Torn / Törés

45

Mint kiderült a Charles folyó melletti park volt az úti célunk. Miután letettük a kocsit egy parkolóban, egymás mellett sétáltunk a folyó menti sétányon. Mindent körülöttünk sárga levelek borítottak a parkban, viszont jobbra a folyón túl látszottak a városi felhőkarcolók. Ha csak sétálni egyet jöttünk ide sem panaszkodtam. Nem szeretem a puccos dolgokat, viszont szeretem a természetet, így egészen boldoggá tett, hogy nem valami nagyon extra dologra készült Harry. Kinézném belőle, hogy magával visz bankot rabolni és magamból is kinézném, hogy még izgalmasnak is tartanám. Még jó, hogy nem oda mentünk.
Éreztem, hogy igaz felkötöttem a hajam, de az összes babahajat össze vissza viszi a szél az arcom körül, miközben sétálunk. A nap már teljesen lement, a kinti lámpák fényei felkapcsolódtak és azok világították be a parkot.

- Leülünk ide? - intett tőlem jobbra egy üres pad felé Harry, már percek óta csendesen sétáltunk.
Egy határozottat bólintottam és vele egyetemben a padhoz léptem. Lesöpörtem gyorsan pár kósza levelet a tetejéről, majd leültem Harrynel magam mellett. Így velünk szemben volt a folyó, illetve a túloldalon a város. A parkban gyerekzsivaj hangzott, nem messze volt tőlünk a játszótér, de nem volt hangos. Éppen kellemes, hogy ne legyen közöttünk teljes csend, bár mivel már sötét van, biztos hamar elmúlik az is és hazamennek. Igaz még nincs késő, de ebben az időszakban már sokkal hamarabb sötétedik.
- Gyorsan elment a nyár - morogta Harry. Egyből rápillantottam és figyeltem, ahogy épp összehúzza a bőrkabátját magán.
- Én jobban szeretem ezt az időszakot és a telet. Hangulatosabb - magyaráztam.
A két kezem le volt téve magam mellé a padra, miközben kicsit előre dőltem. Kétségtelenül feszengtem és örültem, hogy Harry végre beszélgetést kezdeményez. Ha én tettem volna azt, biztos megemlítettem volna neki a tegnap éjszakai kusza gondolataimat, így elbizonytalanodtam és nem tettem.
- Miért vagy ennyire a gondolataidba merülve? - kérdezte aztán. Ismét rákaptam a tekintetem, fel sem tűnt, hogy már percek óta magam elé bámulok és nem rá figyelek. Túl jól ismer vagy ismeri az embereket általánosságban.
- Csak rajtad gondolkodom, illetve a tetteiden tegnapról. Azon gondolkodom van-e esetleg valaki, aki miatt távolságtartóbb vagy velem? - böktem ki. Ha ezt a kérdést átgondoltam volna, biztos nem kérdeztem volna csak így rá, sőt, sehogy nem tettem volna. Viszont nem gondolkodtam és észtelenül beszéltem, ahogy sokszor.
Harryn láttam, hogy meglepetten fogadja a kérdésem és össze is zavarodik. A tekintetemet kereste és mintha abból akart volna kiolvasni valamit, de nem tudott. Tényleg komolyan gondoltam a kérdést. A kinti lámpák meleg fénnyel világították be az arcát, a zöld szemei szinte ragyogtak így.
- A kapcsolatosdi tudod, hogy nem az én világom.
- Tudom, de ez változhat, ha megtalálod azt, aki miatt változtatni akarod - rántottam meg a vállam és visszakaptam a tekintetem inkább a folyóra és a város fényeire magunkkal szemben.
- Azt már megtaláltam.
Mondatára meglepetten kaptam vissza a tekintetem a szemébe. A szívem csalódottan dobbant nagyot, tehát tényleg talált valakit Angliában, akibe beleszeretett. Kicsit összezavart, hiszen úgy tűnt egyik szavával üti a másikat, de olyan rosszul esett, hogy nem akartam tovább értetlenkedni. Csak tudnám miért viselem ennyire rosszul és miért olyan érzet ez, mintha valaki már megint össze facsarta volna a szívem az öklébe.
- És kedves? Hogy néz ki? - erőltettem mosolyt az arcomra. Próbáltam nem mutatni milyen csalódott vagyok, valahol belül örültem is neki, megérdemelné az igaz szerelmet.
