Kuki On kuki[GyurBán]

Parlamenti Zsivaj

A parlamenti zsivaj közepette Ferenc szemei Viktor felé irányultak. A tekintete megállapodott a férfi zakóján, ami kifejezetten illett mogyoróbarna hajához.
Viktor felé fordult, és kék íriszei belemélyedtek az övéibe. Ferenc úgy érezte, hogy a szempár a lelke legmélyebb bugyraiba lát bele, és ő is elmerül a tudatalattiában.
Viktor visszavonszolta a tekintetét az asztalra, majd unott kifejezéssel az arcán hallgatta a többiek diskurzusát.
Ferenc felállt a székéből, és rögtön a Viktor előtti üres ülőhely felé vette az irányt.
A cselekvés nem várt zavarodottságot, és érdeklődést váltott ki az emberekből. A már így sem csendes ülésteremben egyenesen olyan versenyek alakultak ki, hogy ki tud többet beszélni az utóbbi pár pillanat végkifejletéről.
A házelnök alig bírta lecsitítani az országgyűlést.
Ferenc helyet foglalt az üres széken, és tenyerével óvatosan megfogta a férfi alkarját. A másik kezével intett, hogy közelebb jöjjön.
Ferenc arca vérvörös lett pár pillanat alatt, Viktor szája és szeme két különböző érzelmet reprezentált ennek láttán, így nem könnyítette meg a másik dolgát.
-Tudnánk négyszemközt beszélni?-tette
fel már rég a fejében szunnyadó kérdést Ferenc.
-Miről lenne szó?-érdeklődött az összezavaró arcmimikájú férfi.
-Érdekelne a véleményed pár dologról, már rég gondolkodtam egy ilyesfajta beszélgetésről veled.
Viktor morgott egyet. A tekintete lenéző volt-és holott a vele szemben lévő sokkal magasabb-mégis Ferenc úgy érezte hogy alulra tekint miközben a szemébe néz.
Viktor számára egy megoldatlan rejtély volt.

A negativitás a férfi irányába szinte zsigeri volt, Viktor született ellenségként tekintett rá.
Bármikor amikor összetalálkozott a tekintetük Ferenccel, Viktor gyomra mintha a torkába szeretett volna utazni. A kék szemek mintha csapdába akarták volna őt ejteni. Amikor a tükörbe nézett, Ferenc szempárjai köszöntek vissza rá.

Az ülés vége után mindenki távozott, és a két férfi türelmesen kivárta míg az utolsó ember is kiteszi a lábát az épületből.
A tető felé vették az irányt. Nem szóltak egymáshoz. Ferenc amilyen beszédes természetű,olyannyira nem találta a szavakat a diskurzus kezdéséhez. Így hát csak a lépcsőkre leérkező cipők puffanását követő hangok vették körbe a helyiséget.
A tetőről gyönyörű kilátás nyílt Budapestre. A szél kedvesen simogatta mindkettőjük arcát, ami a kialakult helyzettől egyre vörösebbé vált. Ugyan ki akarna politikai dolgokról beszélni, ha elé tárul az egész főváros?
Az ég színe lassan a világoskék és a sötétkék átmenetébe változott, a budai oldalról a sárga fények rikítóan hatottak a sötét hegyek között.
Viktor felindulásszerűen a kezét odatolta Ferencéhez. Az ujjait érintette a sajátjaival, és újra liftezni kezdett a gyomra.
-Feri....
-I-Igen?
Viktor mélyen a másik szemébe nézett. Úgy érezte mindkettőjük hogy eltűntek a másikban.
Magához rántotta Viktort, akinek a fejét a két tenyere közé szorította. Méregette mint valami kincset. Elengedte a férfit aki ezután szorosan átölelte őt. Ferenc a nyakán érezte Viktor leheletét, és egy pillanat leforgása alatt ellökte magától. Az ölelésből feleszmélve Viktor búsan nézett előre,amikor is Ferenc ajkai hozzáértek az övéhez. Amilyen mohók a valóságban, olyan gyenge a csókjuk,a kisebbik épphogy viszonozta. Beletúrt a másik hajába. Egyikük sem értette hogy miért történik mindez, de amint ráeszméltek, ellökték egymást.
-Gyűlöllek. Úgy gyűlőlek, hogy amikor meglátlak azt kivánom bárcsak megölhetnélek-mondta a kisebbik teli utálattal a hangjában. Az összes szava mögött ott volt minden negativitás, amit ember érezhet.