# 𝑺𝑻𝑹𝑨𝒀𝑲𝑰𝑫𝑺 || 𝑜𝑛𝑒 𝑠ℎ𝑜𝑡'𝑠 ; 🔞

MINSUNG

Minho nagyot sóhajtott majd ahogy kérte Chan megkapaszkodott a két rúdba majd felemelte magát. Ez már könnyen ment neki, viszont a lábait még nem sikerült annyira kinyújtani így kicsit behajlítva emelte meg először a jobb lábát majd a balt. Másfél év alatt sokat fejlődött viszont számára ez még nem az igazi. - Ügyes vagy Honnie! -mosolygott rá Felix amikor már megfordult és visszafelé kezdett menni kicsivel gyorsabban.

- Csak azért csinálom, hogy megmutassam nem vagyok rokkant...

***

Minho úgy ahogy szokta 2 órát eltöltött a tornával, majd a Chanlix páros felajánlotta, hogy elviszik őt haza amit nem akart a másik elfogadni, viszont a tél miatt már sötét volt így a másik kettő nem engedi haza egyedül. - Szombaton találkozunk Minho, addig pedig tarts ki! -mondta Felix.

A barna hajú csendesen ment be a kapun majd a házba is. A kabátját és a cipőjét levette majd mosolyogva nézte ahogy lábát mozgatni tudja. Halkan ment be a konyhába is ahol szerencsére nem tartózkodott senki. A házban annyira csend volt, hogy el is hitte, hogy egyedül van újfent. Azokban a percekben nem tudta mit tesz, valahogy alsó végtagjai maguktól mozogtak és másfél év után egyedül állt fel otthon viszont lábai feladták a szolgálatot. A reflex miatt egyből az asztalra és a pultra fogott viszont a pultról ennek következtében lelökte a poharat így az hangosan ért földet.

A szilánkok között felfogása után ott virított vörös vére ami szinte sírásra kényszerítette. Hogy lehetek ilyen tehetetlen? Igaza van, rokkant vagyok...

- Mi volt ez? -Minho fülét megütötte ez az aggódó hang. - Jesszus, jól vagy?!

A barna kezei remegtek, szemei pirosak voltak hisz könnyei folytak. - Megtudsz fordulni? -kérdezte hadarva az idegen.

- Istenem Jisung hagyd már békén! Nem látod, hogy rokkant, még állni se tud a béna?! -ordított rá Daehyun.

- Hogy tudsz ilyet mondani bassza meg?! -nézett rá Jisung barátjára majd vissza fordult a földön fekvőhöz aki próbált felülni. - Várj, segítek! -mondta aggódva.

A mókus arcú először kezével arébb seperte az üvegszilánkokat azzal sem foglalkozva, hogy így ő is megsérül. Ezek oldalára fogott majd átfordította így már a hátán feküdt Minho majd ezután felültette. - Hogy lehetsz akkora paraszt, hogy nem segítesz a saját férjednek? -kérdezte idegesen hisz Daehyun csak nyugodtan állt és nézett.

- Jesszus Jisung, tényleg azt hiszed, hogy szeressük egymást? A csávó családja majdnem csődbe ment!

- És ez feljogosít téged arra, hogy ne segíts legalább annyit, hogy adj neki egy pohár vizet vagy valami? Undorító vagy, remélem tudod! Inkább menj el és hagyd békén, akkor mindenkinek jobb lesz az élete! -nézett rá.

Daehyunnak pedig nem kellett kétszer mondani, seperc alatt elhagyta a házat. - Jól vagy, Minho? -kérdezte lágy hangon a kisebb miközben még mindig lefogta véres kezét. - Mindjárt jövök, szerzek elsősegély dobozt! -állt fel mellőle majd perceken belül a dobozzal tért vissza.

- Köszönöm, hogy segítesz de így te is megsérültél... -nézett rá.

- Ez semmi. Nem verted be valamid? -kérdezte amikor már végzett de a fiú megrázta a fejét. - Oké, akkor valahogy segítek visszaülni...

Jisung amennyire csak tudott segített az idősebb férfinak. A barna hajú pedig meg sem várta szinte azonnal elindult a másodlagos szobája felé ahova Jisung is követte. Látta ahogy ruhákat vesz ki a szekrényből majd újfent kikerülve őt bement a fürdőszobába. Minho szíve hevesen vert, ezért is sietett be a helységbe. Nem tudta eldönteni, hogy azért mert segített neki és aggódott valaki érte vagy azért mer ez a fiú gyönyörű...

A fejét megrázta majd elkezdett vetkőzni, a kapaszkodók segítségével pedig beleült a kádba és elkezdett fürdeni. Amikor végzett, nem gondolta volna, hogy még mindig ott találja Jisungot. - Te nem mész haza? -kérdezte nyugodt hangon.

- H..ha zavarok akkor de.. -mondta majd fel is állt a kanapéról de Lee hamar megállította.

- Nem zavarsz! -mondta - Ha szeretnél akkor maradhatsz, unalmas egyedül lenni nap mint nap. Jisung mosolya nagy volt.

Ettől a naptól kezdve egyre közelebb kerültek egymáshoz. Minho mindig úgy érezte, hogy neki nem kell segítség mert biztosan a terhére van a másiknak viszont Jisung mindig elmondta neki, hogy szívesen segít neki mindenben.

A további 1 alatt Minho tényleg lábra tudott állni, az izmai voltak olyan erősek, hogy mostmár szépen tudott járni aminek mind a ketten oly annyira örültek, hogy "véletlen" egy csók is elcsattant közöttük. Nos, nem kell mondani hogy ez mindent megváltoztatott közöttük. Egyre többször puszilták meg egymást és randira is elmentek.

- Jisung -szólította meg Minho halkan. A két fiú a homokban feküdt hisz nyár volt és együtt elmentek egy szigetre ahol senki sem zavarja meg őket. -, é..én csak megszeretném köszönni neked az elmúlt évet, hogy segítettél nekem. Tudod, minden reményem elszállt de amikor legelőször eljöttél velem a tornára úgy éreztem ha nem is magam miatt de a te boldogságod miatt meg kell tennem, és küzdenem kell ami sikerült is. Amióta Daehyun elment úgy érzem benned találtam meg a másik részemet és tudnod kell, hogy szeretlek. Talán már halálosan is szerelmes vagyok beléd és azt akarom, hogy te legyél a kis menyasszonyom! -a végére mind a ketten felnevettek. - Lennél a párom? -kérdezte halkan.

Jisung először csak mélyen nézett a másik szemébe majd elmosolyodott. - Leszek a párod Honnie! -kuncogott fel majd megcsókolta a másikat. - Én is szeretlek...

VÉGE

___________

HOHOHO RÉG VOLT ATYAURISTEN

Sikeresen én lettem a legjobb a vizsgán így mostmár teljes mértékben lenyugodtam - attól függetlenül, hogy sose tudják kiejteni a nevem - !