Gyűlölve kívánlak [BEFEJEZETT]

29. rész

Melani

Mielőtt leszállnék a gépről oda szaladok Natanielhez.
-Ő az öcsém.
-Hogy kid?-Fordul felém zavartan.
-Az öcsém, és gecire nem tudom, hogy mit keres a maf... vagy is köztetek.
-Itt maradsz-mondta.
-Kérlek ne csinálj vele semmit-kérleltem könnyes szemekkel.

Két kezébe fogta arcomat, majd megsimogatta azt a felét ahová ütött. Nekem még jobban sírhatnékom támadt.

-Nem csinálok vele semmit, ígérem. Csak hallgass Melani. Egyetlen egy dolgot kérek tőlled, hogy hallgass. Egy zsákot teszek a fejedre, így nem fogja tudni ki is vagy. A lényeg, hogy ne szólalj meg érted? Nemmeno un suono!*- Egy hangot se*! -Mondta szemeimbe nézve mire erőt vettem magamon, és letöröltem a könnyeimet. Nataniel rám húzott egy zsákot és meg kötözte a kezem egy kötéllel. Enyhén szorosan, de még sem úgy, hogy fájjon. Kiszálltunk végre és a hátsó ülésre ültettek, mire az autó elindult. El kezdtek hullani a könnyeim mert az öcsém ezeknek a rossz embereknek dolgozik.

-Miért te jöttél értünk?-Kérdezi Nataniel tőlle kemény és mély hangom. A gyomrom összeszorul.
-Uram én Francesco úr cégénél dolgozok. Viszont most csak én voltam kéznél, így én jöttem-felelte az öcsém határozottan.

Nataniel mellettem ült és észrevette, hogy már megint remeg a kezem. Mi van velem?
Rá tette a kezét a kezemre majd megszorította. Próbáltam lélegezni, de el uralkodott rajtam a pánik. Nagyok félek. Most érzem ugyan azt a félelmet, mint a legelején. Olyat ami belül marcangol, és kívül jól leplezhető. Bár jelenlegi pillanatomban nem nagyon tudom leplezni.

Jó sok idő után végre leállt a motor, és kiszálhattunk. Nataniel kisegített engem az autóból, majd meg várta, hogy az öcsém elhajtson. Miután ez megtörtent levette a fejemről a zsákot és kikötötte a kezemen lévő kötelet.
Eszméletlenül ideges vagyok rá amiért a remegés kiáltotta belőlem Annyira gyűlölöm őt!
Gyilkos tekintettel nézek rá, mire ő semmit nem reagál, csak megfogja a kezemet és bevezet a hatalmas nagy házba. Ahogy beérünk minden csillog villog. Az egész hely el van nagyzolva. Flancosék tudják élvezni az életet.
Miután körbenéztem előttem termett egy idős pasas aki végig mért. De úgy nézett rám mint aki most azonnal fel akarna falni. Az ilyenekről félek a legjobban. Nataniel kezét megszoritottam mire megköszörülte a torkát .

-Köszönöm, hogy fogadtatok minket-mondja, majd kezemet el engedi, és kezét fog a számomra még mindig ismeretlen emberrel.
-Ez csak természetes-mondja majd megint rám pillant. Süllyedne ki a szemed. -Milyen gyönyörű meglepetés.
-Ő hozzám tartozik-mondja Nataniel keményen és határozottan.

Az öreg arca fal fehér lett. Még mindig nem tudom, hogy elrablóm, hogy lehet ilyen hatással az emberekre.

-Bocsáss meg-mondja kezét védekezve tartva.-Francesco Fontana -nyújtotta kezét felém amit én elfogadtam és kezek fogtam vele. Natanielre néztem aki bólintott.
-Melani vagyok-mondtam. A vezeték nevemet nem szívesen árulom el, de ha meg akarjátok tudni akkor nyomozzák ki. Úgy is mindegy.
-Gyertek beljebb megmutatom a szobátokat, hiszen gondolom egy szobába alszotok-nézett mind a kettőnkre.
-Természetesen-feleli Nataniel.
Felfelé vesszük az irányt a lépcsőn, majd megállunk a folyosón lévő utolsó előtti szoba előtt.

-Nem sokáig fogunk zavarni sem téged sem pedig a családodat. Holnap már megyünk a saját házamba, csak készülniük kellett az érkezésemre, én pedig későn szóltam- mondja Nataniel Francesco felé fordulva.
-Semmi baj. Tudod, hogy nem zavarsz, de ha így gondolod hát legyen.
-10 perc múlva szeretnék valami sürgős dolgot kinyomoztatni ,ugyanis a húgom Amira eltűnt. Elrabolták az éjjel, szóval a nyomozás eléggé szükséges, hiszen semmi nyomot nem hagytak. Szeretnék csapatokat indítani, de amíg nem tudok semmit addig felesleges.
-Azonnal intézem. Mindenkit felkészítek aki ebben az ügyben segíteni tud.
-Köszönöm-mondja Nataniel majd kinyitja az ajtót, Francesco pedig elment.