# 𝑺𝑻𝑹𝑨𝒀𝑲𝑰𝑫𝑺 || 𝑜𝑛𝑒 𝑠ℎ𝑜𝑡'𝑠 ; 🔞

HYUNLIX

cím: távkapcsolat

Lee Felix boldog volt, még úgy is hogy távkapcsolatban élt Hwang Hyunjinnal. A kisebb szülei tudnak mindent hisz fontos neki az, hogy őszinte legyen. Igaz, sokszor mondták neki – főleg a barátai –, hogy ez nem kapcsolat de ő mindig kiállt magáért és mondta, hogy igenis az.

Egy éve már együtt vannak, de még találkozni nem tudnak hisz a kisebb egyetemre járt míg Hyunjin az apja cégénél dolgozott így ő se ért rá túl sokszor. Amikor volt idejük, esténként mindig beszéltek jó pár órát minden feléről.

Igaz, Felix csak képen meg néha videóhíváson keresztül látta a másikat de úgy érzi minél többet nézi annál jobban belé szeret. Esténként mindig elképzeli, hogy milyen lehet rajta aludni, ölelni, csókolni na meg persze szeretkezni...

–Felix, kicsim kész vagy? -hallotta meg anyja hangját.

–Igen, megyek! -kiabált vissza majd le is szaladt az emeletről.

Nem tudja hova mennek, csak annyit hogy Szöulba. Természetesen a szülei részéről először elintézik az üzleti dolgokat, aztán jön a városnézés. Imádott kirándulni főleg ha a családjával megy, de nem szerette azt, hogy mindig csak a munka.

Az autóba beülve bekötötte magát majd amint elindultak, a fülesét beletette fülébe és zenét kezdett hallgatni. Az út hosszú volt így egyhamar bealudt és csak akkor kelt fel amikor anyja szólongatni kezdte. –Itt vagyunk? -kérdezte miközben óvatosan megdörzsölte a szemei és a fülest eltette.

–Igen, már vagy a házat kéne megkeresni! -mondta mire csak bólintott egyet és a híres Gangnam utcáit kémlelte.

Szöul sokkal nagyobb mint Daejeon ahol ő lakik viszont ettől függetlenül máris imádta. A szíve hevesen dobog, hisz párja is itt lakik. Úgy gondolja amint megjárták ezt az üzleti dolgot, felhívja az idősebbet és találkozik vele.

–Lixie, hahó! -a fejét megrázta majd minden figyelmét apjára szentelte.

–Tessék? Nem figyeltem, bocsánat! -húzta el a száját szomorkásan.

–Ha nem szeretnél bejönni, akkor itt is maradhatsz. Nem maradunk sokáig.

–Nem! Bemegyek! -mondta majd mind kiszálltak az autóból.

A ház modern volt, nem csodálkozunk ezen hisz nem voltak szegények azok akik itt élnek. A kezét piszkálva ment szülei után szépen csendben. Az apja kopogott egy kettőt mire egy szép nő nyitott ajtót. Üdvözlés után mind bementek a konyhába nappali szerűségbe. –Ő itt a fiúnk, Felix! -mutatták be az említett személyt mire illedelmesen köszönt nekik.

–A mi fiúnk fent van, mert dolga van de ha eljön akkor majd megismeritek! -mondta mosolyogva majd leültek az asztalhoz.

–Nem ülsz le Felix?

–Nem, köszönöm! -mosolygott a nőre.

Teljesen ki akarta magát zárni a munkából, így ő a konyha és a nappali között sétált és nézelődött. A falon képek voltak, de nem akart odamenni és megnézni hisz az már túlságosan is nyomulós lenne.

Fél óra is eltelt, de a szülők még mindig beszélgettek. Valahogy a munka után már személyes dolgokról is beszélgetni kezdtek főleg a két anyuka.

Perceken belül a fülét megütötte a lépcső s nevetés hangja. Túlságosan is ismerős volt neki így kíváncsiságának hála azonnal megfordult. Először csak egy nagyon szép koreai lányt pillantott meg, a másik pillanatban már a nő hangját hallotta.

–Oh, ott a fiam Hyunjin! -mutatta be a nő Hyunjint, akit Felix nagyon jól ismert.

Abban a pillanatban azt érezte a szíve darabokra törik hisz mögötte pontosan Hyunjin volt és a keze a lány derekán foglalt helyett és amikor már egymás szemeibe néztek a mosolya elvillant. A szeme már kezdett könnyesedni de még így is tisztán látta, hogy ők közöttük van valami.