Acélburok

Dögszag

A lány köhögésre lett figyelmes. Kezét szája elé emelte. Nehéz volt felemelnie, mintha víz alatt lenne és a folyadék akadályozná a mozgásban. Szemeit összeszorította, majd hörögve felült. Kezével letörölte szájáról, orráról és szeméről a rá ragadt zselés anyagot, melyben eddig feküdt. Aprókat pislogva emelte fel pilláit; hosszú ideig aludt, ezért csak lassan szokott hozzá a lámpa fehér fényéhez. Fülében dübörgő szívverésétől alig fogta fel a környezetéből érkező hangokat. Ökölbe szorított kezével mellkasára ütött, és megpróbálta felköhögni a nyelőcsövében maradt anyagot, mely ébredéséig oxigénnel látta el. Ekkor egy gyenge ütést érzett hátán, mire összerezzent, majd hátra pillantott. Egy középkorú, talán ötvenes évei közepét taposó, ránézésre 180-85 centi magas férfi állt mögötte, arcán erőltetett mosollyal, keze még mindig a lány hátán pihent.

– Hát te is felébredtél. Hogy érzed magad?

A lány végig futtatta tekintetét a férfin. Robusztus testalkata és magasságához mérten, az átlagosnál alig észrevehetően rövidebb végtagjai voltak. Bizalomgerjesztő arca volt. Sötétszürke szemeivel a lány arcát pásztázta, összehúzott szemöldökkel, mintha emlékek után kutatott volna. Arcán dús, ősz szálakkal tarkított, rövid, göndör, sötétbarna szakáll foglalt helyet, akár ében fából is faraghatták volna. Közepesen hosszú, hátrasimított hajából egy-két kósza tincs állt ki. Sütött róla, hogy foglalkozik beosztottjaival, jóindulatú, de szigorú. Jó vezető benyomását keltette. 'Az is.' – villant be hirtelen egy halovány emlékfoszlány, de mire felfigyelhetett volna rá, már el is veszett. A lány szemei megakadtak a férfi mellkasán feltüntetett kapitányi rangon, majd megköszörülte torkát és ismételten felvette a szemkontaktust.

– Csak a szokásos. A legénység többi tagja? – Na persze, mintha meg lehetne ezt szokni. Bár tény, fényévekkel jobb, legalábbis tűrhetőbb, mint az első alkalom. Akárhányszor eszébe jut, máig beleborzong, és csak próbálja kitörölni elméjéből.

– Rendben vannak – vette le kezét a lányról és ejtette teste mellé, majd elnézett fölötte, mire az imént ébredt is abba az irányba fordította fejét. – Legalábbis a többség. – A lány két nagyobb foltot látott valószínűleg egy kapszula mellett, melyek színeikben elütöttek környezetüktől. Oda kellett figyelnie, összpontosítania a fókuszáláshoz, melytől fáradt szemei igencsak elszoktak, azonban fáradozásaiért cserébe a foltok lassan emberi alakokká olvadtak össze. Lassan felállt és kilépett a hibernáló gépből, melynek oldalába kapaszkodott, szabad kezét pedig homlokához kapta a hirtelen rátörő fejfájás miatt, majd hátra simította arcához tapadt nedves tincseit. A fénytől hunyorogva ismét a csapat többi tagjához fordult, kik között már ott állt a kapitány is. Hideg testét belülről égette forró vére, mely csak az imént kezdett újra keringeni ereiben. Lehunyt szemekkel mély lélegzetet vett. A kifújt levegő fehér ködként gomolygott a hibernatórium jéghideg légterében. Szédelegve ment közelebb utastársaihoz. Talpát égette a hideg fém padló. Menet közben mintha hallotta volna ahogy a kristályosra fagyott sejtjei ropogva törnek össze testében, de valószínűbb volt, hogy csak a képzelete játszadozott érzékeivel. Ahogy egyre közelebb ért társaihoz, egyre jobban kiélesedett látása, így több figyelmet szentelhetett megfigyelésükre. Munkahelyi ártalom. Felettébb gyanúsnak tartotta a szorosan egymás mellett állók halk, a zord ábrázatukból ítélve nem túl kellemes témáról való csevegését. 'Még csak most keltünk, mi van már megint?'

Ahogy oda ért, feltűnt neki még egy ember, ki eddig a kapszula takarásában volt. Eleinte azt hitte guggol a többiek mellett, de pár tized másodperccel később észrevette a tolószéket, melyben a férfi ült.

– Mi történt? – állt meg a többiek mellett, majd homályos tekintetét a közöttük elhelyezkedő hibernátorra vezette, ahova mindenki más is nézett. Látásának még kellett egy kis idő, hogy a szokott módon működhessen, addig viszont nagyobb erőfeszítést igényeltek azok az apró dolgok is, melyek alap esetben fel sem tűnnének az embernek. Fókuszálni próbált, de ezt hamar megbánta. Kezét szája elé kapva fordult el és a lendülettől bele is esett volna a mellette álló felnyitott gépbe, ha nem kapaszkodik meg annak fedelében. Lehunyta szemeit, és próbált
nagyokat lélegezni. Ezért aztán kiváltképp érdemes volt megerőltetni magát. Először fel sem fogta a látottakat. Túl hirtelen rohanták meg homályos elméjét a képek, és az ismeretek, melyeket még diák, és később rezidens éveiben szerzett. Akaratlanul is elképzelte, ahogy ő fekszik a széttört kapszulában, cafatokban, és az ő üveges szemei pásztázzák a vérfoltokkal bepiszkított szürke padlót üresen, mintha azt figyelné, ahogy az, ami ezt tette vele, éppen elmászik előle. A nő rövid, oldalt felnyírt szőke haja vértől piszkosan tapadt sápadt arcára.