Je t'aime

18.fejezet

-Anna,itt vagyok!-

-Héj,Vegyél egy nagy levegőt!-

Hiába is szerettem volna azt csinálni amit kér,a Pánikroham nem engedte. Csak úgy mint előtte,folytatódott a rémálom. Mikor a tüdőm már tényleg nem látta el a feladatát,akkor Charles erőszakosan,még is gyengédséggel fektetett a meleg csempékre. Jobb kezét bevezette a pólóm alá,ahol érezni lehetett a könnyeimet,amik még oda is lefolytak.A melleim fölé,és alá is került egy tenyere,és megpróbált rá venni a lélegzésre,hogy ne a karjai között leheljem ki a szánalmas életem.

-Kicsim,nézz rám!-

-A szemembe!-

Kérte kicsit erélyesebben,s éreztem a zöldes-barna íriszeit,ahogy az én zöldes-kékeimet keresi. Lassan megtaláltam a tekintetét,melyből csak úgy áramlott a félelem. Testem kezdett helyre állni,és a sírásom erőssége is gyengült. Hamarosan már csak szótlan cseppeket engedett ki magából a könnycsatornám.Hiába próbáltam dühös lenni,vagy újra bömbölni. Nem ment. Elhagyott minden erőm,és ürességgel a mellkasomban hevertem a koszos köveken. Charles mellém feküdt. Nem akart felzaklatni,így nem kérdezett semmit,csak átkarolt. Megsemmisülve,és elgyengülve éreztem magamat.

-Az unokatestvéremet elgázolta egy busz..-

Suttogtam felfelé a szavakat,s én magam sem tudtam eldönteni,hogy ezt most a mellettem lévőnek címeztem-e. Hüvelykujjaival lágyan letörölte a szemem alatt maradt sós vízet,és áttért a karom cirógatására. Hosszú,végtelenségnek tűnő percekig nem szólalt meg,aztán még is kinyitotta a száját:

-Je suis là!(Itt vagyok!)-

-Résolvons-le ensemble!(Megoldjuk együtt!)-

Suttogta egy nagyot nyelve. A könnyeim újból elerdetek,és erőtlenül álltam fel,és őszintén,nem hittem,hogy sikerül. Bementem a szobába,és hirtelen felindulásból,elkezdtem az összes hozzám tartozó ruhát vissza gyömöszölni a bőröndöm belsejébe.A kék Ferraris pizsama pólómhoz felvettem egy bézs szín árnyalatú melegítő sortot,és a hívás előtti kék helyszínen is felkaptam az arcápoló löttyeimet,s bevágtam a ruhadarok közé. Charles feszülten követte minden lépésem. Látszólag nem tudta mit kéne csinálnia.

-Mit csinálsz?-

-Miért pakolsz?-

Kérdezte élesen.

- Charles,ezt nem lehet megoldani!-

Töröltem le a már idegesítő cseppeket.

-Elmegyek!-

Jelenettem ki érzéstelen arckifejezéssel. A férfi feszülten a hajába túrt,majd a terasz ajtajának keretére csapott.

-Jó,foglalok repjegyet,és veled megyek Magyarországra!-

-Vagy utazzunk el valahová.. Nézd! Párizs? Vagy New York?-

Mutatta felém reménykedve a képernyőjét,amin az aktuális méreg drága járatok szerepeltek. Láttam rajta,hogy mindjárt elsírja magát,de le csaptam a poggyászom tetejét,és behúztam a zipzárt rajta.

-Nem Charles...-

Sütöttem le a fejem,hogy le lássa,mindjárt meghalok attól a döntéstől,amit ez ügyben hoztam.

-Muszáj elmennem hozzájuk.. egyedül..-

Simítottam végig a borostáin,s elakartam tűnni a föld színéről.

-Tönkre foglak tenni...-

Fogtam meg a karjait.

-Ezt.. ezt.. ennek vége..-