Első

9 1 2
                                    

Hétfő van. Reggel 05:00 óra ami azt jelenti ideje el kezdeni a napot. Sziasztok Betty Wong vagyok és az az én történetem. Minden reggelem ugyan abban a rutinban történik mint mikor először el költöztünk húgaimmal otthonról. Először fürdőmben végzem el szokásos rutinom majd vissza a szobámba egy gyors reggeli jóga majd kis rendet rakok szobámba és megyek reggelit csinálni a lányoknak. Ami nem más mint rántotta, bacon, és sok-sok zöldség. Amint ezzel meg vagyok megyek is fel kelteni Bonnie-t ő a középső gyerek. Azért vele kezdem mert tudom, hogy vissza fog aludni de így másodikra már egyszerűbb lesz az ébresztés. Ő utána jön a kicsi édes húgunk Beverly. Általában fent szokott már ilyenkor lenni de ez most kivétel mivel ő is húzza még a lóbőrt. Ahogy fel keltek mentek is reggelizni én pedig fel öltözni indultam. Újság íróként dolgozom és szeretek elegánsan öltözködni ezért a mai szettem is egy ilyen. Egy fehér hosszú ujjú garbót vettem fel egy vörös kosztüm nadrágot és egy bordó bolerót terítettem a vállamra. Egy fekete magas sarkú cipőt húztam lábaimra. Ezután ki fésültem vöröses barnás hajamat majd magas lófarokba fel kötöttem, majd le ellenőriztem magam és indultam ki húgaimhoz akik a tv előtt bohóckodtak. El küldtem őket készülődni mivel ők még iskolások így nekik később kell menni, mint nekem.  Míg ők öltözködtek addig én el pakoltam magamnak ami kell és a konyha asztalon maradt, meg csináltam húgaimnak az uzsonnát. Most kérdezhetitek, hogy hogyan tudunk egy albérletet fizetni ha csak én dolgozóm, úgy, hogy apukánk segít benne addig amíg a két kicsi fel nem nőnek és el nem kezdenek dolgozni. Így egyeztünk meg. Apa egy múlti milliárdos cégnek a tudósa így egy elég jó lakás tudunk bérelni magunknak.

Na mindegy hagyjuk térjünk vissza a jelenbe. Miután meg voltam mindennel mentem is a buszmegállóba. Ott egy kicsit még vártam a buszt de nem volt vészes. Amint meg jött bérletemet fel mutatva és illedelmesen köszönve indultam is keresni egy szabad helyet. Pechemre nem volt mivel most elég zsúfolt volt a busz de nem baj végig bírom állni az utat. Amíg vártam hogy oda érjünk addig zenét hallgattam fülesemmel. Egy négy meg állót mentünk majd jelezve le is szálltam buszról és el indultam  magas iroda ház felé. Be léptem az üveg ajtón ami a főbejáratunk volt majd köszönve a portásnak el indultam a lift felé ami fel visz arra a szintre ahol jómagam is dolgozom. Ki szállva a felvonóból szembe találtam a hírességekkel foglalkozó újság írókkal azaz a kollégáimmal. Az iroda egy szorgos méh kaptárhoz hasonlított. Szorgalmasan dolgozott mindenki. Ki léptem a kis dobozból majd el indultam az irodám felé.

Be lépve a kis szobába rögtön az arany színű író asztalom fogad ami a szoba közepén található. Ezzel szemben van kettő világos rózsaszín színű szék a másik felén ugyan ilyen színű szék. Az asztalon arany színű lámpa áll a szélén mellette egy ugyan ilyen színű váza amiben rózsaszín virág van e mögött pedig a számítógép helyezkedik el. Az asztal mögött pedig egy hatalmas rózsaszín virágos kép kapott helyett. Ez mellet pedig be építet polc van ami ugyan olyan színű mint a fal ami menta zöld volt.

Be lépkedtem majd szépen le tettem a dolgaimat a helyükre és le ültem a gépem mögé majd neki álltam át olvasni a legutolsó cikkemet ahol Adele-ről írtam. Majd ki javítva az apróbb hibákat küldtem el a szerkesztőnek. Ahogy ez meg történ libbent is be az utálatos szexista főnököm. Olyan 180 cm körüli magas barna tüsis haja és barna szeme van meg eléggé gizda teste van. Semmi ízlése nincsen csorikámnak, most is egy fekete fehér kockás nadrág van rajta és egy Hawaii mintás ing, ami olyan rikító, hogy még az űrlények is meg vakulnak tőle. Meg súgom csak azért lett főnök mert az apja nem rég hunyt el aki történetesen a főnök volt és nem volt más utódja így lett ez a balek.

-Szia Cicám hoztam neked egy új meg biztatást.- szólalt meg nyájas hangon és közelebb jött az asztalomhoz.

Erre csak meg forgattam a szememet és unottan néztem rá várva azt miszerint oda adja az új feladatomat. Igen bunkó vagyok a főnökkel de az elődje annyira szerette a munkaságomat, hogy fia lelkére kötötte bármi is legyen nem rúghat ki. Most kérdezhetitek ha annyira szeretet az igazgató miért nem én lettem a helyettese? Egyszerű. Mivel eredetileg is engem szeretet volna meg tenni a helyére de én akkoriban még nem álltam kész vissza utasítottam mondván még nem állok kész rá így a fia lett. De meg is bántam. De hát ez van.

Nagy nehezen oda adta és el mondott pár fontos információt róla. Dmitrij Ivanov avagy a Fekete Angyal néven ismert Orosz maffia főnök Amerikába jött és meg kell tudnom, hogy miért is van itt továbbá azt is miként üti el az itt töltött óráit. Ahogy ezeket el mondta még egyszer végig mért majd ki ment az irodámból. Gyűlölöm ezt az embert. Olyan irritáló. Na mindegy, inkább menjünk és végezzük el a munkánkat. Meg fogtam a kis noteszem és bele tettem az asztalomon lévő táskámba, majd azt meg fogva indultam el ki a helységből. Közben hívtam egy taxit ami majd el visz Mr.Ivanov-hoz.

Amint le értem a földszintre az üveg ajtónak hála meg pillantottam a sárga járművet ami egyenesen az oroszlán barlangjába vitt. Ahol fenekestül fel fordul majd az egész életem.




Remélem tetszik az elő rész. Hamarosan hozom a másod részt. 

The Powerpuff Woman első évadWhere stories live. Discover now