Az Alvilág bája

1

Hadész

Egy sötét eldugott sikátor falának dőlve álltam és vártam. Szeretek a Földön élni, de nem értem a halandó türelmetlenséget. A fenébe! maradtam volna Kerberosszal. Lassan kezdem elveszteni a kontrollt, mit is hittem?
Majd egyszerűen nyugton maradnak a démon bestiák? Nevetséges. Le kellene mennem egy időre morfondíroztam. Egyre hangosodó zaj csapott meg. Felismertem Dante volt. Ő volt az első ember, akivel az első hónapban megismerkedtem, azonban nem ő a legélesebb kés a fiókban elismerem.

-Főnök!-sietett felém a bár hátsó ajtaja felől. Remek biztos vagyok benne, hogy ez az alak Pech emberi megfelelője.

-Dante?-sandítottam rá.

Zsebre dugott kézzel közelebb léptem, majd csendben vártam.

-Dante?-ismételtem miközben a tekintetem nem eresztette.-Nagy levegő, és kezd élőről.

-Főnök én...-egyértelmű volt számomra a hófehér arcából, gyöngyöző homlokából valami megrémítette. Érdekes, felettébb érdekfeszítő. Valami azonban nincsen rendben. Érzem.

-Dante! figyelj meg kell...-szakadt meg a közlendőm amikor lövések dördültek az Angel 's irányából. Játszani akartok? hát játszunk. Még nem tudjátok kivel húztatok ujjat.

-Nicolas a következő nem más mint...-hallatszott a távolból egy ismerős hang, Sergio a közeli utcai banda végrehajtója. Oh Kerberosz ilyenkor sajnálom, hogy nem hoztalak magammal. Viszont kezdeni kell valamit ezzel a helyzettel.

-Dante! Dante!-szólongattam az előttem álló ideges fiatalt.

-Dante!-kaptam el a vállát és magam elé fordítottam. Legközelebb magammal hozom Argyrost az már biztos.

-Sergio a hangod sértés a füleimnek- jelentem ki unottam miközben meg emelem a hangom Dante-t pedig magam mögé irányítom. A feszült légkör kezd fullasztóvá válni, az ereimben pezseg a vér szívesen elintézném a kis mitugrászt, de egyetlen röpke pillanatig nem szüntetné meg az átkozott unalmat.

-Főnök- hallottam elhalt hangon a mögöttem állót, a szívveréséből és az izzadtságának fokából arra következtettem, hogy őt most elvesztettem, mintha nem említettem volna az első találkozáskor ez a munka nem éppen ijedősöknek van kitalálva, főleg mivel én vagyok a tulaj.

Eközben a fegyver egyre kevesebbszer sült el és a határozott tekintetű nagyképű ficsúr mint egy hős lépdelt felém mint valami kinevezett tábornok, berosálok.

-Mi szél hozott erre Sergio-mosolyogtam rá szélesen miközben gondolatban vagy milliószor el szórakoztam vele amíg nem került az alvilágiak közé, ez a szerencsétlen csak növelné lent a számot.

-Áh a híres Angel' s jóképű beképzelt tulaja, egy hónapja nem fizetted a védelmi pénzt Antonio kezd egyre idegesebb lenni haver-közeledik hanyag tartással bárgyú mosollyal az arcán és úgy tartja a kezében a fegyvert, mint nemes kisasszony a teáscsésze fülét. Engem akar fenyegetni a kis taknyos, heh. A híres neves Antonio Bongotti a Drog báró, nem érdemli a hírnevet, ha már egy végrehajtót küld, aki ennyire nem ért a fegyverekhez sem a megfélemlítésekhez, igaz lelkeket küldött a nyakamra, de ránézésből megmondom csak véletlen lőtte le, akik az útjába álltak.

-Oh nem fizettem?- kuncogva néztem végig a szakadt véres ruhát viselő férfin, aki inkább tűnt bohócnak, mint egy kartell tagnak. Sergiot viszontdühitette, hogy nem ért nálam célt kis ijesztgetésével így az egyetlent tette, ami a borsónyi kis agyába épkézláb ötletkéntfelmerült, a fegyvert a homlokomnak szegezte és örült vihorászás közepettegyorsított a léptein. A kép, amely elém tárultegyáltalán nem keltett bennem semmi olyan érzést, amitől a térden kúsznék vagy netán könyöröghetnék lett volna úrra rajtam a szánalmas kis életemért, ellenkezőleg szánalmas kép játszódott le előttem, ahol egy fiatal férfi félelmében olyan tettekkel próbálkozik rettegést elő idézni bennem, ami már talán klinikai esetnek tűnik. Ami viszont megint más szemszögből lehetne ijesztő.

