Torn / Törés

49

Aztán a Romból egyenesen haza mentem. Nem volt problémám a hóban vezetéssel, mindössze kicsit óvatosabb voltam, mint az megszokott. Alig vártam, hogy elújságoljam a szüleimnek és Miának a híreket, a kocsiban ülve izgatott voltam, hogy hazaérjek és reménykedtem, hogy legalább egy valaki otthon lesz.
Miután a cipőmről leütögettem a havat, az ajtón belépve egyből hallottam Miát és anyát a konyhában beszélgetni, apa kocsiját nem láttam, így ő biztosan nincs itthon.
- Képzeljétek - mondtam egyből, ahogy beléptem a konyhába. Kellett egy pillanat miután kitettem a kezem, hogy fokozzam a hangulatot és elnyomjam a mosolyom, amiért értetlenül, de kíváncsian nézett rám Mia és anya is. - Kapcsolatban vagyok - mondtam az államat felemelve és lágyan csücsörítve, hogy igazán szerepben legyek.
- Wáó nem mondod és még nem pánikolsz?! - kiáltott fel nevetve Mia. - Mi lesz veled bezárva egy kapcsolatban, még a végén belehalsz?! - viccelődött.
- Nagyon vicces - ingattam meg a fejem.
- Harryvel? - szólalt meg anya is. Ühm nem, egy random pasival az utcán találkoztam ma?! Mégis kivel mással lennék?
- Vele - bólintottam, miközben elkezdtem lefosztani magamról a kabátot és a sálat, ami a nyakamban pihent eddig.
- Nehogy csalódás legyen a vége.
- Anya - sóhajtottam fel. - Ha valamikor, akkor most nem kell a legnegatívabb dolog, ami létezhet.
- Jól van, én csak mondom, nem egyszer ment már el, sőt ha olyan ügybe keveredik, majd mehetsz a börtönbe látogatni. Te magad mondtad, hogy nőcsábász rosszfiú volt, sosem lehet tudni az ilyen pasiknál. Én nem negatív vagyok, hanem reális.
- Nem keveredik olyanba - ingattam a fejem. - Nem nőcsábász, bízom benne. És nem megy el. Tökre örült annak is, hogy tegnap sütit küldtél neki, biztos örülne annak is, hogy így beszélsz róla, most hirtelen. Eddig nem volt ellene bajod, hogy összejártam vele - ingattam a fejem.
Őszintén már meg sem leptek anya szavai. Egész életemben jellemző volt az, hogy ha valami nagyobb lépés jött, először meg kellett hallgatnom azt, hogy mik a negatív, és még annál is negatívabb opciók. Nem egyszer viharzottam fel a szobámban és gondolkodtam emiatt még azon is, hogy elköltözöm, mert nem egyszerű lelkileg pozitívnak maradni ebben a helyzetben.
- Összejárni és összejönni két külön dolog. A te életed, úgy csinálod, ahogy jónak érzed.
- Nem ismered Harryt - ingattam a fejem.
Ez az egész már nem csak Harryről szólt. Ilyenkor annyi adott dolog lepereg előttem, amiket eddig hallottam tőle. Ha apa nem nyitja meg a Romot, én soha nem tettem volna, elsősorban anya miatt. Ha rá hallgatok, át sem veszem tőle, hanem eladjuk. De ha itthon lennék és semmit nem dolgoznék, akkor az lenne a baj.
- Ha működni fog, úgyis meg fogom és esélye lesz megváltoztatni a véleményem. Ha nem, akkor legalább igazam volt.
- De jó - sóhajtottam fel. - Nyilván ítélkezel róla.
- Mindegy hagyjuk, úgyis irritáló néha hallgatni, amit mondasz a nagy elfogadásoddal mindenkiről.
Inkább felálltam az asztaltól és az emelet felé sétáltam, hiszen a kezdeti izgatottságom úgy alábbhagyott, hogy a kedvem is elment az iménti beszélgetés miatt. Annyira nem rajongtam az ötletét, hogy Harrynek le kéne nyűgöznie anyámat. Velem van együtt, engem kell lenyűgöznie, anyának pedig el kellene fogadnia végre, hogy attól még, hogy itthon lakom, felnőttem és nem olyan lenézően beszélni velem, mint egy gyerekkel. Na meg az elfogadós komment... Neki egyszerűen fáj néha, ha én nem szidok embereket.
- Elmeséled mi volt? - szaladt utánam Mia. - Biztos tök nyálas voltál, ew.
- Nem voltam - kacagtam fel. - Kicsit - forgattam meg a szemem, megadva magam neki s magam után vittem őt a szobámba, hogy elkezdjem neki mesélni a történteket. Még neki azt sem mondtam, hogy Harry a parkban megkért, mert kicsit szégyelltem, hogy hezitáltam. Hányszor meg is kaptam már gúnyosan anyától, hogy hát ha találok olyan pasit, aki ezt elnézi.. Nos, találtam.

Egész nap zaklatott és dühös voltam anya miatt. Bezárkóztam a szobámba és olvasni próbáltam, de folyamatosan vissza játszottam a beszélgetést magamban. Életemben nem egyszer nyitottam már meg lakáshirdetéseket egy-egy ilyen beszélgetés után, de aztán mindig bezártam őket és elfelejtettem. De talán a lelkemben mindig letört egy kis darab olyankor. Sokat kell néha tűrnöm nekem is és nekik is. Ez talán normális, talán nem az. Nem tudom.