Minho közelebb hajolt hozzám majd sok puszit nyomott a számra amit én viszonoztam de a végén egy rendes érzelmes csók is elcsattant. -Mehet? -kérdezte Hyung mire bólintottam egy aprót.

Minho felállt majd elindította a liveot ami kezdett 3-tól visszaszámolni így gyorsan megfogva a telefonját ült le mellém próbálva tisztes távolságban ülni.

Mind a ketten köszöntünk a bent lévő Stayeknek majd elmerültünk a milliónyi komment között. -Sosem hittem, hogy megfogom élni ezt a Vliveot -olvastam fel az egyik kommentet felkuncogva. -Én kértem meg Hyungot úgy hogy legyetek rám büszkék Stayek! -mutattam magam felé büszkén.

-Nekem is az eszemben volt -jelentette ki komoly hangnembem Minho.

-Persze persze -fordultam felé nevetve. Ekkor majdnem odahajoltam hozzá, hogy adjak neki egy puszit de szerencsére hamar észbe kaptam. Kicsit éreztem magamon, hogy szorongok s rossz előérzetem volt de az okát nem tudtam kifejteni. Ez miatt sokszor elkezdtem piszkálni a pólóm alját vagy az ujjaimat. Mikor sóhajtottam egyet Minho a combomra tette a kezét így reflexből összehúztam a lábamat s éreztem a keze álltal adott meleget a belső combomnál.

[...]

Az idő telt és telt. A vége felé észre sem vettem, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz Lino Hyunggal. A jobb lábamat az ő bal lábára tettem miközben az ölelésébe bújtam. Minho a vállamhoz tette a kezét de néha a hajamat piszkálgatta ami iszonyatosan jól esett.

-Azt kérdezi a Stay, hogy miért mondtad a drive helyett, hogy ride -tette le a telefonját maga mellé Hyung.

-Véletlen volt! -néztem fel rá. -Valamiért úgy emlékeztem, hogy az a címe... -bigyesztettem le az ajkam majd Minho nyakába bújtam miközben a pólója alá betettem a kezem.

-Kellemes esténk volt utána, ezt pedig nem tagadhatod -súgta halkan a fülembe Minho mire gyengéden megcsaptam a kidolgozott hasfalát, ő pedig felnevetett.

-Hülye -bújtam még jobban hozzá, hogy ne lássák a piruló arcomat a rajongók.

-De így szeretsz -tette a kezét a combomra ami már lassan a fenekem volt.

-Ki mondta ezt a hülyeséget? -kérdeztem meg tőle miközben a telefonom néztem a kommenteket amik szinte csak abból álltak, hogy Minsung így Minsung úgy aminek a fele igaz volt.

-Nem szeretsz? -kérdezte halkan kissé szomorkás hangon mire elmosolyodtam.

-Nem -jelentettem ki egyszerűen mire láttam Hyung szemeiben a fájdalmat de ez nem sokáig tartott mert a fejemet visszafordítottam így elég közel voltunk egymáshoz, majdnemhogy összeért az orrunk. -Imádlak Sweetie -súgtam ajkaira miközben a szemein és ajakin cikázott a szemem.

Nem foglalkozva senkivel és semmivel nyomtam egy puszit Minho szájára aki azonnal visszapuszilt így reflexből a hajába túrtam s még közelebb vontam magamhoz majd újra az ajkait támadtam le. Nem tartott sok ideig a csók mivel így is sokat mutattunk a rajongóknak és el is árultam magunkat. Őszintén szólva nem érdekelt, úgy gondolom többet ér a szerelmem mint a karierem. Ha valaki nem fogad el minket akkor az elmehet a francba mivel nem ő fogja leélni az életet Minhoval hanem én.

-Chan Hyung megfog ölni -mondtam a kamerára és Minhora nézve. Ekkor hirtelen Minho telefonja elkezdett csörögni ahol Chris neve szerepelt így kissé nagyon bepánikoltam.

-...Rendben -fejezte be a beszélgetést Hyung. Kiszálltam az öléből majd a kamera felé vettem az irányt. -Viszlát Stayek! -intettem idegesen a kamerába majd ki is kapcsoltam a telefonnal együtt.

# 𝑺𝑻𝑹𝑨𝒀𝑲𝑰𝑫𝑺 ||  𝑜𝑛𝑒 𝑠ℎ𝑜𝑡'𝑠 ; 🔞Where stories live. Discover now