Torn / Törés

46

Bár való igaz, sosem találna nálam jobbat.. mármint egyes dolgokban.

És ezzel befurakodtak a fejem felé a sötét felhők.

Találna jobbat.
Találna olyat, aki egyből tudná őt úgy szeretni, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Aki puszikkal és ölelésekkel halmozná el, aki hozzábújna éjszaka, aki hangoztatná, hogy mennyire szereti őt. Aki ragaszkodna hozzá, hogy állandóan legyenek együtt. Erre vágyik egy férfi nem?

Én ezekre nem vagyok képes. Vagyis képes vagyok, de le kell magamban hozzá gyűrni jó néhány dolgot és akkor is maximum csak kicsiben tudnám csinálni.

Azzal is elégedett lenne?

Elég lennék én neki?

Való igaz akkora vonzás van bennem Harry felé, hogy nem egyszer jutott eszembe, hogy a karjaiba bújjak. Mintha vonzana magához ezzel a gondolattal együtt. De mindig legyűrtem, nem tettem meg. Milyen furcsa lenne innentől megtenni.

Bárcsak ne félnék ennyire. Azt sem tudom pontosan mitől félek.

Elsősorban attól, hogy nem tudom ő mire vágyna pontosan egy kapcsolatban és felemésztene a gondolat, hogy nem vagyok neki elég jó benne és csalódást kell neki okoznom. Talán mindig azt érezném, többet érdemelne és rosszul érezném magam, amiért ő mellettem szenved.

Félnék attól is, hogy ő okoz csalódást. Félek úgy dönt, el kell mennie megint, akár hosszabb időre. Itt hagy. Vagy rájön, hogy a kapcsolatok tényleg nem neki valók. Itt hagy.

Félnék, hogy nem lennénk elég intelligensek érzelmi szinten. Hogy egyiken sem tudnánk igazán beszélni az érzelmi dolgaikról és azért menne tönkre a kapcsolatunk. Elveszíteném.

Mástól nem félek.

Bíznék benne, tudom, hogy soha nem csalna meg, én sem tenném.

Bízna bennem, mellette az lehetnék, aki vagyok. Azt hordhatnám amit akarok, sőt megdicsérne bennük. Oda mehetnék, ahova akarok, nem zárna kalitkába, csak biztatna és megbizonyosodna, hogy biztonságban vagyok.

Tudom, hogy kijönne a családommal. Magamban már ezerszer elképzeltem, ahogy apával cseveg, meg sem kellene erőltetniük magukat hozzá. Tudom, hogy természetes lenne.

Szenvedély lenne. Uh, a gondolat, hogy akkor fekszünk le egymással, amikor csak akarunk, bukfencezteti a gyomrom. Akárhányszor átmennék különböző színű fehérneműkben mennék. Vagy akár abban várnám a lakásán. Izgalmas lenne.

A legjobb barátom lenne amellett, hogy a párom is. Óh, mennyit tudnék vele nevetni, ahogy most. Disney meséket nézhetnénk esténként, utazgathatnánk együtt. Támogatnánk egymást... hű.

Akkor miért félek ennyire?

*

Legalább másnap elfoglalt voltam, így nem is volt időm annyit Harryre gondolni. Ha lett volna, már rég túlgondoltam volna azt, hogy ignorálta az esti üzenetemet. Biztos nem ért rá, nála nem túl meglepő az, hogy az éjszaka közepén elfoglalt, ugyebár.

A napomat anyával és a húgommal indítottam a plázában. Az esti vacsorára akartak venni ruhát és elkísértem őket. Én nem terveztem csak ezért új ruhát venni, majd felveszem az egyik blézerem, hogy összeszedettebbnek tűnjek. A húgom hozzám hasonlóan a háta közepére sem kívánta az estét, viszont anyának és apának már nem volt ellenvetése. A legutóbbi vacsora után voltak többször is négyesben, Felix szüleivel, programozni. Egyszer kirándultak és sétáltak valamelyik erdőben, másodszor pedig egy koncertre mentek. Ezt a részét nem bántam a dolognak. Örültem, hogy a szüleim kimozdulnak, a barátaikkal vannak, élvezik az életet és nekem teljesen mindegy kivel teszik azt. Amúgy is Felix szülei elviselhetőek. Bár apa azt mondta ez az utolsó ilyen családos dolog, innentől csak akkor kell mennünk a húgommal, ha tényleg akarunk. Csak kibírjuk ezt az egy estét és csak nem készül Felix megkérni a kezem. Milyen ironikus lenne, ahogy pont egy nyilvános étteremben kérne meg épp úgy, amit lehurrogtam Harrynek pár napja. Még viccnek is rossz.