Láttam rajta, hogy zavarba jött és elkapta a tekintetét rólam, a mellkasa megemelkedett, majd süllyedt a nagy levegővétele miatt.
Talán nem akar róla beszélni.
Harryről aztán hangos zenebona kapta el a figyelmem, valahonnan a folyó túloldaláról jöhetett. Klasszikusnak hangzott. Összehúztam a szemem, hogy jobban lássam, mi folyik ott. Egészen kicsiben talán láttam embereket, de túl messze voltunk ahhoz, hogy pontosan kivegyem a történéseket.
Hirtelen fényeket láttam. Eleinte egy- egy kezdett el felemelkedni, aztán több követte azt. Mire pislogtam egyet, már több száz apró fény emelkedett lassan a magasba.
- Nézd, lámpások - pillantottam izgatottan Harryre, aztán vissza velünk szembe, ahol a szemem láttára lepte be az eget a sok-sok lámpás, ami békésen és lassan emelkedett egyre feljebb.
Fel is pattantam gyorsan, hogy a korláthoz fussak és még jobban lássam. Megmarkoltam a hideg vasat és előrehajoltam, nem tudtam eleget kapni abból, ami előttem volt. A vízen tükröződött a rengeteg lámpás fénye, olyan békésen mozogtak a levegőben és annyira gyönyörű látvány tárult elém, hogy a szívem hevesen vert a mellkasomban és a torkom is összeszorult egy pillanatra, mintha el akarnám magam sírni. Meglepett a saját magam reakciója és izgatottsága is, de ezzel egyetemben egy olyan boldogság volt bennem, amit nem tudott a testem hirtelen máshogy feldolgozni. 
- Éppen olyan, mint az..
- ...Aranyhajban - fejezte be a mondatom Harry, aki épp mellém ért.
Hitetlenkedve fordultam felé, hogy felpillantsak az arcára, de alig egy pillanatra néztem csak rá, hiszen mellőlem mögém lépett. Lepillantva a hasamhoz láttam, ahogy a keze megjelenik ott és körbe fonja a karjait a derekam körül. Megölelt hátulról. Éreztem, hogy a kemény alakja az enyémhez nyomódik, az illata bekúszott az érzékszerveimbe és hirtelen nem tudtam az ölelése esik-e jobban a testemnek vagy a látvány, ami közben előttünk volt.
- Te tudtad, hogy ez itt lesz? - sandítottam hátra fel, de olyan erősen fogott, hogy nem tudtam felé fordulni, így alig egy pillanatra kaptam el csak a tekintetét.
- Tudtam - válaszolta halkan. Egy újabb sóhaj hagyta el a szám, amiért lejjebb hajolt és a fejét odadugta a nyakamhoz, hogy aztán halvány puszit nyomjon az érzékeny bőrömre. Kissé felhúztam a nyakam, csikis volt, de szélesen mosolyogtam és a tekintetemmel követtem a sok lámpást az égen magunk felett.
A tette viszont kizökkentett egy pillanatra a boldogságomból, talán utoljára érezhettem ezt. Ha van valakije, én biztosan nem leszek egy bolond harmadik vagy az idegesítő legjobb lány barát, akire féltékeny a csaj. Akkor nekem hátra kell lépnem, még ha nagyon fáj is.
- Most van egy lámpás fesztivál a túloldalon, azt hittem tudsz róla.
- Nem tudtam - ingattam a fejem. Nem tudtam, de azt tudtam, hogy ez volt a legszebb dolog, amit valaha, valaki tett nekem. Emlékezett arra, hogy említettem neki az Aranyhajat, hogy mennyire szeretem. Sőt megnézte..várjunk csak.. - Megnézted nélkülem az Aranyhajat? - ráncoltam össze a szemöldököm. Kérdésemre halkan nevetett, meg is rázkódott a teste a mögöttem.
- Meg.
- Velem kellett volna látnod - makacsoltam meg magam, de leginkább csak viccből mondtam. Magamban inkább örültem, hogy egyedül is képes volt Disney mesét nézni, vagy hát valakivel, aki nem én vagyok. De legalább én jutottam róla eszébe.
- Messze voltál, bébi - suttogta a fülembe, s az ölelése erősödött körülöttem egy pillanatra.
Ismét sóhajtottam egyet. Annyira sok gondolat keveredett a fejemben, egyszerűen nem tudtam melyikre figyeljek legjobban.

