JEONGCHAN

1.1K 71 57
                                    

cím: wolf

Igen ezt a részt az Alkonyat ihlette és természetesen pont akkor jön ihlet amikor kiírom, hogy nincsen ihletem!

–Jeongin! -a fiú a nevére oda fordította a fejét az anyjára. A kisebb felhúzott lábakkal ül az ágya közepén és gondolkodik mint minden egyes nap. Ahogy idősödik egyre jobban merül el gondolataiban, és a végén nem jut semmire csak bámul maga elé. –Gyere enni, kicsim! -mondta kedvesen mire Jeongin egy mély levegő után leszállt ágyáról és anyja után ment.

–Már megint mélyen elbambultál, jól vagy? -kérdezte aggódva.

–Jól. -mondta röviden majd elült az asztalhoz enni.

Vannak barátai, jól is érzi magát de néha – legfőképp éjszaka – rájön egy furcsa de különleges érzés amit még maga sem tud mi ez. Nem szeretné megkérdezni édesanyját se az apját, mert aztán valami olyat mondanak amivel teljesen kiakasztja őt, vagy a szüleit.

Yang Jeongin egy 118 éves fiatal vámpír, a vérében pedig tökéletesen jelen van az emberi vér is anyja felől. Ettől függetlenül ugyan úgy viselkedik ahogy a többi vámpír viszont a bőrszíne szép és tökéletes nem sápadt, ha hideg van akkor orcáján megjelennek a piros foltok így könnyen azt hiszik róla, hogy ember. Nem bánja, hisz azóta már elfogadta magát és inkább aranyosnak találja ezt, sőt nem is szeretné ha neki is olyan fehér bőre legyen mint a vérszerinti vámpíroknak. Amikor még meg sem született akkor ez nem igen volt elfogadott, de mostmár teljesen jó minden hisz sok olyan személy van mint ő, csak keresni kell.

Viszont a képességei közt nincs a gyorsaság ezért szomorú is, de helyette megtudja mutatni mindenkinek a múltat ezzel igazságot tud tenni. Ez mellett természetesen ugyan úgy pirosban virít a szeme de csak akkor ha éhes, vagy valamilyen szexuális élményben van része. Neki nem adatott meg az, hogy a nap 24 órájában csak pirosan csillognak szemei mint minden normális vámpírnak, de ezt sem bánja.

A gondolkodása mindig arra jut, hogy saját magának miért nem tudja megmutatni azt, hogy mi volt a múltban, amire egyáltalán nem emlékszik. Ahogy egyre jobban idősödik, egyre jobban azt érzi nem találja saját magát vagy talán azt a kiegészítő elemet ami hiányzik belőle. Mindennap szomorúan kel, és alszik is el, néha még aludni se tud – ami rá nézve nem olyan jó, hisz nem teljesen vámpír – annyira elgondolkodik, vagy elsírja magát amit még maga sem ért.

Sokszor csak úgy tud elaludni, hogy a párnáját öleli át, ez pedig valamennyire megnyugtatja de úgy van vele, hogy bárcsak egy személy lenne aki megtudná nyugtatni. Úgy érzi valahol van valaki aki vár rá, és ez a furcsa hiányérzet már teljesen megőríti őt. –Jeongin, tudnál végre figyelni? -kérdezte az egyik barátja, Jisung amikor már az iskolában voltak.

–Hm? -nézett rá.

–Jézus, aludtál te az éjjel? -kérdezte aggódva Felix mire megrázta a fejét a másik. –Tudod, hogy neked fontos az alvás! Miért nem aludtál? -kérdezte.

–Nem tudok mostanában aludni, a hülye gondolatok miatt! -dobta le a kanalat a kezéből.

–Megint az a furcsa érzés? -kérdezte Jisung mire a kisebb bólintott egyet. Han és Felix összenéztek majd az utóbbi bólintott egyet.

–Jeongin -szólította meg Jisung –A szüleiddel beszéltél már erről?

–Nem, mert félek, hogy ez jelent valamit és rossz hatással van rám vagy rájuk így inkább elfojtom magamban! -mondta felsóhajtva. –Tudjátok borzalmas mindennap egyes nap érezni a hiány érzetet, és van amikor annyira érzem, hogy legszívesebben agyon verném magam, csak hogy elmúljon! -hajtotta le a fejét.

# 𝑺𝑻𝑹𝑨𝒀𝑲𝑰𝑫𝑺 ||  𝑜𝑛𝑒 𝑠ℎ𝑜𝑡'𝑠 ; 🔞Where stories live. Discover now