19. fejezet ~ És elkezd gyűrűzni a káosz

156 20 20
                                    

19. fejezet

És elkezd gyűrűzni a káosz

Helyesnek bizonyult a sejtésem: Dávid tényleg elkezdett érezni valamit Daniella iránt.

Messengeren beszéltünk, amíg én Vilre vártam egy padon, Dávid meg a tengerparton a homokban fetrengve szenvedett. Szenvedett, amiért úgy tűnt, Daniella szemében kicsit háttérbe szorult – ugyanis felbukkant egy farmer srác, akinek napbarnított a bőre, vállig érő a haja, kockás a hasa, szalmaszál lóg a szájából és szörfözik. Dávid annyi vonzó külső és belső tulajdonságát felsorolta, hogy magamat kínozva még azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy esetleg nem csak Daniellának tetszik a szörfös fiú, hanem Dávidnak is.

Küldött róla – Malakairól – egy képet, és persze pont akkor kellett Vilnek hátulról a nyakamba ugrania, amikor megnyitottam.

– Húha, ki ez a srác? – kérdezte köszönés helyett. Rögvest égni kezdett az arcom, és szinte rémülten bámultam bele Vil arcába közvetlen közelről.

– Jesszus! – dohogtam, mert az orra majdnem kiszúrta a szemem.

– Nem, csak én – vigyorodott el Vil, és eszkimópuszit adott a szem-kiszúrós orrával. – El ne rakd a telefont! – kiáltott rám, amikor észrevette, mit csinálok. – Melyik színésszel találkozott Dávid?

– Ő csak egy szörfös srác – motyogtam, és engedelmesen megmutattam Vilnek a képet, ahol Dávid és ez a Malakai fürdőnadrágban pózol, közöttük a bikinis Daniella, két karja a két fiú körül.

– Csak? Elég dögös. Azta, mennyi kockája van! Meg se tudom számolni! Nézd, Zéti! Ha lenne Magyarországnak tengere, én is tuti így néznék ki.

– Zéti? – visszhangoztam, és hátrahúzódtam Vil arcából, így észrevehettem, hogy mögötte áll a homlokát ráncoló Báthor Zétény.

– Ó, igen, bocsi, elfelejtettem szólni. – Vil felült a pad támlájára és a lábát kezdte lóbálni, egyszerűen nem bírt nyugton maradni.

– Szia! – köszöntem óvatosan. Petra öccse szürke pólóban és térdnadrágban feszített, az arcát pirosra égette a nap, a haja szépen megfésülve. Nem tűnt valami jókedvűnek.

– Ugye nem baj, ha édeshármasban szürcsölünk el egy kis jegeskávét? – aggodalmaskodott Vil, miközben azért a képet nézegette. – Fú, ez a csaj! Nézd, Zéti, micsoda csodákkal találkozik a mi Dávidunk!

– A mienk? – dünnyögte Zéti, és elvette a mobilom, hogy megnézze a képet, de hamar visszaadta: – Izgalmas!

Rámosolyogtam, de ő csak zavartan nézett vissza rám, mintha nem akarná kimutatni, mennyire nincs kedve hozzám. Ettől persze én is feszült lettem, mert nagyon szívesen töltöttem volna el pár órát Villel – meg persze Zétit is szívesen megismertem volna, de nem adott rá sok lehetőséget, a vicceimen nem nagyon nevetett, ha hozzám szólt, nem nézett a szemembe.

Nagyjából három órát küzdöttem, mire feladtam a kellemetlen küzdelmet. Tényleg igyekeztem, de Zéti elutasító viselkedése előhozta a szorongásaimat: mi van, ha valaki nem szeret? Nos, Zéti elég feltűnően nem kedvelt.

Szóval három óra múltán hazaindultam. Párás volt a levegő, vihart ígért, úgyhogy szedtem a lábam hazáig. Végig Vil járt a fejemben, próbáltam magam azzal szórakoztatni, hogy hátha tudok rá hasonlóképpen égőn gondolni, mint Dávidra, de sajnos vagy nem sajnos, nem jártam sikerrel.

Már csepegett az eső, amikor bemenekültem a lépcsőházba. Kedvetlenül számoltam felfelé a lépcsőfokokat, aztán egy idő után inkább elővettem a telefonom, hogy megnézzem, írt-e valamit Dávid. Nem, semmit. Ellenben egy Zétény Báthor nevű személy felbukkant az engedélykéréseim között. Megnyitottam a beszélgetést, amikor az ajtónk előtt álltam és a kulcsom után turkáltam a zsebemben, de nem sikerült elolvasnom – nem volt rá lehetőségem.

Van még új a Nap alatt 1-2-3Where stories live. Discover now