Van még új a Nap alatt 1-2-3

56. fejezet ~ Nyugalom és feszültség

56. fejezet

Nyugalom és feszültség

Petra már az ebédszünetben tudta, hogy nehéz lesz a délután Amadéval – a fiú egész végig panaszkodott arra, hogy bár tegnap Dáviddal határozottan vibrált köztük a levegő, a barátja azóta megint eltávolodott tőle.

– Nem telt el huszonnégyóra. Annyi idő alatt nem lehet végérvényesen eltávolodni valakitől – magyarázta Petra kissé unottan.

– Utálom, hogy egyszer nagyon közel kerül hozzám, teszünk egy lépést előre, aztán kettőt hátra. Egyszerűen darabokra törik a szívem ettől.

– Túlreagálod.

Még nem kezdtek el hullani a levelek a fákról, amit Petra sajnált: szerette, ha meglátogatja az országot az ősz. Hangulatosnak találta az ég felé szurkáló kopár faágakat.

– Te pedig alulreagálod – győzködte Amadé.

– Jól van, lehet – adta meg magát Petra. Zúgott a feje a sok képlettől és biológiai fogalomtól, amit hajnalig magolt, a legkevésbé sem volt kedve Amadéval vitatkozni.

– Mit tehetnék azért, hogy Dávid rájöjjön, mit érez? Vagyis azért, hogy elfogadja, mit érez.

– Nem tudom, még nem voltam ilyen helyzetben.

Amadé hangosan felnyögött és belerúgott egy kavicsba.

– Viszont a sport biztos jót fog tenni – tette hozzá Petra. – Kicsit lefárasztod magad, és jobban leszel.

Ezt Amadé savanyú képpel fogadta. Nem beszélt egészen addig, amíg oda nem értek az épülethez. Petra mindig egyfajta szürke jókedvvel tekintett a hatalmas betontömbre, évek óta járt ide edzésre.

Ruganyos léptekkel szelte a lépcsőket, már várta, hogy alaposan kimozogja magából az egész napi feszültséget, amit magába fojtott. Bosszankodva lesett hátra, Amadé vagy fél emelettel lejjebb járt, úgy vonszolta fel magát, mintha a halálos ítéletét kapná meg majd az emeleten.

Mentolos frissítő szag terjengett a komor folyosón. Petra szó nélkül bevonult a női öltözőbe, a szeme sarkából látta, hogy Amadé pár méterrel hátrébb a kilincset rángatja, mintha nem tudná, melyik irányba nyílik az ajtó.

Fáradtan felsóhajtott, amikor egyik szenvedéstengerből átlépett a másikba – Tori feküdt az öltöző közepén, még utcai ruhában.

– Helló! – köszönt Petra. Rézi intett, egyébként a telefonjába merült, a többiek halkan viszonozták Petra üdvözlését. Egy kislány csokiért könyörgött Edinának, a középkorú anyukájának, egy idősebb nő, akinek a nevét Petra valahogy mindig elfelejtette, somolyogva nézte a kis családi jelenetet.

Gyorsan átöltözött, aztán odaguggolt Tori mellé.

– Életben vagy?

– Hiányzik Emma – dünnyögte a lány. Behunyta a szemét, és összeszorította a száját. Az ajka színtelen volt, egy ideje nem rúzsozta magát. Szép volt így is, de Petra tudta, Tori mennyire imádja kicsípni magát, ezért aggasztónak találta ezt a nemtörődömséget a külsejével kapcsolatban.

– Nem akarsz átöltözni? – noszogatta.

– Jó lenne – szólt közbe Rézi, és elindult kifelé. – Lassan kezdünk.

– Hm – hangzott a felelet. Petra megpaskolta a lány vállát.

– Kint várunk – mondta, és kiment az öltözőből. Leült a padra, a hátát a hideg falnak vetette. A telefonján megnyitotta a Messengert, válaszolt az anyja üzeneteire, a külön tanára kérdéseire. Sokan elmentek előtte, mindenki köszönt neki, ő pedig illedelmesen mindenkire rámosolygott, bár a szája már fájt úgy két perc múlva.