VALÓSÁG - Önkívület

Nyolcadik fejezet

– Semmi.

– Itt beszélek neked két perce arról, hogy milyen vacak volt a randim tegnap, de mintha itt se lennél.

– Ó, bocsánat Rómeó, hogy nem kötött le az, hogy hogyan basztad meg az újabb egyéjszakásodat – horkantam fel tettetett sértettséggel, mire megforgatta a szemét.

– Sose szokott ezzel bajod lenni, ne színészkedj!

– Neked nem tudok hazudni – sóhajtottam drámaian, remélve, hogy terelődik a téma. – Mi történt? – Frusztráltan sóhajtott.

– A városban találkoztunk, egy szórakozóhelyen, én...

– Olyan messze?

– Ott él, és felajánlottam, hogy felmegyek én – vont vállat lazán, mire a magasra szökött a szemöldököm.

– Csak így? – Ismét vállat vont, mire elvigyorodtam. – Úúú!

– Első és utolsó alkalom volt. Nem elég, hogy fél órát kellett várnom erre a faszra, olyan merev volt, mintha lenyelt volna egy kibaszott karót. Szörnyű.

– Lehet csak lassan oldódik – vetettem fel szórakozottan. Vicces volt nézni, ahogy felidegelte magát a helyzeten. – Nem mindenki olyan laza, mint te.

– Persze! – horkant fel. – Beszélgetni jól tudtunk, de amint kicsit közeledtem volna, hárított.

– Jonathan – nevettem fel.

– Jó, nem azt mondom, hogy szaladjon egyből az ágyamba, de basszus! Komolyan, tíz macskával fogok meghalni! – kerekedett el a szeme, majd a fejét rázva fordult felém. – Nem akarok macskákkal meghalni... Az olyan béna.

– Nem fogsz macskákkal meghalni – nyugtattam meg. – Találkozz a...

– Tyler.

– Szóval vele újra.

Elhúzta a száját. – Az nem fog menni. – Kérdőn néztem rá. – Elküldtem a faszba.

Hitetlenül tenyérrel fejbe csaptam magam. Nem is ő lenne.

– Istenem, te...

– Ez van – szusszant. – De veled mi van? Előbb hagytam terelni a témát, de látom rajtad! Mi történt? – Mély levegőt engedtem ki a tüdőmből. Tudtam, hogy őt nem tudnám, egy laza, „fáradt vagyok" mondattal lerendezni, és az az igazság, hogy én is nehezen hazudok neki. Viszont, ha nem mondok el mindent az nem nagy baj, ugye? Hisz tudom, hogy túlreagálná, egyből rángatna orvoshoz, sőt Daniel miatt is aggódni kezdene. Nem akarom, hogy miattam aggódjon, amikor csak apróságról van szó. Továbbra is kérdőn fürkészte az arcom minden szegletét, mire fújtatva megragadtam a rövid ujjúba bujtatott karját. Nem akartam a nagyközönség előtt beszámolni a magánügyeimről.

A mozi előtt egy kisebb vásár volt most éppen, a nyár méltó lezárása miatt. Minden harmadik méteren álltak vagy kis standok, amik dugig voltak nasikkal, rágcsákkal, vagy árusok ékszerekkel, kacatokkal, mindenféle lommal. Nem mentünk be a tömegbe, még az elején megálltam és le is ültem az egyik elhelyezett padra. Jonathan kicsit úgy tűnt nem érti mi van velem. Mondjuk őszintén, én se tudtam. Abban biztos voltam, hogy több érzelem is kavargott bennem, amiket nem akartam volna feltárni senkinek. Ehhez viszont pár másodpercnyi időre volt szükségem.

– Hozzak neked valamit? – hajolt le hozzám, mire lassan megcsóváltam a fejem. Leült mellém. – Mi történt?

– Daniel...

– Mit csinált? – hördült fel, pedig még ötlete sem volt, mit akartam mondani. Arca kísértetiesen emlékeztetett egy dühös, ugrásra kész oroszlánra. Azonnal megráztam a fejem, mire vonásai kicsit enyhültek.