The Skinwalker bloodline (novella)

The Skinwalker bloodline

   Még évekkel ezelőtt egy fiatalt eltaposott egy ló.
  
  Az eset pár nappal egy osztálykirándulás előtt történt. Senki sem akart róla tudomást venni, hiszen azzal elrontották volna a hangulatot.

   Egyetlen embert kivéve. A lány a legjobb barátját veszítette el, ami eléggé megrázta szegényt.

   Nem evett, nem beszélt, így a többiek róla sem vettek tudomást. A lány neve Greta volt. Greta minden este hangokat hallott.

  -Vigyázz, a barátod el akar kapni. -suttogta a hang. Az első este 3 óra körül elhaló sikolyokat hallott a vele egy szobában lévő többi lány.

   Viszont mire Greta észbe kapott és felkapcsolta a villanyt már csak a lenyúzott bőr állt kupacban előtte. A felügyelő feltépte az ajtót, mögötte ott tolongott a többi diák. Mikor meglátták a kupacot síri csend lett. Csak a távolból lehetett patakopogásokat hallani. Mindenki ereiben megfagyott a vér.

  -Menjetek aludni! -törte meg a csendet a tanár.

  Mindenki elindult a saját faházába, ám nemsokára újabb sikítást lehetett hallani. Majd mégegyet, és egy fiú üvöltését.

  Sorra tűntek el az emberek csontjai, és már csak az élettelen kezeslábas-szerű bőrük maradt utánuk. Volt akiről cafatokban esett le a bőre. Egyetlen embert kivéve. Ismerős mondat, nemigaz kedves olvasó? Hiszen ez már elhangzott. Nem véletlen. A mi drága Gretánk volt az.

  Felmászott a faháza tetejére leült az egyik szélére, és halk hangon dúdolta, a körülményekkel nem törődve:

Régi erdőben sok sikoly.
Csak úgy csapkod a nyaktiló.
Mint szimfóniája a végzet,
S csak egy évet, ennyit kérek.

Sok sikoltás,
Erős csapkodás
Mikor lesz már vége?

   A dal lassan, helyenként elhaló hanggal, de folytatódott. Végül csak a lány maradt, és ezek a sorok.

  Kezdett hajnalodni, mikor kiesett a transzból Greta. Viszont a tényen, hogy a az egykor hangos, jó kedvűtársaságból egy élettelen masszakupac maradt keserves felismerésként rúgta gyomorszájon főhősnőnket.

   Még aznap elhatározta hogy este ha akár szembe is kell néznie az igazi okkal, de rájön a titokra.

              1:00

  Greta elindult a közeli erdő felé, hátha talál valamit. Egy fél órás séta után elérte az erdő közepét, ahol egy apró tisztás volt. Mivel sötét volt a lány nem látott, és belelépett egy gödörbe.
A gödör beomlott alatta, így egy nagy teremben kötött ki, a föld alatt.

   Lenn minden egyes ember csontváza egy nagy kupacban hevert. Egy hihetetlenül nyúlt, lapos ember keresgélt a csontok között. Rendezgette őket, kupacokba csoportosította, de egyik közül sem illett a régi belső váza helyére. Lassan, de annál hatékonyabban keresgetve pár singcsontot és felkarcsontot egymáshoz rögzítve négy lábat alkotott. Egy bordát tett testalapnak, majd a koponyákból apró darabokat törve kialakította a koponyát is.

   A fej egy ló fejére hasonlított. Egymásra állítva és összerögzítve kapott egy kis segítő társat.

  A kis csontváz állat segítségével még mindig válogatott. Hiszen csak egy normális testet akart építeni, amivel visszatérhetne az élők sorába.
Ezúttal az állat talált megfelelő csontokat. Csak egy borda hiányzott.

Az enyém. Hisz legjobb barátok voltunk Nate-tel.
De ő meghalt, nem létezett. Vagy mégis?

   Azóta egy bordával kevesebbel élek. A laposember pedig az erdőben állított emlékmű alatti rejtekhelyén elzárva tartja a vázat. Nem meri hordani.

Mert ha felvenné látná az emberek lelkét akikből készült.