Van még új a Nap alatt 1-2-3

7. fejezet ~ A szabadság íze: porcukros eper

7. fejezet

A szabadság íze: porcukros eper

Az elmúlt években sokat gondolkoztam azon, vajon milyen íze lehet a szabadságnak.

Amikor megkóstoltam a friss háziepret (amit Vil hozott magával a piknikre), rögtön megtaláltam a tökéletes ízt.

– Ez a szabadság! – sóhajtottam fel, mire a mellettem ülő Lujza felnevetett. Ő egy zabkekszet rágcsált.

– Mit élvezel ennyire? – kérdezte vidáman.

– Az epret – avattam be, a szám elé tartva a kezem, hogy látszani azért ne látszódjon, mit eszek.

Lujza megint nevetett. Próbáltam édesen csilingelőnek felfogni a nevetése dallamát, de valahogy nem sikerült.

Azért nem tiltakoztam, amikor felemelt egy epret, porcukros tálba mártotta és felém tartotta. Ujjai a számhoz értek, ahogy a fogaim közé csíptem a gyümölcsöt, amitől hirtelen nagyon kínosan éreztem magam. Főleg, hogy legszívesebben megint felsóhajtottam volna – porcukor és eper. Ez a legjobb dolog a világon.

Nem tudtam eldönteni, hogy Lujza most ezzel lényegében flörtöl-e velem. Aztán végiggondoltam, hogyha én ezt csinálnám Dáviddal, akkor azt valószínűleg ilyesmi indítékokkal tenném, és menten elpirultam.

– Ez nagyon jó – mondtam teli szájjal nyammogva.

– Tudom – mosolygott Lujza. – Régen nagyon sokat ettem ilyet, most már igyekszem elhagyni ezt a szokást.

Erre hirtelenjében nem tudtam mit felelni, ám hiába igyekeztem, végül lehetőségem sem akadt választ adni, mert valaki a hátamra csapott és rám kiáltott:

– Mekkora kujon vagy te! – Még egy csapás, mire majdnem kiköptem a mennyei porcukros epret. – Már csak a sétapálca, a cilinder, a fűzők meg a szoknyák kellenek, és tiszta Jane Austen-korabeli udvarlós jelenet lehetnétek.

Lenyeltem az epret, és nem bírtam ki, hogy ne vigyorogjak. Szerintem az elmúlt tíz évben összesen nem mosolyogtam annyit, mint ebben az egy hónapban.

– Ennyire jártas vagy a témában? – fordultam Dávid felé, aki lehuppant mellém.

– Dorián angol irodalom mániás – közölte. – Mindent tudok Austenról. Jó, nem, de annyit igen, hogy ezzel a vajszínű inggel egy magyar Mr. Darcy is lehetnél.

– Nem is hasonlítok Mr. Darcyra – ellenkeztem. – Epret?

Dávid felvonta a szemöldökét és ő is elvigyorodott.

– Austen-korabeli udvarlás második forduló? Elfogadom.

– Csukd be a szemed, megleplek.

– Jaj, jaj, jaj – hajtogatta, de azért becsukta a szemét. Adtam neki porcukros epret. Nem gondoltam bele, hogy hogyan tudnám úgy odaadni a gyümölcsöt, hogy ne érintsem a száját, szóval majdnem leejtettem az epret, de aztán úgy gondoltam, megérte: sosem érintettem semmit, ami puhább lenne Dávid ajkánál.

Dávid orrán összehúzódtak a kis ráncok, ahogy beleharapott az eperbe. Felnyögött, és elkapta a karom.

– Istenek istene! Ennél finomabbat még soha nem ettem!

– Lujzának köszönd – mondtam pironkodva, és hirtelen eszembe jutott, hogy ő is itt van. Oldalra néztem, ahol az imént ült, de meglepetten konstatáltam, hogy már nincs ott.

– Lujza elszublimált – állapította meg Dávid. – Kár, mert meg akartam dicsérni a mályvarózsaszín fölsőjét, passzol a hajához és a bőrszínéhez.