Nina (Ekhoe ff.)

6. rész

- Emeld meg a segged és engedd fel Andrist! - na és itt kipattantak szemeim.

- Mivan? - ültem fel. Az erkély felé néztem, ahol a két srác összenevetett. - Biztos, hogy nem! - kiabáltam vissza.

- Légysziii! - nehezen felkeltem és kimentem hozzájuk.

- Mondom, hogy nem. Maradjon csak lent. - magyarázom. Full nyugodt voltam hála a nagy mennyiségű zaza miatt, de így is azért volt bennem egy kis ideg.

- Geci most ne csináld már. - nevet Marci. - Jó faszom akkor lemegyek én. - indult el.

- Amúgy mért nem tud simán feljönni? Konkrét együtt éltek. - értetlenkedtem.

- Nem tudom. Most valamért itt balfaszkodik. - ránt vállat.

- De hallod, én akkor megyek jó? - indultunk be mi is. Marci már valószínűleg lent van.

- Mert? - akadt ki. - Direkt nem szóltunk, hogy jön ő is, mert akkor fix nem jöttél volna.

- Ez így van.

- Nem leszel elengedve még egyszer így. Múltkor is full beállva mentél egyedül haza.

- És?

- Geci még mi se csináljuk ezt meg. Azért na. Budapest veszélyes. - okoskodik, mire csak megforgatom szemeimet. Nagy nevetéssel érkeztek fel Marciék is. Persze Andris vigyora egyből eltűnt, amint megpillantott. Most is kurva jól nézett ki és ez baj. Kurva anyját már! - Azért ne öld meg szemmel. - súgja nekem Krisz.

- Nem, ahhoz túlságosan be vagyok állva. - legyintek és visszaülök a kanapéra. Igazából semmi kedvem elmenni, szóval inkább maradok. Remélem jól felcseszem Andris agyát. Elég kellemetlen csend telepedett ránk. Andris is leült a kanapé másik végébe.

- Rakok már valami zenét. - szólalt meg Marci és elvonult megkeresni a telefonját.

- Én eszek. - és Latyo is magunkra hagyott. Nem szóltunk egymáshoz. Ő csak a telefonját nyomta én meg meredtem magam elé. Kínos volt, de pont leszartam. Haragudtam Latyoékra, hogy komolyan megcsinálták ezt velem.

- Látom nem tudsz tőlük rólunk leakadni. - szólalt meg Andris. Azt hittem, hogy nem is hozzám beszél, de amikor ránéztem, ő is engem nézett.

- Te már megint miről pofázol? - húztam össze szemeimet. Mit köt ez itt belém?

- Arról, hogy mondtam éld tovább az életetd, te pedig kurvára nem azt csinálod.

- Mért kéne rád hallgatnom? Nem értem még mindig mi a bajod? - ráztam a fejem. - De most már kurvara felkúrsz a hangulat ingadozásaiddal. Baszki pár napja... - keudtem volna, de közbe vágott.

- Geci! Nem érted meg, hogy az csak alkalmi volt?! Bazd meg, tudom mi volt pár napja, de az nem azt jelentette, hogy akkor te most ide tartozol. Faszért vagy mindig itt.

- Még jó, hogy nem te döntöd el! - csattantam fel. - Nem magamtól jövök. Ők hívnak, és végre meg megerk bízni emberekben, akikkel fel tudok szabadulni! Kurvára nem tudsz semmit, de itt okoskodsz, hogy nem tartozom ide! Csak fogd be a pofád és nem kell hozzám szólnod! - már éreztem, hogy a könnyeim csípik a szemem. Ne már. Nem sírhatok előtte.

- Leszarom. - és otthagyott. Bement az egyik szobába, én meg ott maradtam és próbáltam bem sírni. Ez a srác még a legnyugodtabb, legbezazázott pillanataimból is képes kihozni...

Szarul esett, hogy nem akarja, hogy itt legyek, de már annyit szenvedtem, hogy végre úgy éreztem van egy társaság, ahová tartozhatok. Egy család. Jól esett, hogy maguktól hívtak és, hogy jókat tudtam velük nevetni. Nem használtak ki, nem bántottak meg, elfogadtak, még, ha én nem is egy ismert vagy gazdag ember vagyok. Ez a köcsög meg mindig elrontja a legjobb pillanataimat.