- Szanaszét állt a haja. Kellett egy kis segítség neki. - rántotta meg a vállát Matt és zsebre vágott kezekkel visszasétált az éttermi asztalunkhoz. Megköszörültem a torkom és helyeseltem Matt nevetséges hazugságát. 

- Biztos csak ennyi? - kérdezte. Hogy érti, hogy biztos csak ennyi? Mégis mi más lenne? Talán tud valamiről? Hevesen bólogatni kezdtem, de a szavakat továbbra sem találtam. - Oké, akkor menjünk vissza. Ha esetleg fáradt vagy, csak egy szavadba kerül és hazaviszlek. - mosolyodott el. 

- Rendben, köszi. - mondtam. A bátyám felajánlotta, hogy karoljak belé, amit meg is tettem. Nyugodtan vissza sétáltunk az asztalhoz és befejeztük a desszertet. Miután már kezdett sok lenni a napból, mondtam Nicholasnak, hogy hazamegyek. Mivel ő már ivott, így nem tudott hazavinni. A hűvös utcán toporogva vártam a taxit, ami egy örökké valóságig tartott míg ideért. Behuppantam a sárga járműbe és bediktáltam az úticélt. Meglepődésemre a sofőr mögötti ajtó kinyílt és Matt huppant be mellém. Erre számítottam a legkevésbé. 

- Indulhatunk, kisasszony? - kérdezte az ősz hajú férfi.

- Igen, köszönöm. - válaszoltam, és Mattra pillantottam akinek esze ágában sem volt megszakítani a szemkontaktust. 

- Mi az? - nyögtem ki. 

Matt a sofőr felé fordult. 

- Címet változtathatok? - kérdezte türelmetelül. A sofőr zavartan belenézett a visszapillantó tükörbe. 

- Persze. - mondta összehúzott szömöldökkel.

- Akkor a green dragonba, kérem. - kimeredt szemekkel meredtem Mattra. 

- Matt, én fáradt vagyok. - ellenkeztem, amire a smaragd zöld szemű csak egy piszkos mosollyal válaszolt. 

Még be sem léptem a bulizóhelyiségbe, de Matt már úgy törte az utat nekem, mintha ez lenne minden vágyam, hogy táncoljak egy jót. Pedig egyáltalán nem voltam táncolós kedvemben. Hangos zene ütötte meg a fülemet, majd oda léptünk a pulthoz. Matt kikért két pohár vodkát, és mégcsak most kezdett el tudatosolni bennem, hogy milyen sok ismerőse van. Egy kicsit elöntött a féltékenység, amikor szebbnél szebb lányok köszöntek neki. Matt lehúzta azt az egy pohár vodkát, majd még egyet és még egyet.  Furcsa bűntudat lett úrrá rajtam. Olyan érzés volt, mintha Matt miattam próbálná leinni magát a sárga földig. Keservesen én is ajkaimhoz érintettem a teli poharat és gyorsan lehúztam. Az arcomra akaratlanul is kiült a grimasz, amit a keserű ital hagyott maga után. Két pohár vodka elég volt ahhoz, hogy táncolni akarjak.  

Lassan követtem a dal ritmusát, élvezni akartam ezt az estét. Kiakartam tépni a szívemet mardosó szomorúságot. Egyszer csak éreztem, hogy egy erőteljes férfi kéz karolja át a derekam az egyik kezével és magához húz. 

- Nagyon nehéz neked ellenállni úgy általában, de ha még táncolsz is azzal megőrjitesz, hercegnő. - suttogta Matt a nyakamba. Forró leheletének hatására a testem minden porcikája beleremgett. Továbbra is a csípőmön pihentette a kezét, követve a tánc ritmusát. Forró pír öntötte el az arcom, amikor ajkai a fülem mögötti területet kezdték felfedezni. Nagyot nyelve próbáltam Mattel szembe fordulni, de nem engedett a szorításából. Óvatosan megharapta a fülcimpámat, amire beleremgett a lábam. 

