Torn / Törés

57

Nem tudtam mást, csak beletörődni a sorsomba. Tudtam, hogy Harryvel lesz ez kapcsolatos, biztos nem véletlen, hogy épp most van Olaszországban. Még csak a városban sincs, hogy segítsen nekem. Tényleg semmi reményem. Minden, amire gondoltam az az, hogy élve kellek nekik és velem akarják majd fenyegetni Harryt, viszont ez nem nyugtatott meg. Lehet jobban kezelném a tudatot, hogy egyből fejbe lőnek majd, mint azt, hogy kínoznak, hozzám érnek, de nem ölnek meg. Azt biztosan nem fogom túlélni lelkileg.

Nem tudom pontosan meddig lehettünk úton. Végig a gondolataimba voltam temetkezve és elvesztettem az időérzékemet. Néha jobban kapaszkodni próbáltam, hiszen úgy vezettek, mintha nem csak egy életünk lenne, viszont azon felül csak vártam. Vártam, pedig tudtam, hogy ez innentől kezdve csak rosszabb lesz.

- Ébresztő, cicamica - kiáltott a férfi, amint az ajtó kinyílott az arca is megjelent előttem.
Ha lehet, még jobban elborzadtam, mint eddig. A pasas egy hatalmas kigyúrt alak volt, tetoválásokkal az egész karján és mellkasán. A haja rövid, az arca tele hegekkel a borosta mellett. Esküszöm Neonak jobban örültem volna, pedig tudom, hogy ő sem normális teljesen.
A felkaromat megragadva rántott ki a kocsiból, alig tudtam talpon maradni, amikor a földdel találkozott a lábam. Összehúztam a szemeimet egy pillanatra, miközben körbe pillantottam, a nagy fény miatt hirtelen. Egy csarnokban voltunk, a falai lemezből voltak, a plafonon egy csomó fénycsík világította be az egész üres teret. A sarokban volt egy kanapé, néhány konyhabútor, mikró és egy asztal két székkel. Vagy lakik itt valaki vagy ezek úgy készülnek, hogy mi fogunk itt lakni.
Körbenézve az első gondolatom az volt, hogy elfutok, de mi értelme lett volna? A csarnok két végében volt csak egy nagy ajtó, mind a kettő zárva, és azt sem tudtam hol vagyunk pontosan. Semmi értelme nem lett volna, így inkább a mellkasom előtt összekulcsolva a kezeimet mentem a kanapé felé, ahova a pasas lökött hátulról.
- Jaj de szépen engedelmeskedsz, még a végén jól fogjuk magunkat érezni itt hárman - vigyorgott a pasi. Egyből hányingerem lett és megint összeugrott a gyomrom, de nem mutattam. Némán a földet bámulva mentem előre. - Tedd hátra a kezed - parancsolta.
Az ajkamba kellett harapni, hogy ne szóljak semmit, miközben engedelmeskedtem és egyből hallottam, éreztem is, ahogy ragasztószalagot teker a csuklóim köré.

Nekem tényleg annyi.

