Megjelölve (18+)

6. R É S Z

Most, hogy már nem kiabál eszeveszetten, a szokatlan akcentusa ellenére is megértem. Freya. Furcsa név. Egy kívülálló név.

- Hasker vagyok - mondja lassan a társam, és a mellkasa felé mutat. Aztán rám mutat. - Ő Kadmon.

A hangja érdes és rekedtes. Hallom, hogy küszködik, hogy megfékezze a harcias késztetéseit. Egy része meg akarja ölni az omegát, ahogyan meg akarja ölni mindazokat, akik a falon túl élnek. De egy még nagyobb része rá akar ugrani erre a kis omegára, és addig akarja feldúlni az illatos kis punciját, amíg el nem árasztja a magja.

De meg kell várnunk Addomot. Ez a törzsünk törvénye.

Bassza meg, remélem, hamarosan felébred.

Az omega tekintete ide-oda cikázik köztem és Hasker között. A láncai csörögnek, ahogy felemeli a karját, eltakarva csupasz, rózsaszín mellbimbóit. Furcsa, vékony ruhát visel, hogy eltakarja ágyékát, de a kívülálló anyag aligha fedi el nyers, szűkölködő illatát.

- Mit fogsz tenni velem? - kérdezi, hangja gyenge a félelemtől.

Hasker Addomra pillant, aki horkolva fekszik a szalmaágyán, majd visszafordul Freya-oz. Megszólít, de a nőstényen tartja a szemét.

- Tüzel - morogja, mintha nem lennék fájdalmasan tudatában ennek a ténynek. A golyóim annyira elnehezülnek az ondótól, hogy úgy érzem, felrobbanhatnak, ha nem engedem ki hamarosan.

- Tudom - válaszolom -, de Addomnak joga van az első igényt érvényesíteni. És ő egyértelműen a fánál akarta elvinni őt.

Hasker bólint.

-Igen, de ha most nem teszünk vele valamit, a hőbűze mérföldekre magához vonzza majd az összes Alfát. Nem a saját területünkön vagyunk. Pokoli harc lesz a vége.

- Hadd jöjjenek - vicsorítok agresszívan. Amikor az omega zihál és összerezzen, enyhítek a hangomon. - Hadd jöjjenek. Erősebbek vagyunk, mint ezek a távoli földek Alfái, Hasker.

Hasker hidegen kuncog.

- Nagyra nőttek a golyóid, ifjú, de az eszednek még van mit behoznia. Most, hogy a főnök nincs szolgálatban, bölcsen tennénk, ha elkerülnénk a harcot.

Természetesen igaza van. Nemsokára az omega hőségszaga betölti az egész erdőt. Több tucat, sőt talán több száz messzi földönkívüli alfa ereszkedhet le a barlangra.

- Akkor mit fogunk csinálni? - Kérdezem.

Hasker újra megtapogatja csupasz fejbőrét, és elgondolkodik.

- Fogd le, fiú.

Az omega visít, ahogy közeledek hozzá. Ismét a sziklafalhoz szorul. Nincs hová futnia. Hasker és én sarokba szorítottuk.

- Kérlek - könyörög. - Ne bántsatok.

De ahogy közelebb megyek, a félénk viselkedése védekezővé válik. Az ajkai szétnyílnak, hogy láthatóvá váljanak a fogai, és morogni kezd. Hosszú láncát apró, finom öklébe szorítja, mintha fegyverként fenyegetne vele.

Elnevetem magam, és még Hasker is csak kuncogni tud a hátam mögött.

-Látod - mondom neki, le sem véve a szemem a vad omegáról. - Mondtam neked, hogy ő is közülünk való.

Óvatosan közeledem felé, nem teszek hirtelen mozdulatokat, amivel megijeszthetném. Természetesen nem félek az omegától. Ha arra kerülne a sor, akár végtagról végtagra is széttépném. De ugyanakkor nem vágyom túlságosan arra, hogy megérezzem a harapását.

Legalábbis még nem. Az majd később jön.

- Nem fogunk bántani - morogja Hasker, miközben megragadom. Aztán hozzá teszi. - Fektesd a hátára.

Egy gyors, szökkenő mozdulattal megragadom a láncot, és magamhoz húzom, hogy a háta az orromhoz simuljon. A szalmaágyra térdelve az ölembe bölcsőzöm az omegát. A morgása abbamarad, de az izmai megfeszülnek. Zihál, amikor érzi, hogy a farkam kemény acélja a hátához nyomódik az ágyékkötőmön keresztül. Vonaglik és küzd, de én szorosan tartom a karját.

- Nyugalom, kicsikém - nyugtatom gyengéd, de határozott hangon.

Hasker elfoglalja a pozícióját elől, és megragadja a finom bokáját. Lágyékkötőjét kemény farkától sátortetősre húzza. A légzése szaggatott. A visszafogottsága hihetetlen. Minden akaraterejére szüksége van, hogy ne itt és most követelje magának a lányt fájó farkával.

- Mit fogsz velem csinálni? - Freya nyöszörög.

- Ki fogom elégíteni a szükségleteidet.