Krisz barátai az Övé is lettek. Gréti és Dóri közelebb került hozzá, mint a társaság többi része. Bia szerint mindkét lány roppant felszínes, viszont a szívük a helyén volt.
Felvetődhet a kérdés, hogy ez a sok gazdag kölyök, miért nem jött rá, hogy Bia nem közéjük való? Hiszen a lány nem hordott drága ékszereket, nem volt kocsija, designer táskája vagy drága telefonja. A ruha az nem számított, hiszen egyenruha volt rajtuk legtöbbször.
Itt jön Bia következő hazugsága, miszerint anyukája nem engedi neki a luxus dolgokat megvásárolni, mert inkább ingatlanba fekteti azt a pénzt.
Bianka barátai úgy tudják, hogy a lánynak van már két ingatlanja Londonban és egy New Yorkban.

Az elején annyira könnyű volt ilyeneket hazudnia. Tudta, hogy ha nem teszi, akkor Őt is kinézik, mint azt a pár diákot, akikről tudják, hogy ösztöndíjjal vannak ott.
Nem akart kilógni a sorból.

Olyannyira nem, hogy legelőször csak azért kezdett el randizni Krisszel, hogy a társasága része legyen. Aztán a hetedik vagy a nyolcadik randinál látta meg Őt igazán.
A piszkosszőke, borzas haját, ami mindig tökéletesen tökéletlen volt. A gyönyörű írisz kék szemeit. A huncut mosolyát, amitől a lánynak a gyomrában pillangók repkedtek.
Idővel a testét is felfedezte.

Először csak a karjait, amivel átölelte. Utána a felsőtestét, ami az úszás miatt gyönyörűen ki volt dolgozva.
Amikor a pár, ahhoz a ponthoz érkezett, hogy teljesen egymáséi legyenek, Bianka fülig szerelemes volt a srácba.
Mindenegyes szeretkezésük után egymást ölelve aludtak el.
Ez annyira gyakran történt meg, hogy végül oda költözött a fiúhoz.

Itt jön még egy hazugság: Bianka azt mondta, hogy az anyukája tud róla és támogatja a kapcsolatukat. Az igazság viszont az volt, hogy Kingának fogalma sem volt arról, hogy a lányának lassan két éve barátja van. Ahogyan arról sem tudott, hogy már nem a kollégiumban lakik, hanem a párjával. Azt meg végképp nem tudta, hogy fogamzásgátlót szed.
Negyedik hónapjuk után íratta fel magának miután túl volt egy nagy „Mi van, ha terhes vagyok?" riadalmon.

A mai világban nem könnyű ilyen nagy volumenű dolgokat hazudni. Biankának az volt a szerencséje, hogy az anyukája teljesen inaktív volt az összes social miedia felületen. Így amikor Bia azt mondta az anyukájának, hogy nincs senkije, Kinga el is hitte neki.
Bia pontosan nem emlékszik, hogy ebben miért is hazudott, de most már könnyebb így, mint megmondani az igazságot.

Amikor a vonat beért a kisvárosba, ahol felnőtt a szíve megkönnyebbült. Újabb hétvége nyomás nélkül.

A parkolóban az anyukája magához szorította. Otthon pedig már várta a hortobágyi-húsos palacsintája. Minden vasárnap megbeszélik, hogy mit főzzön anyukája péntekre. Erre a hétre a palacsintát kérte.

Nagyon sokáig beszélgettek az anyukájával, időközben Liza és Evelin is hívta és megbeszélték, hogy holnap beülnek Willi pizzázójába.

Bia forró fürdőt szeretett volna venni, viszont amint beült a kádba, észrevette, hogy nincs a csuklóján a karkötője.
A lassú fürdés helyett gyors lett, hogy mindent át tudjon nézni, és hogy megtalálja a szeretett ékszerét. Ám hosszú intenzív keresés után sem találta és csak remélni tudta, hogy Pesten hagyta.

Másnap délután három órakor teli szájjal és nevetőgörccsel ült Willi pizzázójában két barátnőjével.

- Mondd el neki! – unszolta Evelin Lizát.

- Oké-oké - csitította Liza. – Bius, amit most fogsz látni és hallani azt nem mondhatod el senkinek sem, érted?