Amint kész lett fordított rajtam egyet, majd a kanapéra lökött. Az arcára nézve láttam, ahogy a tekintete végigfut a testemen, de elfordult és visszafelé sétált a kocsi felé, ahonnan Neo jött épp ki. Hála istennek, hogy ma nadrágot és nagy kabátot viselek. Esküszöm a ruháim adtak egyedül biztonságérzetet, pedig milyen butaság ez. Muszáj volt valamibe kapaszkodnom.
- Na mi van, ilyenkor már nem nagy a szád, mi? Elhitted, hogy átjársz az eszemen a kis fújásoddal - kiáltozott Neo. Egyre közelebb és közelebb jött hozzám. Olyan közel állt csak meg, hogy a térdem hozzáért a lábszárához. A levegőt visszafojtva dőltem hátra, hogy minél messzebb legyek tőle, de az a szemétláda felém hajolt. Összerezzentem, amiért az arcomon éreztem a levegővételét. - Nincs itt a lovagod, hogy megvédjen, bár olyan kis tüzes cicának tűnsz, még a végén lehet élveznéd is - motyogta. Amikor felemelte a kezét és a mellemre tette azt volt a pillanat, hogy elszakadt a cérna. Igaz rajtam volt a kabátom, de még így is egyből olyan undor és düh volt bennem, hogy szinte automatikusan lendült a lábam, hogy berúgjak a lába közé. Neo egyből összegörnyedt, sőt olyan puhány volt, hogy kiáltozva letérdelt a kanapé elé, miközben odaszorította a kezét. Annyi ronda nevet vágott hozzám, de nekem kedvem lett volna elnevetni magam a szenvedése miatt, ha ezzel egyetemben nem féltem volna ennyire.
- Mi van itt? - tette szét a kezét a nagyobb férfi. A hangja miatt összerezzentem, na meg azért is, mert tudtam, hogy most már tényleg kettesben vagyok itt mind a kettőjükkel.
- Pofozd meg, még mindig nem fél eléggé.
- Te nekem ne parancsolgass, mit csináljak - teremtette le egyből Neot. - Mosolyogj szépen egy képhez a fiúcskádnak, cica - fordult aztán felém. Az arcomat lehajtottam és inkább a földet pácáztam. Nem akartam, hogy Harry lássa a szememben a félelmet a képen, hiszen olyan messze van innen. Nem tud segíteni és attól félek kárt tenne magában, úgy felidegesítené magát.

A két pasas aztán az asztalhoz ültek, tőlem szerencsére jó néhány méterre és ha jól vettem ki a roppant intelligens kommunikációjukból, akkor épp üzenetet próbáltak összerakni, amit Harrynek elküldenek majd. Pénz kell nekik, értem cserébe és egy ponton a börtön, s a Styles név is feljött, szóval Harry apja lehet a háttérben? Hát persze, pénz kell annak a baromarcúnak, hogy ügyvédet fogadjon és jól éljen a börtönben is, egy forintja nincs. És a fiát fenyegeti meg, annak barátnőjén keresztül.. az év apja címet neki kéne adni, az már biztos. Ha nem csinálnak ebből ekkora ügyet s Harryt megfenyegetik, szerintem akkor is kifizette volna miattam.

Közben folyamatosan azon agyaltam mit csinálhattam volna ügyesebben, de hát mindent megtettem. Lefújtam, a szemébe kaptam, felrúgtam. Egyszerűen két férfi erősebb nálam, pedig az egyikkel simán elbírtam volna a parkolóban.

A levegő a torkomban rekedt amikor Neo heves léptekkel közeledett felém, pár perccel később megint. A fejemet felkaptam rá, a szemébe néztem, ami szinte villámokat szórt, aztán a keze találkozott az arcommal. A bőr egyből égni kezdett és olyan megszégyenítve éreztem magam, hogy megint lehajtottam a fejem és örültem, hogy az hajam az arcomba lógott.
- Ez már kijárt, te kis kurva.
- Nyugodj már le, hülyegyerek. Gyere igyunk valamit. Ez még úgyis eltart egy ideig - szólt a másik.
Még az kell, hogy ez a kettő itt lerészegedjen, hiszen így sem normálisak teljesen. Ez a pofon pedig bebizonyította, hogy tényleg nincs náluk semmiféle tisztelet a nők felé és bármit megtennének velem.
Soha nem bántott még engem így senki, sem testileg, sem lelkileg.

A kezeim olyan erővel voltak ökölbe szorítva a hátam mögött, hogy a körmöm belemélyedt a tenyerembe, és fájni kezdett, de csak ez tudta enyhíteni a remegést. A szívem még mindig a torkomban vert eszeveszett tempóban és végső elkeseredésemben lehunytam a szemem, miközben a fejem le volt hajtva és azt képzeltem, máshol vagyok.

Képzeletben ott feküdtem Harry karjaiban az ágyában. A hangos nevetésem visszhangzott a szobában, Harry szemei ragyogtak, ahogy rám nézett.

Biztonságérzetet adott.

De most nem volt itt, pedig annyira féltem.