Az utat sikeresen végig aludtam, így lehetségesen kizártam a további konfliktusokat a mellettem ülő férfival.
Az út végén is csak azért keltem fel, mert az egyik légiutas kísérő szólt, hogy megérkeztünk.
Nekem sem kellett több, rögtön siettem is a leszállással, ugyanis nekem még át kellett öltöznöm és a buszom, ami majd a szállodához visz nemsokára indul.
A csomagomat megszerezve siettem is a mosdóba, hogy nyugodtan átöltözhessek.
Egy fekete szoknyát és egy hozzáillő fekete, oldalt kissé felvágottabb bodyt vettem fel, aztán erre jöhetett is a szövetkabátom, majd a bőröndömből még gyorsan kivettem az elegáns fekete magassarkú csizmámat.
Az ajkaimat is gyorsan megcsináltam, ha már volt rá lehetőségem, aztán még fújtam is magamra a kedvenc parfümömből.
Amikor késznek nyilvánítottam magamat, kiléptem a mosdó ajtaján és akkor is szembesültem a ténnyel, hogy rohadt sokan vannak a repülőtéren.
Hova is menjek? Fogalmam sincs merre van az arra. Melyik lenne a jó irány, ahhoz, hogy odaérjek a buszomhoz.
Fogalmam sincs, hogy szerencsének, vagy éppen szerencsétlenségnek nevezzem azt, hogy megláttam a gépen mellettem ülő férfit.
Szemeimmel folyamatosan követve a férfit indultam meg a tömegben. Nyilván tudja merre kell menni, ugyanis nagyon biztosan indult meg a tömegben.
Imáim megértő fülekre találtak, ugyanis pár másodperc múlva már ki is értem a friss levegőre.
Oké, ezt a három napot kimaxolom. Állapítottam meg magamban határozottan.
A mai estét a hotel bárjában terveztem tölteni, a holnap a munkáé, a holnapután pedig egy kis turistáskodás.
- Ki gondolta volna, hogy a melegítőn kívül mást is képes viselni- szólalt meg hirtelen mellettem Nathaniel Clark
- Ki gondolta volna, hogy magának mindig van véleménye- néztem rá gúnyosan
- Inkább mondja meg hova megy- jelentette ki merev arccal szigorúan a szemeimbe nézve
- Még mit nem, még a végén követne- néztem rá, tettetett ilyedtséggel
- Én csak felakartam ajánlani, hogy elviszem, de akkor, jó buszozást- rántott vállat nem törődöm stílusban, majd kinyitotta a már előttünk álló autó hátsó ajtaját, de mielőtt beszállt volna visszaszólt
- Készüljön fel, mert az itteni közlekedés egyenlő a viccel- jelentette ki, majd beszállva az autóba magamra is hagyott
- Rohadék- morogtam az orrom alatt, majd odasiettem az éppen megérkező buszomhoz
$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$
Utálom bevallani, de Nathaniel Clarknak igaza volt. A közlekedés, valami borzalmas. Úgy egy óra alatt tettem meg az amúgy 15 perces utat.
Bőröndömet rángatva magam után léptem be a szálloda ajtaján, ahol a recepcióhoz lépve rendeztem is a szobámat.
- Tartsa kérem- szóltam oda a liftben álló személynek még az előtt, hogy megláthattam volna ki is tartotta meg nekem azt az átkozott liftet berángattam magam mellé a csomagomat, majd jó esően kifújtam a bent rekedt levegőmet
- Ha nem tudnám, hogy lehetetlen azt gondolnám követ engem- szólalt meg mellettem egy mély hang
- Ne is álmodjon ilyesmiről- intettem le gyorsan a mellettem álló férfit
YOU ARE READING
Tiltott csók (Befejezett)
RomanceAmara Collins egy sikeres és igen népszerű cégnél dolgozik. Az élete simán, gördülékenyen haladt mindig is. Ám a cég ahol dolgozik egyik napról a másikra közölte vele, hogy kénytelen elutazni egy céges rendezvényre Olaszországba. Amara már a repülő...