# 𝑺𝑻𝑹𝑨𝒀𝑲𝑰𝑫𝑺 || 𝑜𝑛𝑒 𝑠ℎ𝑜𝑡'𝑠 ; 🔞

HYUNIN 🔞

cím: versace

-Miért nem tudsz normális ruhákban járni?! Miért nem tudsz egy retkes telefont venni?! -mondta édesanyám kissé idegesen s ordítva. -Hyunjin, ha egyszer megteheted azokat amik mások alig akkor miért nem vagy képes ezeket megtenni?! -vette fentebb a hangját.

-Fogadd már el, hogy nem akarom hogy mindenki csak a pénz miatt használjon ki! -emeltem fel a hangomat én is.

-Vannak barátaid? Igen! Akkor ha így elfogadnak akkor emígy is elfognak! -mondta. -Most szépen elmegyünk és veszünk minden féle normális cuccot neked! -mondta nem tűrő hangon.

Nagyon sóhajtva vettem fel a cipőmet majd anyám autójába beszállva karba tett kézzel vártam míg elvisz a legdrágább üzletekbe. Az egész vásárlás alatt kissé rosszul éreztem magam.

Van saját sportautóm mégis busszal járok iskolába. Rendes ruhákat szoktam venni, nem olyanokat amiket most veszünk, a márkás ruhákat. Cipőknél ugyan ez a helyzet, de ettől függetlenül ugyan úgy próbálok divatosan de mégis normálisan öltözködni. Egyszerűen nem szeretek felvágni a pénzzel, mert tudom hogy egy része egyáltalán nem az enyém hanem a szüleimért. Nem egyszer mondták azt, hogy menjek modellnek hisz elmondásuk szerint modell alkatom s fejem van de én nem így gondolom.

Vannak barátaim akiket nagyon szeretek hisz ők is úgy kezelnek mint egy normális embert. Igaz, nem tudják az anyagi helyzetem de egyrészt ezt nem tartom fontosnak viszont ott van az a fiú akivel már fél éve együtt vagyok mégsem hoztam még egyszer sem haza pedig igazán megérdemli. Ő folyamatosan azon dolgozik, hogy eltudja tartani magát és ne a szülein élősködjön. Természetesen az én saját pénzemet rá költöm mivel megérdemli.

-Na mostmár örülsz? -kérdeztem miközben a telefont állítottam be.

-Te is tudod, hogy jó életet akarok neked és nem akarom, hogy megszóljanak! -nézett rám majd vissza az útra.

Erre nem mondtam semmit csak azt vártam mikor érünk haza. Részben mégis igaza van hisz ha felfedném legalább a barátaim és a szerelmem előtt a valódi életem, annyi helyre elvihetném amennyire csak akarom kérdezés nélkül.

[...]

Másnap reggel ugyan úgy mint eddig elvégeztem a szokásos teendőimet a fürdőben, majd jött az öltözés. Nem viccelek, vagy 1 órán keresztül álltam és néztem milyen ruhát vegyek fel. Amint megtaláltam a tökéleteset egy alap kis sminket feltettem. Egy új parfümmel befújtam magam majd táskámat s telefonomat megfogva mentem le a nappaliba.

Felvettem a szintén új cipőmet majd a kulcstartóról leszedtem a slusszkulcsot. A garázsba menve bepattantam a fekete Bugatti La Voiture Noire nevezetű sportautómba.

Őszintén szólva életemben egyszer ültem ebben az autóban, akkor amikor megkaptam ami már lassan másfél éve volt. Gyönyörű autó ez tény egyszerűen sosem vett rá a lélek arra, hogy ezzel járkáljak hisz borzasztóan rosszul éreztem magam ez miatt főleg azok után miután megismertem Jeongint.

Nekem konkrétan nem kerül semmibe és ilyen autóban ülők míg ő...

A telefonomat letettem majd beindítva az autót elindítottam egy zenét hogy valamennyire azért ne érezzem magam rosszul. A garázsból kitolattam majd szépen lassan menve vezettem az iskola felé miközben halkan énekeltem a zenét.

Amikor odaértem az iskolahoz konkrétan akik kint voltak rám - vagyis inkább az autóra - vetették a szemüket. A szívem hevesebben kezdett el verni miközben azon gondolkodtam, hogy itt és most haza kéne menni. Az iskola előtt ott állt Jeongin is a barátaival, így a feszültség még jobban megnőtt bennem. -Picsába ezzel a faszsággal! -ütöttem a kormányra.
Annyi szerencsém van hogy az ablakokon nem lehet belátni. Láttam, a sok kíváncsiskodó szempárt köztük a kedvesem szempárát is.