebben a pillanatban túrt bele elegáns ujjaival. A bal szeme kék, a jobb rikítózöld színű volt, de egyikkel sem törekedett a lágyságra. Karakteres arccsontja vonzotta a tekintetem. Fekete-vörös harci szerelést viselt, olyat, mint amit a lovasok viselnek. Ismerős volt. Nagyon is. Colight hadvezető néz így ki, csak a szeme villanása más. Kérdőn felvontam a szemöldököm. Mégegyszer végigmért, majd felsétált a pódiumra, mintha csak otthon lenne. A kitaszítottak jele az ő csuklóján nem volt látható, pedig, ha Colight fia, bizonyosan ő is jelölt kéne legyen. Hiszen Aurora Firetaor, az idősebb Colight felesége a kitaszítottak ékes tagja. Volt. A bácsikámnak azonban bizonyítania kellett, hogy nincs a kormány ellen. Álmában támadt rá, esélye sem volt. A férfi mély, erélyes hangon szólt a tömeghez – Nathan Colight vagyok, másodéves. Idén a folyamatot én felügyelem a kívülállóknál. Az első mágus Fatima Pleasaur, a hírnök Timot Beanwile, a lovas pedig... - Összeszorítom a szám, nem akarom hallani. De ő felém néz, talán trükköt vet be...a nevem mégis a levegőbe hasít – Kate Winstlonburg. Esküdni mernék rá, hogy a nevem hallatára Miranda összerezzent. Lágy mosolyt küldtem fé, majd emelt fővel sétáltam fel a többiekkel a pódiumra, ahonnan egy őr vezet minket tovább. Előtte azonban Colight megragadta a kezemet, erősen, úgy, hogy biztosra vettem, ez estére belilul...és sziszegni kezdett – Ne aggódj. Viszonzom a nagybátyád szivességét. Rettentően fájt, amit csinált, mégsem bírtam arra koncentrálni. Helyette a képébe vicsorogtam – Ne szórakozz egy Winstlonburggal, Colight. Pláne ne egy kitaszítottal. Most pedig eressz el mielőtt sikítok. - Egy pillanatra zavarodottság suhant át az arcán, ami elég volt ahhoz, hogy elengedjen. Rettegtem. Tudtam mit fogok látni. Készen álltam rá. Csakhogy a kitaszítottak megjelenésével a biztonsági intézkedések a tetőfokra hágtak és akkor még fogalmam sem volt róla milyen slamasztikába csöppenek.
