Adam a pokolban [BEFEJEZETT]

3. Eperkeee

*Adam szemszög*

– Oké, azt hiszem itt végeztünk. – mondta Charlie – Gyere, Adam, megmutatom a szobádat. – mondta – izgatottan.

—————————————–————

Oké, akkor gondoljuk át a dolgokat. Itt vagyok, a pokolban, ebben a kibaszott hotelben, amit nemrég még majdnem elpusztítottam. Kaptam "saját szobát", itt ülök az ágyon, és gondolkozok hogy mégis hogy jutottam el idáig... Huh. Ez nem én vagyok. Ez kurvára nem én vagyok!!

Viszont legalább egyedül lehetek egy kicsit, és nem kell ezeknek a kibaszott démonoknak a társaságában lennem.

Oké... tehát ahhoz, hogy újra a mennyben lehessek, "meg kell javulnom"... Mégis mit "javítsak" ha azt sem tudom hogy mit rontottam el?!
– Ez az egész egy telibevert faszság!! Én nem rontottam el semmit! Én nem hibáztam! Az angyalok sosem hibáznak!!
– Tényleg úgy hiszed hogy még mindig angyal vagy? – ekkor lefagytam. Angel Dust hangja a csukott szobaajtóm mögül jött. Tehát, hallgatózott az a nyomorult kis kurva! Várjunk... azt az előbbit, hangosan kimondtam...?

Nyílik az ajtó. A pornódémon bejön.
– Hallgatóztál, te kis ribanc?!
– Épp csak erre jártam, és maghallottam hogy valami hülye üvöl, gondoltam megnézem mi történt.
– Miért?
– Hátha kell a segítségem, ha érted a célzást~
– Húzz a fracba. – Angel sóhajt, komoly hangra vált. Csak tudnám minek...
– Nézd, Adam, nem gyakran mondok ilyet, viszont most tényleg szeretném megérteni a helyzetet.
– Süket vagy? Húzz a picsába! – mégis mi a faszt akar ez?!
– Erre válaszolj, aztán elmegyek. Te tényleg úgy gondolod hogy még mindig angyal vagy?
– Persze! Én, Adam, a DickMaster, persze hogy angyal vagyok!
– Mondd, néztél te már tükörbe mióta itt vagy? – igazság szerint még nem... viszont ezt nem fogom kimondani! Kell egy kiskapu... mondjuk... Ah, mindegy
– Igen, persze, hogy néztem már tükörbe!

...

– Válaszoltam a hülye kis kérdésedre, most tűnj el! – Angel Dust sóhajt, aztán kimegy a szobából, és becsukja maga mögött az ajtót.

Kell egy tükör. Most!

A szobámban találtam egy tükröt, és amit láttam benne...

Nem igaz... ez nem lehet igaz!!

Kopogtatást hallok az ajtón. Gyorsan össze szedem magam mintha mi sem történt volna, aztán benyit Charlie.

– Adam, sikerült berendezkedni?
– Azt hiszem, igen. – ha mással nem is, legalább Charlie-val meg kéne próbálnom "kedvesen" viselkedni... többnyire.
– Remek! Szóval... lesz egy kisebb megbeszélés, és neked is jönnöd kellene... De ez alatt még jobban megismerkedhetünk egymással, mindannyian, és lehet hogy még a végén jól kijössz mindenkivel. Hát nem remek?
– De, az... – mondtam ironikus hangon.
– Gyere gyorsan, mindjárt kezdünk!

Lementünk az előcsarnokba. Már az összes ribanc ott volt, illetve... majdnem az összes. De én örülök is hogy nem látom azt a kibaszott epres-szarvast.

Leültem egy székre.
– ÁÁÁÁHH!! – az a kis kurva takarítónő rám ugrott egy késsel a kezében!
– Egyszer már megöltelek, megöllek újra! – mondta furcsa, enyhén hörgő hangon – Haha ha hahaha haha ha!! – nevetett gonoszul a ribanc
– Niffty! – szólt rá Charlie – Adam egy vendég. A vendégeket nem bántjuk.
– De ez egy angyal! – felelt Niffty, enyhén hisztérikus nyafogó hangon
– Angyal? Haha! Nézz már rá! Már rég nem angyal. – mondta Husker
– Fogd be a kibaszott kurva pofád, te nyomorult ribanc macska!!
– Haha, csak mondom. – nevetett
– Hé, srácok, srácok, ne veszekedjetek. – próbált csitítani minket Charlie. Nem fogná be végre ez a kis csitri?!

Sóhajtok.
– Oké, csak essünk túl ezen.
– Nem lehet, még meg kell várnunk Alastor-t. – mi? Az epres szarvas is itt lesz?!

És ekkor a rádió-bolond oda teleprtált.

– Alastor! De jó, pont időben! – köszöntötte Charlie
– Valójában, késtél. – mondta hidegen Vaggie.
– Egyesek szerint az idő relatív, kedvesem. Lehet, hogy nem én késtem, hanem ti, többiek érkeztetek túl korán. – mondta Alastor. Jaaahj, annyira idegesítő az a rádió zúgás a hangjában!

Aztán a Rádió Démon észre vett engem. Basszus...

Megjelentek azok a szokásos, árnyék szerű fekete csápok, és a falhoz nyomtak engem.
– AAAH!! – kiáltottam fájdalmasan
– Alastor, elég! Békével jött! – Mondta Charlie. Alastor elfordította rólam a tekintetét, és Charlie-ra nézett.
– Békével, hmm?
– Igen, úgyhogy engedd el.
– Hmm... nem hinném, hogy ez meg fog történni, kedvesem. Ő a legutóbbi találkozásunkkor eltörte a botomat, nos, én most eltöröm a csontjait. – ahogy ezt kimondta, a csápok mégjobban hozzá nyomtak a falnak, és éreztem hogy valami reccsent.
– ÁÁÁÁÁÁÁHH!! – fáj, viszont nem nagyon, ergo nem tört el. Még...
– BASZDMEG!!!
– Alastor, elég... – próbálta Charlie leállítani – Ne feledd, hogy azért vagy itt, hogy segíts a hotelnek. És az, ha porrá törsz egy ügyfelet, nem túl nagy segítség... Csak, adj neki még egy esélyt! Na, a kedvemért... – a Rádiódémon sóhajt, majd vissza húzza a "csápjait". A földre zuhanok, zihálva és köhögve.
– A rák egye ki a szíved... – köhögtem –
– Kár... pedig én szívesen megnéztem volna darabokban... – mondta Niffty. Darabokban? Mi a fasz?!