Van még új a Nap alatt 1-2-3

14. fejezet ~ Emberek, lányok és fiúk, akik nem Dávid

14. fejezet

Emberek, lányok és fiúk, akik nem Dávid

Számítottam erre a hírre, de nem abban a formában, ahogy végül megkaptam.

Gödöllőn, éjszakába hajló alkonytájt, egy fából készült vécéfülke hátfalának dőlve, telefonon. Így mondta el Dávid, hogy lefeküdt Daniellával.

Amint megcsendült az imádni való csengőhang, rögtön rohantam el a hangzavartól és a tömegtől, hogy végre megint beszélhessek Dáviddal.

Rögtön összetörtem, amikor beleszólt a vonalba:

– Lefeküdtem vele.

– Tessék? – nyögtem ki megrökönyödve.

– Lefeküdtem Daniellával.

Egy pár pillanatra kikapcsolt az agyam, addig Dávid türelmesen várt.

– Tessék? – ismételtem meg a kérdést, mert pillanatok elteltével sem sikerült megértenem a szituációt.

Dávid horkantott.

– Lefeküdtem Daniellával. Magyarázzam el, mit jelent? Tudoood, méhecskék, virágok és...

Idegesen közbevágtam: – Tudom, mit jelent lefeküdni valakivel, csak... hirtelen jött. Ez az... információ. – Megráztam a fejem, és hitetlenül rákérdeztem: – Mégis mikor történt?

– Most.

– Igen, tudom, Ausztráliában, de mikor? Tegnap? Tegnapelőtt? Vagy...

– Nem, most – közölte Dávid. – Úgy értem, Daniella épp most ment el. – Csilingelő nevetést hallatott, aztán hozzátette: – Mármint, most épp a szobámból ment el, de korábban... hát, máshogy is.

– Fúj – szaladt ki a számon. Sajnos az a fél korsó sör is megtette a hatását és nem nagyon tudtam magamon uralkodni. Bár mondjuk abban a pillanatban nem is nagyon akartam.

Dávid nevetett. Elképzeltem, ahogy a hajába túr, hogy piros az arca, hogy szét van harapva a szája, hogy behunyja a szemét és fekete pillái fehér bőrét simítják. Biztos nincs rajta ruha, jöttem rá. Mielőtt a nyakánál lejjebb haladhattam volna a képzelődésben, gyorsan rákérdeztem:

– Mi az ördögért hívtál fel? – Kicsit talán idegesebbnek hangzottam, mint amilyennek kellett volna lennem. Támogatnom kellett volna, Dávid nyilván nagyon örült az eseménynek... nekem viszont kicsit-nagyon darabjaira hullott a világom. Pedig számítottam rá. Nem volt kérdés, hogy meg fog történni. Az már annál inkább, hogy Dávid mi az istenért hívott fel, konkrétan a még ki sem hűlt ágyából.

– Hát... el akartam neked mesélni – bökte ki Dávid. – Kíváncsi voltam, hogy reagálsz rá.

– Ó. – A torkom köszörültem. Addig köszörültem, hogy már fájt, és még mindig nem tudtam kinyögni semmit, és Dávid csak szuszogott a másik oldalon, és én csak meg akartam szűnni létezni.

– Ez fura. Dávid, nem tudok egyszerűen mit reagálni. Oké. Ha neked az volt a legfőbb vágyad, hogy egy véletlenszerű csinos lánnyal elveszítsd a szüzességed a világ túlsó felén, akkor gratulálok.

Hosszú hallgatás volt a válasz. Talán kicsit túl lőttem a célon és kicsit keményebben mondtam meg a véleményem, de...

– Dávid...

– Szóval most csalódtál bennem? – Dávid hangja halkan szólt, és a már ripityára tört szívembe markolt, amiről nem tudtam, egyáltalán lehetséges-e.