Rajongóba szeretve - Holnap újra látlak (Martin Garrix ff.)

1.fejezet - Martin

Jelen

Áthajtottunk a Zirc nevű kisvárost jelző tábla mellett.
– Honnan veszed, hogy itt lesz? Hiszen azt mondta, hogy eddig nem volt egy koncerteden sem. Honnan veszed, hogy erre eljön? – kérdezte a mellettem ülő Julian.
– Csak egy megérzés, barátom. Csak egy megérzés – mondtam, miközben megláttam az apátságot.
– Te meg a megérzéseid haver – lökött oldalba könyökével Julian.

3 hónappal korábban

A strandon napoztam, lépteket hallottam, így felnéztem, egy lány lépett mellém. Rám nézett és egyből elmosolyodott. Fekete csipkés topp volt rajta, és rövid virágos nadrág. Nyakában egy kék nyakláncot véltem felfedezni, szandál volt a lábán. Fekete baseball sapka volt a fején. Az arcát, egy fekete keretes szemüveg emelte ki, ami tökéletesen illett a csodás kék szeméhez.
– Szia – köszönt és intett egy aprót a kezével. Jobb kezén öt karkötő volt, a bal kezén viszont semmit nem láttam.
– Szia – köszöntem neki.
– Csinálhatnék veled egy fotót? – kérdezte, mire csak bólintottam és kivettem a telefont a kezéből. A kamera volt beállítva, így csak Louisnak kellett odaadnom a készüléket. Magam elé húztam a lányt, kezeimmel átkaroltam a nyakát és a mellkasa előtt összekulcsoltam azokat. A lány gyengéden a mellkasomnak dőlt és mosolygott. Erre én is elmosolyodtam.
– Nagy mosolyt! – kiáltotta el magát Louis és már készítette is a fotót.
Miután kész lett a kép, gyorsan elengedtem a lányt. A hirtelen mozdulatra, gyorsan Louishoz ment a telefonjáért. Louis a lány kezébe süllyesztette a készüléket és odébb ment.
– Egyébként hogy hívnak? – léptem ismét egy lépést közelebb a lányhoz.
– Szófia – mondta.
– Hogy tetszett a tegnapi Soundos koncertem? – kérdeztem, mire furcsán kezdett rám nézni.
– Parancsolsz? – kérdezte.
– A koncert – kezdtem el. – Hogy tetszett? – némi szünetet tartottam. – Szeretem néha megkérdezni a rajongóimat, hogy élvezték-e. Hogy mennyire tetszett nekik.
– Én nem voltam ott – motyogta és közben lehajtotta a fejét.
– Hogy, hogy? – kérdeztem és óvatosan közelebb léptem, és a könyökére simítottam, hogy ne ijedjen meg.
– Semmi különös – mondta, de láttam rajta hogy valami zavarja. De ennek ellenére nem firtattam tovább a dolgot.
– Honnan is jöttél? – kérdeztem, mire ő ki kutatta a telefonjáról a térképét. Magyarországon belül megmutatott egy várost, ami nincs is olyan messze.
– Innen – mondta.
– Hány koncertemen voltál eddig? – kérdeztem.
– Egyen sem – mondta. Gyorsan elővettem a telefonom, hogy le tudjam írni, hogy hol lakik, majd szó nélkül hagytam, hogy távozzon.

Jelen

– Ki volt az az idióta aki, október végén, hidegben akar kültéri koncertet tartani, egy alig 10 ezres lakosságú városban? – hangsúlyozta Thijs a hidegben szót.
– Szerintem egyszerű a válasz – mutatott felém Louis.
– Te szivatsz? – kérdezte.
– Majd veszel fel pulcsit haver.
– Aha..... És rajtunk kívül lép fel valaki?
– Don Diablo, Planetshakers Utóbbiról semmit nem tudok – mondtam.
– Zseniális – mondta Thijs és a támlának döntötte a fejét és lehunyta a szemét.

***

A backstageben álltam, Don Diablo Dj-zett a színpadon. Sophia-t sehol nem láttam.
– Még mindig azt hiszed, hogy itt lesz? – lépett mögém Louis.
– Nem tudom – mondtam. – De reménykedem benne, hogy igen.
3 óra múlva már mindenki pakolni kezdett. Viszont őt még sehol nem láttam. Vagy nem volt itt, vagy már elment. Ekkor a Planetshakers mellett láttam egy lányt, aki éppen készült velük készíteni egy fotót. Megköszönte a fotót, majd elindult. Megakadt a szemem a Garrixes pulcsiján és a fekete baseball sapkáján. Ez ő.
– Thijs – húztam magam mellé a haverom.
– Igen?
– Ő az – mutattam a távolodó alakjára.
– És?
– Hívd ide. Én most izgulok, asszem.
– Te meg az izgulás, két különböző dolog. De legyen.
Villám tempóra kapcsolt, majd a lány után ment. 10 perc múlva már felém közeledtek, a szívem majd kiugrott a helyéről, a gyomrom pedig golflabda méretűre zsugorodott. De ekkor láttam, hogy ez a lány nem Sophia. Gyorsan csináltam vele egy fotót, de elfogott az elkeseredés.
– Mi az haver? – fektette kezét a vállamra Thijs.
– Nem ő volt az – hajtom le a fejem.
– Csalódott vagy? – kérdezte.
– Nagyon..... Azt reméltem, hogy eljön. Olyan rajongónak tűnt, akinek minden álma, hogy eljöjjön a koncertemre. De nincs itt.
– Lehet itt volt, csak elment – gondolkodik hangosan.
– Lehet.

***

Lehajtott fejjel mentem a srácokkal a Penny felé, hogy vegyünk egy kávét.
– Minden okés Martin? – kérdezte Julian.
– Aha – motyogtam halkan, lehajtott fejjel és a betont vizslattam.
– Biztos? – kérdezte.
– Azt hiszem.
– A tegnapi este a baj? – kérdezte. – Hogy nem volt ott? Hogy nem láttad?
– Igen.
A kávés polc előtt egy lány állt és a kínálatot vizslatta. Majd spiccbe állt és lekapta a felső polcról a kávét.
– Yes! – suttogta. Haja copfba fogva omlott hátára, szürke pulcsit viselt, farmert, a fején fekete baseball sapka és a kezén öt karkötő. Ez ő, biztos ő. Annyira elbambultam, hogy véletlenül nekimentem. Felnézett rám, a fekete szemüvege mögül, a kék szemei csak úgy csillogtak. Ez ő, most már biztos vagyok benne.
– Szófia? – kérdeztem.
– Igen? – fordul vissza.
Nem válaszolok, csak szorosan magamhoz ölelem.