-Restellem ,de ne aggódj most nyomban kifizetem, sőt borravalót is hagyok neked-mosolyogva kezeimet tördelve közeledtem felé egészen addig, hogy a kezében tartott fegyverének hideg vége a homlokomat súrolta. Ilyenkor érzem, hogy érdemes volt egy kicsit felügyelet nélkül hagyni az alvilágot ezek a halandó lények elég viccesek tudnak lenni.

A férfi a szavaim hallatán meglepődve emelte rám a tekintetét és a kezében a fegyver egyre inkább remegni kezdett. Nevezz, aminek akarsz, de én élvezem ezt a kis játékot. A jobbkezemmel a fegyver alá nyúltam, amivel stabilan tartottam és előre hajoltam, hogy ha már tartsa a szerencsétlen lőfegyvert rendesen tegye.

-Tudod ez nagyon izgató még soha senki nem emelt rám fegyvert-mosolyogtam rá miközben egész végig tartottam a szem kontaktus.

-A-a pénzt, vagy-nyekegett a férfi miközben egyre jobban rángatta az idegesség és a félelem a kezében a fegyvert, lassan motoszkálást hallottam magam mögül majd egy kiáltás. Úgy tűnik Dante fel ébredt a sokkból.

-Azonnal adom csak várj egy pillanatot beszélnem kell valakivel- jegyeztem meg gúnyos mosollyal majd hátra fordultam Dantéhoz miközben erősen szorítottam a fegyvert és magam után rántottam Sergio karját a fegyverrel együtt. Gyerek játék volt észre se vette mikor elkaptam a csuklóját.

-Figyelj Dante- szóltam a még rémült alkalmazottamnak, majd erősen át vetettem a vállamon Sergiot és ki csavartam a fegyvert a kezéből, fölé léptem és a fegyvert a homlokára szegeztem majd felnéztem az előttem remegő fiatal alkalmazottra. Mégis csak a démonok közül kellett volna hoznom valakit magammal- sóhajtottam.

-Névtelenül jelentsd be mi történt itt és maradj az épületbe a többit intézem- tért vissza minden figyelmem a földön görnyedő zöldfülű bérgyilkos jelöltre. Dante azonban csak állt előttem mintha földbe gyökerezett volna.

-Most, ha lehet-emeltem fel a hangom mikor észrevettem, hogy meg sem moccant.

 -Meg tennéd, amit kértem?-nézek fel az előttem álló sokkolt alakra. Talán ma még végzünk is.

Dante felemelte a fejét amíg nem találkozott a tekintetünk ezután mintha hideg vízzel öntöttem volna nyakon hirtelen éber lett és gyorsan szedve a lábait eltűnt az épületben. Mikor végre ketten maradtunk Sergiot a ruhája nyakánál fogva felrántottam a földről és a halántékához emeltem a fegyver agyat.

-Ide figyelj te nagyképű dzseki tuskó, nem minden a kinézeten és az ember őrültségi fokán múlik-közelebb hajoltam hozzá és a fülébe súgtam- a fegyvert, amit a fejemhez tartottál, ha akartam volna apró darabokra tőröm úgy, hogy az életbe nem rakod újra össze- távolabb emeltem magamtól és a szemébe néztem. Hagytam, hogy a szememben lássa a valódi énemet és a szörnyű tetteinek filmkockáit abból a szemszögből, amiben minden, amit másokkal tett vele történik.

-Egyetlen kérdésem maradt csupán számodra- engedem el melynek eredményeként csak úgy nyekken a földön. Remegve imádkozva, már majdhogy nem sírva néz fel rám.

-Könyörgőm, könyörüljön-nyekereg vörös szemekkel visszatartott könnyekkel. Egyetlen pillantás a valódi énemre és majdhogynem elvesztette az eszét. Mintha én akartam volna, de miért is ne, ha már én végzem a piszok munkát legalább a valódi lényem is borzasztó legyen, legszívesebben leégetnék mindent.

-Figyel ér annyit az életed, hogy a szolgálatomba állítsd erőidet?-teszem fel nyíltan a kérdést tekintetét rabul ejtve. Hogy mit fogok kezdeni vele azt még nem tudom, de ha már ezen az unalmas környéken tengődőm talán utol ér valami érdekes valami bonyolult, valami, ami megéri a figyelmemet, ami ontsa a vérszomjamat.

- Igen vagy nem válassz a sorsod rajtad áll!