THE APPARITION

Prológus

Vigyorgott Dave hülye szövegén, közben átlépve a gyors étterem küszöbén. Sokkal többen voltak, mint szoktak, de betudta a pénteki napnak. Általános esetben nem szeretett efféle helyeken enni, mert nem vélte túl laktatónak, de a hosszúra nyúlt próba miatt beadta derekát barátai unszolására. Több fiatal lány is hangosan nevetgélt, túlságosan is harsányan, erősen feszegetve ingerküszöbét. Ezek a fajta csajok nem is néztek rá, hiszen nem számított kifejezetten jóképűnek és nem volt szerencséje sem a szerelemben. Legalábbis elkönyvelte magában ezt. Szabályosan zsongtak körülötte, már-már bele is sajdult a feje. A közvetlenül előtte felcsendülő dal megmosolyogtatta, mert az egyik kedvenc Wicca's száma volt, a Rockstar. Egyfajta példaképként tekintett a maszkos, női bandára, kiknek stílusa a rock és a nu-metal között egyensúlyozott. Keményen megdolgoztak a sikerért, nagyszerű zenét csináltak, ráadásul Hekate hangja mindig gyógyír volt fáradt idegeinek. Fél karját oda adta volna egy közös produkcióért az együttessel, de sajnos ez egyenlő volt a lehetetlennel.

Fejét félre billentve tanulmányozta a feltehetően Wicca's rajongót, aki nemes egyszerűséggel húzta elő telefonját farzsebéből és utasította el a bejövő hívást.

-Még mindig hívogat? Mondtam már, hogy tiltsd le - csóválta fejét rosszallón az oldalán álló, nálánál fél fejjel magasabb lány.

-Lehet tudna gitárost - vont vállat az alacsonyabb.

-Ne legyél hülye, kérlek - sóhajtott a másik.

-Akkor is szükségünk van egy állandó gitárosra - érvelt a kisebb.

Ismerősnek hatott a beszélgetés, hiszen jó maga is zenész volt. Tisztában volt vele, milyen nehéz és körülményes folyamat megfelelő tagokat verbuválni.

-Majd lesz, ne aggódj emiatt - csitítgatta barátnője.

-Könnyű mondani, amikor... - fordult kissé hátra, mintha meg szeretne bizonyosodni róla, kik állnak a közelében.

Alig pár másodperc lehetett, mégis teljesen megszűnt számára a külvilág. Semmi másra nem tudott fókuszálni, kizárólag az éppen rá vándorló világos szürke szemekre, melyek mintha megmagyarázhatatlanul magukkal ragadták volna. Nem is az íriszei miatt, sokkal inkább az azokban megbúvó szomorúság fogta meg, amihez hasonlót még nem látott. Ez nem a szimpla „rossz napom volt" féle fájdalom volt, hanem mélyebb, kínzóbb. Mint amikor valakit olyannyira megbántanak, hogy a másik fél akaratlanul is magával visz egy darabot az ember lelkéből, ezzel örökre megbélyegezve. Sajnos ismerte ezt, ő is átélte, több tucat dalt ihletve.

Totálisan őrültség, neki mégis az az egyetlen másodperc elegendő volt ahhoz, hogy beleszeressen abba a szomorú szemű lányba és akkor még fogalma sem volt arról, talán sosem találkoznak többé...