- Ne csináld. - próbáltam leállítani. De nem mintha annyira akartam volna ellenkezni. Legszívesebben követtem volna a szívem utasításait, ami abból állt, hogy húzzam elég közel magamhoz és vadul faljam ajkait, esetleg még a ruháit is tépjem le róla. De az agyam minden egyes másodpercben olyan volt mint egy hangos riasztó. 

- Had búcsúzzak el rendesen. - lehelt csókot a vállamra.

Én nem akarok elbúcsúzni. 

Matt megragadta a csuklómat és lehúzott a tánc parkettról. Egy sötét folyosón haladtunk át, majd behúzott magával egy sötét üres szobába. Amint kulcsra zárta az ajtót, nekem esett és mohón az ajkaimat kezdte falni. Kezével beletúrt a hajamba és kicsit erősteljesebben neki estem a falnak. Nem is tudtam a fájdalomra koncentrálni ami a könyökömben áramlott szét, mert Matt ajkai olyan édesek voltak. Nyelvével bejutást kért, amit én megadtam neki. Szorosan átkaroltam a smarag zöld szemű nyakát, hogy még jobban érezhessem őt.
A másik kezével elkezdte felfedezni a testem többi részét. A szoknyám alá nyúlt és hüvelykujjával simogatta a belső combomat. A gyomromban felcsaptak a pillangók, a torkom már-már kiszáradt. Ahogy a nemiszervemet kezdte simogatni a fehérneműn keresztül, a testem egésze megremegett. A testem reakciója nagyon tetszhetett neki, mivel még közelebb préselte magát hozzám így, a nadrágján kereszül érezhető volt a merevedése. Nem volt visszaút. Már megint. 

A kezével egy darabig kényesztett ott lent, majd egy hirtelen mozdulattal megfordított és az arcom egyik fele a hideg falnak simult. Hallottam, hogy kicsatolja az övét és könyörtelenül belém tolja férfiasságát. A fájdalomra felszisszentem, de mégis olyan mámomrban voltam, hogy többet akartam. Matt a tenyerével neki támaszkodott a falnak. Lassan kihúzta, majd erőteljesen tövig hatolt. Az ajkaimat elégedett nyögések hagyták el. Egy idő múlva gyorsabban kezdett bennem mozogni, így úgy éreztem, hogy a lábaim fel mondják a szolgálatot. Melegség töltött el legbelül és jobban hozzá dörzsöltem a csípőm. Örültem, hogy kint hangosan szól a zene mert így egy árva lélek sem hallhatja meg a kélyes nyögéseink, amik betöltik a szobát. 

Szenvedélyesen szeretkeztünk tovább. Most az egyszer azt kívántam, bár ne érne véget az éjszaka. Bár, ne kéne elmennem. Bár, máshogy találkoztunk volna. Miután mindketten elértük a csúcsot, remegő kezekkel igazgattam a ruhám. Az arcom kipirult, a fodrász által készített hajam kész káosz lett. Ujjbegyeimmel próbáltam átfésülni, de felesleges volt minden próbálkozásom mert Matt ismét megtörte a távolságot köztünk és beletúrt a hajamba. Vészesen közel húzott magához, és egy szenvedélyes csókot lehelt ajkaimra. Mindketten zihálva néztünk farkasszemet egymással. 

- Elengedlek, Avery. - suttogta és lágyan megcsókolta a homlokom. A szemeim automatikusan lecsukódtak és egy könnycsepp gördült végig az arcomon.

Ez volt a legszomorúbb mondat, amit valaha is hallottam a szüleink halála után. 

Elengedlek.

Sziasztok:)

Ez volt az utolsó előtti rész. A napokban felteszem az utolsót is. De itt még nem ér véget a történet!
Úgyanis egy 2.évadot is tervezek belőle. Nem csinálok hozzá borítót, itt fog folytatólagosan futni. 🥰

Kérdés: Mit szólnátok ha a 2.évadban Matt szemszögéből is be lenne mutatva 1-2 dolog? ❤️

Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?Where stories live. Discover now