- Tulajdonképpen befoghatja- jelentettem ki, majd vigyorra húzva az ajkaimat hátradőltem a székben
- Most meg mit csinál?- kérdezte meg, szemeit le sem véve az ingem gombján pihenő kezemről
- Nem is tudom, olyan meleg lett idebent hirtelen- sóhajtottam, majd egy gombot kigombolva sokkal kivágottabá tettem az ingemet
- Amara- szorította össze ajkait, kezei alatt pedig csaknem összeroppan az asztal, olyan erősen szorította azt
- Vallja be- dőltem előre szórakozottan
- Nincs mit bevallanom- jelentette ki gúnyosan
- Maga féltékeny, felidegesíti, hogy mások is megláthatják azt, amit maga
- Fogalmam sincs miről beszél- rázta meg a fejét ridegen
- Oh, biztos ebben?- vontam fel a szemöldökömet- Éppen ma kell fogadnom az új ügyfeleket, úgy hallottam befolyásos üzletemberek. Vajon, melyikük örülne jobban annak, ha ennyire mutatós darabban eléjük állnék?- kérdeztem meg magamtól hangosan
Ekkor a férfi nagy lendülettel felállt és hozzám lépve felrántott magához engem is.
- Még egy ilyen... Jól jegyezze meg amit most mondok- suttogta bele fülembe, keze egyre vészesebben igyekezett nőiességem felé
- Rajtam kívül, senki más nem elégítheti ki magát- jelentette ki, majd nyakamat gyengén megharapva ujjait az alsónemümbe vezette
- Legyen jó kislány és egyezzen bele- mondta, majd szabad kezével nyakam oldalát megfogva közelebb rántott magához, ekkor éreztem meg egyik ujját csiklómon körözni.
Jól esően sóhajtottam fel, mire a férfi rátette szabad kezét a számra, hogy ne hallatszon ki mit is csinálunk éppen.
- Megértette?- suttogta ajkaimra, ujjával továbbra is csiklómon körözve
- Engedjen el- sziszegtem, majd hirtelen a sziszegésből nyögés lett, hiszen megéreztem magamban a férfi ujjait
- Az agyad ellenkezik- suttogta- A tested viszont...
- Nem érdekel mit akar a testem- jelentettem ki
Igazság szerint annyira jól csinálta azt amit csinált, hogy abban sem vagyok biztos, hogy értette e amit mondtam.
- Szeretném hallani- gyorsított be ujjaival a tempón, én pedig kezdtem azt érezni, hogy bármikor elragadhat a gyönyör.
- Mr. Clark- sóhajtottam, de akkor sem engedtem kérésének
- Hadd halljam, mond csak ki újra Drágám, mond ki kihez is tartozol valójában- morogta ajkaimra szavait
- Nathaniel- jött ki újra, ekkor már keresztneve a számon
- Istenem, olyan kibaszott jó a nevemet hallani a szádból, miközben bármikor elélvezhetsz- jelentette ki, majd vágytól fűtötten megcsókolt.
Ekkor két dolog tűnt fel igazán, hogy mennyire jól is csókol a főnököm és, hogy egyre jobban ágasodó nemiszerve a hasamnak nyomódva adja tudtomra mennyire beindult tőlem.
- Gyerünk Drágám, add meg azt a gyönyört, hogy elélvezel- motyogta ajkaimra, majd szenvedélyesen megcsókolt, ujjai ekkor begyorsítottak én pedig ajkai közé nyögve adtam tudtára mennyire is élvezem az ujjai adta gyönyört amiben részesít
- Nathaniel- nyögtem ajkai közé, amikor végre valahára átléptem a gyönyör kapuit.
Jóleső érzés söpört végig rajtam. Lábaim remegve inogtak meg. Valószínűnek tartom, hogy összeestem volna, ha kezei nem tartanak meg.
- Megértetted amit mondtam?- morogta, mire a gyönyörtől ködös tekintettel szemeibe néztem, de ugyancsak nem válaszoltam
- Amara, válaszolj- parancsolt rám
- Ühüm..- hümmögtem, ugyanis a beszédhez még nem éreztem elég késznek magamat
- Ügyes kislány- jelentette ki egy vigyorral az arcán, majd végig simítva ajkaimon ellépett tőlem
- Maga kihasznált- vágtam hozzá, mikor már kellően felócsúdtam az ujjai okozta gyönyör után
- Mondhatjuk így is- egyezett bele vigyorogva
- Maga egy bunkó, hatalommánis fasz- morogtam ajkaim alatt, végig a szemeibe nézve
- Mondj még ilyen szépeket és azon nyomban magamévá teszlek az asztalon- jelentette ki vágytól izzó tekintettel
- Ezért hivatott?- kérdeztem halkan, miee vigyorogva beharapta alsó ajkát
- Nem- rázta meg végül a fejét- Ez mind csak szerencse- tette hozzá hucut vigyorral az arcán, amire én csak a szemeimet forgattam
- Tehát?- kérdeztem
- Az anyagok, amiket hozott- emelte meg a papírokat- Egy hiányzik- jegyezte meg
- Nem volt időm befejezni- rántottam vállat
Fogalmam sincs mi baja van. Mai napon azt is leadom neki. Nem értem az összefüggést.
- Amara, nem vagyok benne biztos, hogy tisztában van veled, de ez egy munkahely, ha van egy feladata, akkor azt lesz szíves és első elmondásra teljesíti
- Mert maga aztán igazán tisztában van vele mit lehet egy munkahelyen tenni és mit nem- vágtam vissza neki, emlékeztetve őt az előbb történtekre
- Most elmehet- jelentette ki- Vegye át a felsőjét- szólt még utánam szigorúan, amikor már az ajtót nyitottam éppen
- Akármit mondhat, de akkor sem öltözök át- néztem akaratosan szemeibe
- Jobban örülne annak, ha azt mondanám azonnal felállt a faszom, amint maga belépett azon az ajtón?- bökött fejével az ajtó felé, mire én köpni-nyelni nem tudtam
- Látod?- vonta fel gúnyosan a szemöldökét- Az igazság sosem az amit hallani szeretnél Drágám- jelentette ki, majd visszafordult a papírjai közé
----------------------------------------
Sziasztok!
Először is, elszeretném mondani, hogy nagyon, nagyon örülök annak, hogy már ennyien itt vagytok és olvassátok a történetemet.
A sok pozitív komment miatt, nem ment még el teljesen a motivációm szerintem. Mindig azon vagyok, hogy milyen új és jó dolgot hozhatnék nektek még ebbe a könyvbe.
Az utolsó szöveg amit Mr. Clark mond, talán néhányótoknak ismerős lehet.
Ugyanis az igazi így szól:
"Az igazság sosem az amit szeretnél, Kisróka."
YOU ARE READING
Tiltott csók
RomanceAmara Collins egy sikeres és igen népszerű cégnél dolgozik. Az élete simán, gördülékenyen haladt mindig is. Ám a cég ahol dolgozik egyik napról a másikra közölte vele, hogy kénytelen elutazni egy céges rendezvényre Olaszországba. Amara már a repülő...