Bianka felhúzta a szemöldökét, de azért bólintott. Lizának bőven elég volt ez a gesztus. Tudta, hogy a lány nem fog beszélni. Ahogyan Ők sem beszéltek a Bia dolgairól, hiszen nekik mindent bevallott.

- Az van – kezdte Liza -, hogy sikerült egy olyan appot létrehoznom, aminek a segítségével népszerűek lehetünk.

- Én most is az vagyok! – vágott közbe Bianka.

- Igen, de hogyan érted el... - nevetett fel Evelin. Bia csúnyán nézett rá, bár tudta, hogy igaza van.

- Tehát, hány követőd van Instagrammon?

- Ahm... Nagyjából olyan ezer.

- És nem akarsz többet?

- Miért? Veszel nekem, Don Keresztapu?

- Nem! Viszont... - Liza kivette a hátizsákjából a laptopját. – Ez az app eléri azt, hogy egy híres ember kedvelje a posztjaidat. Ha Ő kedvel, akkor a követői is fognak.

Bianka harsányan felnevetett.

- Aha. Ezt hogyan fogja elérni a te appod? Fenyegeti majd őket?

- Pár matekegyenlet, néhány algoritmus, egy kis hacker tapasztalat és kész is. – vonta meg a vállát. Mivel még nem tudtam tesztelni, így arra gondoltam, hogy te lehetnék a legelső, aki nagyon népszerűvé fog válni.

- SOHA!

- Bia!

- Rendben, ha elcsesződik, az életem benne vagyok! – kacsintott a lány.

A délután folyamán rengeteget nevettek és beszélgettek is. Bianka teljesen feltöltődve ment fel a harmadik emeltre majd nyitotta ki lakásuk ajtaját.

- Szia, Anyu! Megjöttem.

- Szia – jött a válasza a piciny nappali felől. – Meglett a karkötőd!

Bia lerúgta magáról a cipőjét.

- De hát nem is mondta, hogy elvesz... - megfagyott. Amint a nappaliba ért szembe találkozott Krisszel, aki az anyukája mellett ült.

- Te mit keresel itt? – kérdezte a lány elhaló hangon.

A fiú belenyúlt a zsebébe és előhúzta a karkötőt.

- Tudom, hogy ez nagyon fontos neked!

Krisztián arca vörös volt, ahogyan a nyaka is. A lány tudta, hogy nagyon dühös.

- Anya, magunkra hagynál minket egy kicsit? Utána ígérem, mindent elmondok!

- Nem kell! – Kinga hangja olyan rideg volt, hogy a lányt kirázta a hideg. – A barátod vagy a vőlegényed, vagy mit tudom én mid, mindent elmondott!

Bianka lehajtotta a fejét. Képtelen volt anyja szemébe nézni. Kinga nagyot sóhajtott, majd hangos ajtócsapódás közepette elhagyta a lakást.

Krisztián felállt a kanapéról és átnyújtotta a karkötőt.

- Kérlek, hadd magyarázzam meg!

- Nem vagyok rá kíváncsi! – Krisztián nem beszélt hangosan, ám Biankának ordibálásnak tűnt. – Minden cuccodat visszavitetem a kollégiumodba. – Kikerülte az ajtóban álló lányt és ő is elment.

Bianka mire észbe kapott már csak a parkolóban érte utol.

- Pontosan ezért nem mondtam el az igazat! – megragadta a fiú kezét és maga felé fordította. Nehezére esett a beszéd a rengeteg könnytől, de erőt vett magán és folytatta. – Nem vagyok gazdag. Anyukám a helyi általánosban történelmet tanít. Nincs kétemeletes házunk. Egy társasház harmadik emeletén lakok, a szobámat tizenkét lépéssel körbe lehet járni. Nincs külföldön házam... Basszus, soha nem is voltam Londonban vagy New Yorkban!

Krisztián felemelte a kezét.

- Két évünk alatt miben nem hazudtál?

Bianka megtörölte a szemét.

- Abban, hogy szeretlek! Tiszta szívből szeretlek Téged!

- Nekem viszont ez most nem elég! – Krisztián beült a kocsijába és elhajtott. Otthagyta a zokogó barátnőjét, aki a földre rogyott. Most először tudatosult benne, hogy mit tett...

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Feb 22 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Hazudj, kérlek!Where stories live. Discover now