Egyrészről leírhatatlanul boldog voltam és különlegesnek éreztem magam, hiszen meglepett, hogy Harry emlékezett egy olyan apróságra, hogy mi a kedvenc Disney mesém. Mindig hittem a varázsban, a tündérmesékben, de azt nem hittem, hogy valaha át is élek egyet. Márpedig amit átéltem ezekben a pillanatokban, az az volt. Varázslat.
Másrészről az agyam azon pörgött, hogy megértsem Harry szavait. Hogy most van-e valakije vagy nincs, hogy miért tart távol, de mégis közel magához. Annyira összezavar, de nem akarom őt számon kérni. Inkább próbálom elnyomni a fejem hátsó részébe ezeket a gondolatokat és most megélni egy olyan pillanatot, amit még soha nem éltem át.

A háttérben még mindig szólt a klasszikus zene, a lámpások lassan táncoltak az égen, meleg fénnyel megvilágítva előttünk a víz felszínét. Biztonságérzetet adott, ahogy Harry a karjaiban tartott és szorosan ott állt mögöttem. Az illata keveredett az esti ősz illatával. Hirtelenjében arra gondoltam, hogy el sem tudnám képzelni, hogy mással álljak itt. Talán a húgommal. Őt szeretném, hogy lássa ezt. Elő is vettem gyorsan a telefonom a kabátom zsebéből, ami hála istennek volt elég nagy, hogy beleférjen és videóra vettem magam előtt a látványt.
Aztán megfordítottam a kamerát. Széles mosollyal tartottam fel magunk elé és néztem, ahogy Harry lejjebb hajol ismét, hogy velem egy szinten legyen nagyjából és a kijelzőre pillantva hozzám hasonlóan elmosolyodik. Mindkettőnk tekintetében tükröződtek a lámpások meleg fényei,  apró pöttyökként. Olyan közel voltunk egymáshoz, olyan furcsa volt látni ezt a képet, magunkat külső szemlélőként. Mintha egy pár lennénk. Egyszerre ijesztett meg és öntött el melegséggel a gondolat.

- Azt akarom, hogy a barátnőm legyél - motyogta halkan, alig hallhatóan a fülem mellett, miután eltettem a telefonom és ismét belekényelmesedve a karjaiba ittam magamba a látványt már pár perce. Szavaira felvett egy gyorsabb ritmust a szívem, s olyan érzet volt, mintha forró vízzel leöntöttek volna. Még jó, hogy háttal állt nekem, hiszen a szemeim is elkerekedtek egy pillanatra.
- Mi, ez mé..?
- Várj - vágott a szavamba, s jobban megmarkolta a csípőm egy pillanatra, hogy megfordítson. A kérdésekkel teli tekintetem egyből találkozott az övével, ahogy felnéztem az övébe, ami kétségekkel volt tele.  Éreztem, hogy gyorsan emelkedik fel-le a mellkasom, a szívem csak úgy zakatolt. Mit kérdezett? Jól hallottam? - Ne válaszolj semmit. Legalább egy hétig ne, vagy tovább.. csak adj egy kis időt a gondolatnak. Csak erre kérlek most - szólalt meg ismét.
Ha eddig száz százalékosan pánikoltam, akkor ennél a mondatánál legalább alább esett nyolcvan százalékra. Csak némán, értetlenül bámultam az arcára és próbáltam megérinteni, honnan jött ez, miért. Eddig még azon gondolkodtam más van az életében, most pedig hirtelen azon, hogy én vagyok az a valaki.

Ó te jó ég, én vagyok az, akire előbb utalt.. a valaki, aki megváltoztatja a gondolatát arról, hogy nem akar kapcsolatot.

Közel volt hozzám. Az orrunk összeért, miközben mélyen a szemembe nézett. Egy pillanatra lenéztem az ajkára és nagyon halványan, de közeledtem hozzá, hogy mutassam jól esne, ha megcsókolna. Ő viszont egyből elfordította hangyányit a fejét és az arcomra nyomott hosszú puszit, majd jobban megmarkolta a csípőmet, miközben a fülembe motyogott.
- Nem csókollak vagy érintelek meg, amíg nem döntesz. Ha tegnap este kibírtam, akkor továbbra is kifogom.
- De úgy lehet jobban tudnék dönteni - biggyesztettem le a szám.
Akkor esett le igazán, hogy ezért viselkedett olyan furcsán, mert már biztosan ez volt a fejében egy ideje. Mennyire rosszul olvastam a jeleket.
- Nem, nem tudnál. Belekényelmesednél a helyzetbe, élveznéd tovább, hogy minden megtörténne úgy, mintha együtt lennénk az elkötelezettség része nélkül. Ismerlek - mosolyodott el.
- Te is élveznéd, eddig is élvezted - ráncoltam a szemöldököm.
-  Igen, de több kell, bébi. Többet akarok belőled.